Századok – 1962

Történeti irodalom - Párttörténeti Közlemények 1961 (Ism. Ránki György) 889

891 TÖRTÉN ETI IROD A LOM osztálytartalmának világos leszögezése a szerző elvi tájékozottságát dicsérik. Feltűnő volt viszont forrásainak egyoldalúsága. A polgári radikalizmus és szocializmus viszonyának tisztázásakor, úgy véljük, elengedhetetlenül szükséges pl. a Népszava s más szociáldemokrata források tanulmányozása is. Jemnitz János (Az anarchoszindikalizmus Magyarországon 1914 előtt) biztos kézzel, a II. Internacionálé áramlataiban otthonosan mozogva ábrázolja az anarchoszindikalizmus magyarországi kísérletezését. Értékes adalékokkal egészíti ki Szabó Ervin történeti portróját, helyesen mutatja meg, miért nem tudott a munkásmozgalom eme eszmeáramlata Magyarországon talajt találni. Rendkívül figyelemre méltó a szindikalizmus helyének kijelölése a nemzetközi munkásmozgalom áramlatai között; szerinte ez az áramlat a marxizmus baloldali revíziójának az imperializmus problémáiból fakadó jelensége. A folyóirat viszonylag keveset nyújtott ebben az évfolyamában az 1918—19. évi forradalmak történetéből. Hajdú Tibor „Adatok a Tanácsköztársaság és Szovjet-Oroszország kapcsolatainak történetéhez" című tanulmánya azonban valóban példamutató e tárgykörben. (Nem lehet egyetérteni a szerkesztőséggel, hogy ezt a kitűnő dolgozatot a közlemények rovatban jelentette meg.) Gazdag, sokoldalú forrásanyag, a szovjet és magyar források ügyes kombinálása igen alapos, szinte részletekbe menő képet ad a szovjet-magyar külpolitikai kapcsolatokról. A kül- és belpolitika kölcsönhatásának szakszerű kézzel történt ábrázolása, a katonai és politikai események közti sokoldalú összefüggés feltárása joggal sorolja Hajdú Tibor tanulmányát a legsikerültebb történeti tanulmányok közé. A tanulmány újszerű képet ad arról is, hogy milyen módon igyekeztek konkrét katonai és politikai segítséget nyújtani a Magyar Tanácsköztársaságnak. Kubitsch Imre tanulmánya (A bányamunkások helyzete és mozgalmai a Horthyfasizmus első éveiben [1920—1953]) kiváló példát szolgáltat arra, hogy a munkásmozgalom valóban tudományos vizsgálata megköveteli a munkások gazdasági helyzetének alaposabb elemzését. Természetesen nem állíthatunk fel mechanikus összefüggést a gazdasági helyzet súlyossága s a forradalmi mozgalom intenzitása közt, mégis mélyen tudományellenes volt az a korábbi gyakorlat, mely a munkásmozgalmat az objektív társadalmi-gazdasági helyzettől elszakítva kívánta vizsgálni, vagy pedig az objektív talajt a nyomorra vonatkozó néhány általános frázissal kívánta helyettesíteni. Kubitsch tanulmánya alapjában jól — bár nem minden tévedéstől mentesen — elemzi a bányászat helyzetét s a bányamunkások szociális viszonyait, s ebből az objektív talajból kiindulva ismerteti azt a hősi harcot, melyet a bányamunkásság az ellenforradalmi terror ellen folytatott. Ennek során számos, eddig ismeretlen részlettel gazdagítja a munkásmozgalom történetét, feltárva a bányászok igen sokrétű harcát, széleskörű sztrájkmozgalmait, melyeknek ha ugyan konkrét céljaik gazdasági kérdésekhez kapcsolódtak (munkabér, munkaidő), mégis minden alkalommal nem lebecsülhető politikai jelentőségük is volt. Talán nem tekinthető akadékoskodásnak, ha ennél az igényes tanulmánynál is megemlítem egy hiányérzetemet, annál is inkább, mivel a tanulmány egy készülő disszertáció része, ahol a hiány majd pótolható lesz. Nevezetesen arról van szó, hogy még teljesebb lehetne a bányamunkásokról adott kép, ha gazdasági helyzetük, szociális viszonyaik mellett, társadalmi összetételükről, rétegződésükről is esne szó. A 20-as évek kommunista mozgalmából meríti témáját Kirschner Béla tanulmánya. (A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1928. júliusi plénuma). Körülhatárolt feladata könnyen teremtette meg cikkének egységét. Érdekes s párttörténészek számára különösen tanulságos a KMP korabeli helyzetelemzését a történész elemzésével összevetni. A plénum anyagának feltárása meggyőzhet minket arról, hogy a KMP vezetői, a marxista világnézet birtokában, mennyire helyesen elemezték a korabeli magyar belpolitikai viszonyok számos kérdését. A tanulmány helyesen törekszik erre, s igyekszik a plénum volt anyagán túlmenő források felhasználásával — bár e tekintetben tovább lehetett volna menni — a korabeli belpolitikai helyzetet analizálni. Egyetértünk a tanulmánnyal, hogy a KMP a valóságnál mélyebbnek értékelte az ellentétet az uralkodó osztályok s a középrétegek között. Kérdésesnek tartjuk viszont a demokratikus követelések kérdésében kialakult álláspont értékelését, annál is inkább, mivel a szerző túlságosan könnyedén megy el a szoeiálfasizmus sok nehézséget támasztó problémája mellett. Kirschner tanulmánya újszerűen elemzi a proletárdiktatúra, illetve munkás-paraszt demokratikus diktatúra sokat vitatott stratégiai jelszavát. Véleménye szerint a KMP nem olyan egyértelműen szögezte le magát a proletárdiktatúra mellett, mint eddig történetírásunk állította. Jóllehet a tanulmány fejtegetései néhány új érvet hoznak fel e nézőpont megalapozására, úgy véljük, a kérdést Kirschner fejtegetéseivel még távolról sem tekinthetjük eldöntöttnek. Egészében azonban Kirschner tanulmánya jól felépített elemző munka.