Századok – 1962

Történeti irodalom - Études Historiques á l’occasion du XIe Congrés International des Sciences Historiques; Stockholm. Aoút 1960. Sofia 1960 (Ism. Niederhauser Emil) 894

897 TÖRTÉN ETI IROD A LOM kodott a berlini szerződés megtartásához. A szerző bebizonyítja, hogy az orosz kormányzatot alapvetően a Battenberg Sándor bolgár fejedelemmel szemben egyre növekvő elégedetlenség vezette állásfoglalásában. Ezéit, bár nem engedte meg a török csapatok bevonulását Kelet-Ruméliába (és ezzel lényegesen megsegítette az egyesülés ügyét), mégsem volt hajlandó elismerni az egyesülést, abban a reményben, hogy zavart kelt az országban, és így minél előbb kikényszeríti Battenberg Sándor lemondását. A személyes presztízskérdéseket az előtérbe helyező és végül teljesen zsákutcába jutott orosz külpolitikával szemben az angol külpolitika igen ügyesen használta fel a helyzetet: miután felismerte az orosz —bolgár ellentétet, addigi politikájával szöges ellentétben a bolgárok oldalára állt, és határozottan támogatta az uniót, abban a reményben, hogy ezáltal elmélyíti a bolgár —orosz ellentétet. Az uniót végül sikerült olyan formában legalizálni, amely legalább betű szerint fenntartotta a berlini kongresszus rendelkezéseit, az orosz befolyás azonban nagy veszteséget szenvedett, megnyílt az út a nyugati hatalmakkal kapcsolatban álló, azok politikai befolyását egyengető burzsoá csoportok előtt a hatalom felé. K. Vaszilev : A „szűkelvü" szocialisták forradalmi marxista bolgár pártja és a zimmerwaldi mozgalom c. tanulmányában rövid áttekintést ad a bolgár munkásmozgalom fejlődéséről, a szociáldemokrata párt harcairól, kettészakadásáról, és azután részletesen vizsgálja a párt állásfoglalását az első imperialista világháború idején. Hangsúlyozza, hogy bár a párt kiküldöttje a zimmerwaldi és kienthali konferencián nem csatlakozott a baloldalhoz, a párt objektíve mégis Lenin irányvonalát támogatta, hiszen az egyetlen bolgár politikai párt volt, amely nemcsak a háborúba való belépés előtt, hanem utána is következetcsen harcolt az imperialista világháborúban való részvétel ellen. Amikor 1917 nyarán Stockholmban a zimmerwaldi centralisták hajlandók voltak a szociál-sovinisztákhoz csatlakozni, a bolgár küldöttek hamarosan felismerték a kialakult helyzetet, és szilárdan Lenin, a bolsevik párt oldalán foglaltak állást, Georgi Kirkov a bolgár forradalmi szocialisták nevében aláírta a zimmerwaldi baloldal kiáltványát. A párt első világháború utáni fejlődésének néhány alapvető kérdését veti fel L. Panajotov tanulmánya: A baloldali (szűkelvű) szocializmus forradalmi erényei és a Bolgár Kommunista Párt leninizálódásának kérdése c. tanulmányában. A párt újtípusú, lenini párttá való átalakulásának kérdése az 1923 szeptemberi felkelés leverése után, ennek tanulságai alapján vált egyre sürgetőbb feladattá. Az 1925-ben és 1928-ban tartott pártkonferenciák nem tisztázták kellőképpen az ún. szűkelvű szocializmus eltérését a bolsevik irányvonaltól, hanem inkább csak (kétségtelenül meglevő) azonos vonásaikat emelték ki. 1925—1935 közt a baloldali és jobboldali elemek egyaránt támadást intéztek a párt ellen, a pártvezetésbe is befurakodott baloldali szektások elvetették a szűkelvű szocialista párt forradalmi múltját, és helytelennek tartották, hogy a párt 1919-ben egészében csatlakozott a III. Internacionáléhoz- Állandóan a leninizálás szükségességét hangoztatták, valójában azonban nem alkalmazták a lenini elveket a bulgáriai viszonyokra. A jobboldali elemek viszont kritikátlanul dicsérték a szűkelvű szocialista pártot, és így nem tették lehetővé a párt pozitív és negatív vonásainak elhatárolását. Az 193 l májusi bulgáriai államcsíny könnyű győzelme világosan megmutatta, hogy a párt vezetéfe nem tudja a tömegeket megnyerni. Dimitrov a lipcsei per utáni időszakban került ismét a párt élére, ekkor, az 1920-as évek második felében sikeiült a baloldali szektás elhajlást leküzdeni, Dimitrov egyéni példájával mutatta meg, hogyan formálódik át a régi forradalmi szocialista bolsevikká. A párt leninizálódásának az eredményei azután a második világháború idején mutatkoztak meg világosan, amikor a párt csakugyan győzelemre tudta vinni a tömegek háborúellenes és antifasiszta harcát. H. Daneva-AIihova : Anglia és Franciaország locarnói politikája a Balkánon 1925-ben és 1926-ban c., szóleskörű forrásanyagot megmozgató diplomáciatörténeti tanulmányában a tervek ós megbeszélések részletes ismertetése során arra a következtetésre jut, hogy sem Franciaország, amely jugoszláv vezetés alatt álló délszláv föderációt akart létrehozni, sem Anglia, arrely Bu'gária és Görögország rrfgcgyezését akarta egy balkáni Locarno alapjává megtenni, egymás közti vetélkedésük kövÍtkeztében nem tudták elérni egy ilyen, világosan elsősorban szovjetellenes célzatú ball áni szöv etség létrehozását. Az angol —francia vetélkedés mellett egyre jelentősebb szerepet játszott itt Olaszország, amely részben Angliával együtt, de mindenképpen Franciaország ellen kívánta a maga balkáni befolyását kiépíteni. A tanulmány persze ezeknek az 191 9-ig elhúzódó kí-érieteknek csak az első szakaszát tárgyalja, itt is fő figyelmét az angol és francia kormány törekvéseire összpontosítja, ezért nem tudja figyelemmel kísérni Olaszország balkáni politikájának összefüggéseit a közép-európai, többek közt a magyar politikájával. A lipcsei ner nemzetközi visszhangjának néhány részlcttar u'rrár.ylan n ár felvetett kérdését P. Radenkova vizsgálja meg újból számos országból gyűjtött anyag alapján: A lipcsei perrel kapcsolatos nemzetközi antifasiszta szolidaritás c. tar.uln ányát an, amely meggyőzően dokumentálja, hogy a nemzetközi tiltakozás, amely messze meg-13 Századok