Századok – 1962

Vita - Az abszolutizmus történeti kérdései (H. Balázs Éva) 842

AZ ABSZOLUTIZMUS TÖ ÉTÉN Eli KÉRDÉSEI 843 Mákkai László bevezető referátuma, különösen annak az abszolutizmus problematikájával foglalkozó első, terjedelmesebb része, váltotta ki a legélénkebb vitát. Makkai mindjárt a bevezetőben leszögezte, hogy az abszolutizmust a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korszaka tipikus államformájának tekinti. Utalt arra, hogy a polgári történetírás az abszolutizmus lényegét a bürokratikus állam-apparátusban látja, s hogy keletkezését a XIV—XV. század nagy háborúi okozta „feszültségi atmoszférából" vezeti le. A polgárság szerepét ugyan említik, de nem tekintik az abszolutizmus kialakulásának lényeges — esak járulókos elemének. Makkai Marx és Engels megállapításai közül azt idézte, mely szerint az abszolút monarchia két átmenetileg egyenlő társadalmi erő közötti egyensúly, kompromisszum politikai formája. Utal arra, hogy a szovjet történetírás az abszolutizmus feudális jellegét hangsúlyozza, a magyar marxista történetírás pedig a centralizáció és abszolutizmus pozitív vonását, a polgári nemzetállamot előkészítő szerepét helyezte előtérbe. Űgy látja, hogy a polgári történészeket az abszolutizmus feudális jellegének felismerésében, a marxista történészeket pedig az abszolutizmus történeti szerepének helyes értékelésében megakadályozza az, hogy az abszolút hatalomra törő uralkodó a maga harcát a feudalizmus megszilárdításáért a feudálisok ellen vívja, viszont szövetkezik az antifeudális polgársággal. Itt azonban olyan ellentmondás van, mely jóval régibb keletű az abszolút monarchiánál. A centralizáció és a feudális szóttagolódás küzdelme egyidős magával a feudalizmussal, s amióta van városi polgárság, az mindig természetes szövetségese az uralkodónak ebben a küzdelemben. A korai időszakot azonban a későitől a gazdasági alap állapota különbözteti meg. A marxista történetírás — Makkai szerint — az egyszerű árutermelésnek a tőkés árutermelésre való átmenetét tekinti annak a gazdasági-társadalmi alapnak, amelyen az abszolút monarchia kialakulhatott. Elemezve a tőkés gazdálkodás útjára lépő polgárság osztályharcát, amely kényszerítően hat az uralkodóra, arra a konklúzióra jut, hogy az abszolutizmus, mely a központi hatalom ós a széttagolódás közt folyó erők végső fejleménye, mint tendencia ugyan kezdettől fogva benne lappangott a feudális fejlődésben, de kibontakozása és átmeneti győzelme a feudális uralkodó osztály hatalmi harcain kívül álló, de ugyancsak a feudalizmusból kinővő, immár a kapitalizmus felé mutató polgári fejlődéssel való összekapcsolódásnak tulajdonítható. Ez lenne az abszolutizmus létrejöttének klasszikus útja, mely egyedül az angol és francia történelemben figyelhető meg, de — szögezi le Makkai — minden európai feudális országban hatottak hasonló tendenciák. Az abszolutista tendenciák közötti különbség oka — véleménye szerint — az abszolutizmus bázisául szolgáló társadalmi osztályok és rétegek fejlődésének különböző üteme. Makkai véleménye szerint az abszolút monarchia feltételezi a kapitalizmust, mert ha a központi hatalom akkor alakul ki, amikor még a városokban a tőkés gazdálkodás nem bontakozott ki, akkor a középkori városi autonómiával együtt az éretlen kapitalista csírák is elpusztulnak, de megtörik a kapitalista fejlődés akkor is, ha a középkori városgazdaság kereteiből kitörő polgárságot nem védelmezi erős központi hatalom. Minthogy az udvari főnemesség az abszolutizmus legfőbb haszonélvezője, a polgári gazdasági tevékenység lefölözője, — ilyen értelemben lehet az abszolutizmusról mint a nemesség és polgárság kompromisszumáról beszélni. De a fejlődés különböző útjait az határozza meg, hogy a kapitalizmus mennyire hatol be a falu társadalmába. Ahol ez sikeresen végbemegy, mint Franciaországban vagy Angliában, ott kialakul a polgári állam. Ahol azonban a feudális uralkodó osztály fenn tudja tartani a feudális kizsákmányolást — s itt Makkai a kelet-európai országokra utal —, ott állandósul az abszolutista kompromisszum. Ez után az elvi igénnyel fellépő, általános bevezetés után Makkai igen röviden foglalta össze az angol abszolutizmusra, vonatkozó megállapításait. Az angol abszolutizmus folyamata másfél évszázadra szorítható össze, s annak legfőbb sajátossága, hogy bár a központi hatalom a XV. század végén megtöri a feudális oligarchiát, s felszámolja a széttagoltságot, nem tudja háttérbe szorítani a feudális gyökerű helyi önkormányzatot, hanem kompromisszumra lép azzal. Ennek ellenére a XVI. században az angol királyok hatalma a legszilárdabb Európában, mert az angol társadalom emelkedő osztályai, a tőkés polgárság és a tőkés termelésben érdekelt „újnemesség" a feudális anarchiát megfékező, a pápai beavatkozást felszámoló, az egyházi vagyont árubabocsátó, ipart, kereskedelmet pártoló, merkantilista gazdaságpolitikát folytató uralkodókkal teljesen azonosították magukat. Az angol abszolutizmus akkor került válságba és akkor bukott el, amikor már az angol tőkés polgárságnak nem volt szüksége a monarchia védelmére. A francia abszolutizmust elemezve, Köpeczi Béla lényegében historiográfiai módszerrel oldotta meg feladatát. A francia történetírás reprezentatív képviselőjének, R. Mousniemak munkáit, de különösen az Histoire Générale des Civilisations с. sorozat а XVI—XVII. századdal foglalkozó, Mousnier írta kötetét elemezte. Mousnier — mint