Századok – 1962

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - A renaissance és a reformáció kérdéseiről tartott magyar–lengyel konferencia 858

«74 A RENAISSANCE ÉS REFORMÁCIÓ KÉRDÉSF.I a kialakuló világpiacon elfoglalt. Magyarország lényegében ugyanazt az utat rótta, mint a többi kelet-európai állam, s így a XV—XVII. századot a mai magyar történészek általában a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet előjátékának tekintik. Ebben a keretben Makkai előadásának főfeladatául azt tekintette, hogy a középkori magyar fejlődésben a XVI. században bekövetkező változásokat, azok közvetlen előzményeit és. következményeit mutassa be. A magyar gazdasági és társadalmi életben a XV. század elején alapjában véve az általános európai feudalizmussal azonos fejlődési irány figyelhető meg. A mezőgazdasági árutermelés nagyarányú fejlődése a parasztgazdaságokban következett be, megnyilvánulása volt a két- ill. háromnyomásos rendszer általánossá válása, a földművelés és a bortermelés elkülönülése, a társadalmi munkamegosztás további előrehaladása. A XV. század folyamán a paraszti árutermelés jelentős részben a mezővárosokban ment végbe, ez a jelenség a parasztság keretén belül egyre nagyobb méreteket öltő vagyoni differenciálódás következménye volt. Ha a differenciálódást statisztikai számokkal ma még nem is tud juk bebizonyítani, kétségtelen, hogy a mezőgazdaság a XV. században a nyugat-európai fejlődéshez hasonlóan a kapitalista mezőgazdaság feltételeinek megteremtése felé haladt. Marx egyik utalása szerint azonban a mezőgazdaságban meglevő kapitalista termelési elemek fejlődése a mezőgazdaságon kívüli kapitalista fejlődéstől függ, s ez figyelmünket a magyar városok felé tereli, melyek a XV. század kezdetéig — nagyfokú időbeli késéssel — a nyugat-európai fejlődés útján haladtak. A XIV/XV. századfordulóján a szabad királyi és a mezővárosok közötti különbség élessé vált, s ebben a jelenségben egyúttal gazdasági-társadalmi struktúrájuk megváltozását kell látnunk. A korábbi agrárjelleget (elsősorban bortermelést) a XIV/XV. század fordulóján a mezőgazdaság és ipar közötti munkamegosztás megszüntette. Az ipar kapitalista megszervezése egyes pontokon még a céhek keretét is áttörte, egyes árucikkek forgalma már a nemzeti piac kialakulására mutat. A kereskedelmi tőke azonban ugyanakkor nagymennyiségű, olcsó külföldi iparcikkel árasztotta el az országot, s a belföldi ipar nem rendelkezett a termeléshez szükséges tőkével. A magyar városi patriciátus tőkeereje kicsinek bizonyult a külkereskedelem lebonyolításához is, a magyar kereskedő áruhitel révén tulajdonképpen a külföldi hitelező ágensóvó lett. A nagyarányú iparcikk-behozatal következtében a városok iparosodása már a XV. század derekán elakadt. A század végén a bányászatba behatoló dél-nómet tőke nem mutatott érdeklődést a hazai ipar iránt, a nemzeti piachoz vezető út a városi ipar előtt lezárult. Ennek a fejlődésnek a következményeképpen a parasztság iparcikkel való ellátását részben a mezővárosok vették át, de a parasztság és vele együtt a mezővárosok helyzete is egyre inkább romlott, aminek megnyilvánulása az 1514-i parasztháború volt. A parasztság leverését követő bosszútörvények nem voltak mindenütt teljes kegyetlenségükben érvényesíthetők, sőt a XVI. század elején a paraszti, árutermelés egyes területeken tovább fejlődött, létrehozta a monokultúrát (bortermelést). Az ipar fejlődósének feltételeiben ezzel szemben nem következett be változás.. Téves az a nézet, amely szerint a nagy földrajzi fölfedezések elszigetelték a kelet-európai államokat. Ellenkezőleg, a kelet-európai árucikkek éppen ebben az időben lettek világpiaci cikkek, hasznukat azonban nem a hazai, hanem a dél-német, tőke fölözte le, s a délnémet tőke nyomasztó fölényének tulajdonítható, hogy Európa keleti fele a nyugatitól függésbe került. Magyarország esetében a török elleni harc, az ország függetlenségének elvesztése még inkább megakasztotta a polgáriasodó fejlődést, manufaktúrák alapítására egyáltalán nem került sor; a mezőgazdaság pedig a „második jobbágyság" útjára lépett. A mezőgazdasági termékekkel a földesurak már a XV. században kereskedtek, a XVI. század első felében elsősorban a földesúri haszonvételeket fokozták, ezek közül a borkimérés monopolizálása éppen a legjövedelmezőbb bevételi forrástól fosztotta meg a parasztságot. AXVI. század végére teljesen kialakulta robottal folytatott allodiális gazdálkodás. A földesúri gazdálkodásban változás állt be, mert míg megelőzőleg a paraszti árutermelés hasznát fölözte le, most az árutermelés kisajátítására törekedett. A pénzhiány következtében a földesurak a megyék keretében magukhoz ragadták az ármegállapítást, igyekeztek leszorítani az iparcikkek árát, amivel a hazai iparra komoly csapást mértek, de a külföldi iparcikkek árát leszorítani nem tudták, s bérmunka helyett is egyre inkább a robotra voltak kénytelenek áttérni. A magyar fejlődés különleges vonásaként a gabonatermelő allodiumok mellett a külkereskedelemben nagy szerepet játszó bor és vágóállat termelése továbbra is a parasztság kezében volt. A magyar nemesség 1606-i győzelme a központosító törekvések felett megszilárdította a földesúri kizsákmányolásnak a XVI. század folyamán kialakult formáját. A második jobbágyság a városi fejlődésre is rombolólag hatott, mert a parasztság elnyomorodása következtében a belső piac fejlődése elakadt, a földesúri kereskedelem pedig a városi kereskedelmet szűkítette