Századok – 1962

Vita - Az abszolutizmus történeti kérdései (H. Balázs Éva) 842

AZ ABSZOLUTIZMUS TÖ ÉTÉN Eli KÉRDÉSEI 855 tében — Magyarországon csak néhány év késéssel tudták foganatosítani, illetőleg megindítani. A X\ III. század francia polgárságára alapozott közgazdasági elméletnek mechanikus átplántálása olyan területekre, ahol az objektív feltételek minimuma megvolt, sikerrel járhatott. (Innen a cseh és osztrák marxista történészeknek a miénknél sokkal pozitivabb József-értékelése.) Magyarországon azonban hiányzott a reformok sikeréhez — elsősorban a Habsburg-udvar előző időszakban gyakorolt negatív gazdaságpolitikája miatt — az objektív feltételek minimuma. Zinzendorf Károly államminiszter, a legfőbb számvevőszék elnöke, aki József környezetében elsősorban vallott fiziokrata elveket, ezért sürgette Magyarország kereskedelmi szabadságát a külföld felé, s az Ausztriát és Magyarországot elválasztó vámvonal eltörlését. A parasztpolitika és a fiziokrata elvek választják el a józsefi rendszert a porosz Frigyesétől. Ami a gyengéje, az az erőssége is Frigyesnek Józseffel szemben. Korlátoltabb parasztpolitikája nem fosztotta meg abszolutizmusát attól a junkerbázistól, amelyre támaszkodhatott. Ezzel szemben József reformtörekvéseinek bázisa (a vezető hivatali garnitúra, a tolerancia-rendelet következtében megnyert protestáns nemesi-polgári tömegek, a haladó értelmiség) az évek során mindinkább csökken, s magyar viszonylatban a rendszer a 80-as évek végére teljesen támasz nélkül marad. A következő referens, Incze Miklós a Habsburg-abszolutizmus helyzetével a Szent Szövetség korszakában foglalkozott. Megállapítva, hogy egyetlen európai államban sem történt olyan kevés változás a francia forradalom és a napoleoni háborúk nyomán, mint az osztrák birodalomban, kifejtette, hogy ez elsősorban a nemzetközi feltételek és biztosítékok következménye volt. Az 1815-ben Szent Szövetségre lépett hatalmak a feudalizmusból a kapitalizmusba történő átmenet korszakában feudális érdekeket képviseltek, s szövetségüket a fejlettség egyenetlen volta tette viszonylag tartóssá. Az így megvalósult restaurált feudális abszolutizmusban a nagyhatalmak együttműködését főleg az erre leginkább rászoruló Ausztria képviseli és népszerűsíti. A rendszert a polgári nemzeti fejlődés ásta alá, míg nem a £0-as évek válsága, majd az 1830-as párizsi forradalom és a német és olasz egység megvalósulása teljesen fel nem bomlasztotta. A Habsburg-abszolutizmus politikájában az udvari klikk mellett az arisztokráciára és a nemességre támaszkodott. A soknemzetiségű Monarchia társadalmi bázisa azonban súlyos ellentmondásokat hordott magában, ami a konzervatív arisztokráciának és a bürokráciát alkotó hivatali nemességnek, az osztrák-német polgárságnak ellentétes és eltérő érdekeiben nyilvánult meg. Gazdag és független burzsoázia a birodalomban nem alakulhatott ki, és a kapitalizmusnak itt elsősorban szétbontó és nem egységesítő ereje érvényesült. Benda Kálmán Erdély fejedelmeinek centralizációs kísérleteit mutatta be előadásában. Bár a fejedelemséget csak a török hódítás választotta el Magyarországtól a XVI. század közepén, társadalmi viszonyai mégis különböztek a magyarországiaktól. A legarchaikusabb vonásokat a székely társadalom mutatta. A szászok fejlődése elég korán fordult polgári irányba. Kialakult feudális viszonyok csak Erdély belső területein jöttek létre, itt a jobbágyok részben magyarok, — részben, jelentős részben -— románok voltak. A földesurak magyarok, nemesítés révén azonban számos román emelkedett .soraikba, A közigazgatási Erdélyhez a magyar királyság kettészakadásakor a Nagyalföldből is hatalmas részek kerültek. Az iparilag elmaradott vidék a mezőgazdasági árutermelés, mindenekelőtt marhatenyésztés következtében naggyá nőtt mezővárosokban a paraszti életnek viszonylag szabad formái fejlődtek ki. A három „nemzet" képviselőiből és a Tisza-vidék nemeseiből egybehívott erdélyi országgyűlések, minthogy az erdélyi fejedelmek az ország legnagyobb birtokosai voltak, engedelmesen tudomásulvették az uralkodó intézkedéseit, s a rendi kiváltságok formai tiszteletbentartásával valójában korlátlanul érvényesülhetett a központi hatalom akarata. Ez azonban csak lehetőséget nyújtott a centralizációhoz. Ahhoz, hogy tartóssá váljék, a központi hatalomnak olyan társadalmi erőkkel kellett volna szövetkeznie, amelyeknek érdeke volt a feudális anarchia megtörése és amelyek egyúttal anyagi és politikai támogatást adhattak az uralkodónak. Az erdélyi polgárságot azonban, amely erre hivatott lett volna — néhány megyei területen fekvő szabad városon kívül — a zárt autonómiában élő szászok képviselték. Benda Kálmán ezzel kapcsolatban Marxra utalt, aki hangsúlyozta, hogy az idegen városok kiváltságai mindig gyengítik a központosítási törekvéseket. A fejedelmek főleg a szabad katonarétegekre támaszkodtak, melyek zömét a székelység alkotta, A centralizáció terón a legkomolyabb eredmények Bethlen Gáborhoz fűződnek. Mindenekelőtt a gazdasági és államapparátust szedte rendbe, és bár az udvari és országos méltóságokat az arisztokrácia tagjai töltötték be, alsóbb beosztásban előszeretettel alkalmazott vagyontalan kisnemeseket. Az ország gazdasági erőforrásait az állam számára biztosította, de a jobbágy—földesúri viszonyba ő sem tudott belenyúlni. Benda megállapítása