Századok – 1962
Tanulmányok - Kiss József: A tőkés agrárfejlődés foka és néhány vonása Szolnok megyében a millennium évtizedében (II. rész) 64
76 KISS JÓZSEF tatták a szőlőgazdákat a racionális termelésre, s az ő példájukon okulva elértük azt, hogy városunk területén ma valóban mintaszőlőtelepek vannak".76 Ez az állandóan eiősődő és terjeszkedő szőlőkonzorcium mérhetetlen mohóságával és pénzéhségével még ebben az évben szövetkezésre késztette a kisebb paraszti szőlőbirtokosokat. A szövetkezés az Országos Hitelszövetkezet keretében indult meg itt is. Az alapszabályzat szerint egy üzletrész 100 korona volt, s ennek felét azonnal, a másik felét pedig egy év múlva kellett kifizetni. Ha valakinek 1 kat. hold szőlője volt, s ezen termett 25 q szőlő, ezt a szövetkezet q-nként 12 Ft-os áron vette át, akkor a termelt szőlő becsértéke 300 Ft. Erre a termelő mindjárt a beszállításkor 150—200 Ft-ot kapott, s a teljes értéket az eladás után egyenlíthette ki. Tehát ha a bortermelő így azonnal pénzhez jut, edényről sem kell gondoskodnia — mert a pinceszövetkezet maga kezelteti a bort —, akkor a szövetkezet valóban alkalmas lehet a bortermelés fokozására és a kisebb birtokosok által befektetett tőke értékesítésére is. Ez a megalakult jászberényi szövetkezet a következő lényeges feladatok megoldására lehetett alkalmas: a) Közvetítette a jászsági borok és szőlőtermékek értékesítését a nagykereskedelem útján. A rossz, kövezetlen utak és közlekedési eszközök miatt a kistermelők másként nem tudták termésüket értékesíteni, a városi piac pedig nem tudta felvenni a készletet. b) Jó borpincék létesítésére volt szükség, ahol a szövetkezet a mázsaszámra átvett szőlőt fajok és minőség szerint osztályozta, préselte és kezelte. Ez tette lehetővé, hogy a jászsági borokat a hazai és a külföldi piacokon kedvezőbb árfeltételek mellett értékesítették. c) Mivel a kistermelők már a szüret alkalmával készpénzben megkapták a szőlőtermés értékének 3/4 részét, a fennmaradó részletet pedig az értékesítés után, nem kényszerültek olcsó kényszereladásra, ez esetben nem verték le a bor árát maguk a termelők. Magától értetődik, hogy a fent említett konzorciumok nem féltek ettől a kistermelői szövetkezéstől, mert ők részben mindhárom feladatot meg tudták oldani saját erőikből is. Legfeljebb a helyi piacon féltették a saját maguk megállapította ármonopóliumokat. A századforduló évei alatt a szőlőtermelés és értékesítés koncentrációja csak az egyik oldalát mutatta a szőlőbirtokos tőkés felhalmozásnak. E folyamat másik oldala: a kisparaszti szőlőbirtokok elaprózódása, eladósodása, elárverezése és felszívódása a tőkés konzorciumok birtokaiba. Ezt a folyamatot a kistermelői szövetkezés sem tudta meggátolni, mert a legkisebb üzletrésszel rendelkező pinceszövetkezeti tagok időnként egyszerre váltak fizetésképessé, de ugyanakkor vásárlóképessé is, s így hamarosan elradósodtak, viszont ennek révén gyarapodtak a közepes és a magasabb üzletésszel rendelkező szőlősgazdák. így a szőlőkultúrának ez a viszonylagos belterjessé válása is a dolgozó parasztság tönkretételére utal. Ugyanez a megállapítás érvényes a Pórteleki Szövetkezet ügyleteivel kapcsolatban is. Lényeges területe volt a vármegyei Gazdasági Egyesület tevékenységének is a szövetkezeti mozgalom kiszélesítése. Olyan értékesítő és fogyasztási szövetkezetet létesített, amelynek működési köre az egész megyére kiterjedt. 76 Jászberény és Vidéke, 1900. jan. 28-i számának cikke alapján. Ugyanez a lap közli a szövetkezet alapszabálytervezetét is.
