Századok – 1962
Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (II. rész) 46
56 KEMÉNY G. GÁBOR tag kísérték. Itt is dörögtek a mozsarak és a széles újvidéki határ visszhangzott a három nyelven kiáltott éljenektől. Ezek után bizonyára érdekli az olvasót, mi volt Mocsáry újvidéki programbeszédének legfontosabb megállapítása és voltaképpen miért bukott meg mégis azon az Újvidéken, mely magyar politikust hasonló ünnepélyességgel és kitörő lelkesedéssel soha — sem azelőtt, sem azután — nem fogadott. Mocsáry a szerb Nemzeti Színházban az elsikkasztott 1868. évi nemzetiségi törvény életbeléptetését és a magyarosító rögeszme száműzését követelte. Rámutatott arra, hogy a jószándékú magyar népet felelőtlen vezetői a magyarosító jelszavak köntösében nagy veszedelmek felé sodorják és annak a felfogásnak adott kifejezést, hogy a „különböző fajú és nyelvű polgárokban nem él a nemzetiségi gyűlölködés". Mocsáry ellenzéke kezdetben mind sajtóban, mind társadalmi téren jelentéktelen volt. A kormányzat azonban nap mint nap telepített, felmondott, előléptetett és áthelyezett Újvidéken. A városi csendőrparancsnokság egyik tagját például elbocsátják a fáklyásmenetben való részvétel miatt, a kocsmárost, aki Mocsáryt ellátta, másnap a városházára citálták és így tovább.77 Alig három hét alatt a nyilt önkény oda fejlődött, hogy az összes állami tisztviselőknek fogadalmat kellett tenniök, miszerint Móricz Pálra, a kormánypárt jelöltjére szavaznak. így történt, hogy Móricz kétszáz kivezényelt tisztviselő és 125 egyéb, a kormányzattól függő viszonyban levő egyén, továbbá 211 „függetlennek mondható polgár" szavazatát biztosította — eleve, hivatalból. Ezek közül, tehát 536-ból — mind az 536 reá is szavazott, mig Mocsáry összesen 429 szavazatot kapott. Végeredményében tehát Móricz Pál majdnem ugyanabban az arányban győzött Mocsáry, mint januárban Hadzié ellen. Napjainkban sem érdektelen tudnunk, hogy a Mocsáryra leadott 429 szavazat közül 254, tehát több mint 60 százalék szerb volt, a fennmaradó 175 szavazat pedig megoszlott a város függetlenségi magyar és egyéb másajkú, igen kis részben német szabadelvű szavazói között. A Zastava számításai alapján7 8 tudjuk, hogy a szerbek közül negyvenöten szavaztak csupán ellene, akik közül 24 államilag ellenőrzött községi és állami tisztviselő volt. Azt a 21 „nem állami" szavazót pedig, akik ennél a döntőfontosságú választásnál a kormányzatot támogatták, azzal pellengérezi ki Tomic, hogy leközli nevüket. Vajon mi lett volna, ha nem az 1874. évi cenzusos és ezer buktatóval ellátott választási törvény, hanem egy modern általános és titkos választótörvény alapján tartották volna meg a híres választást? Ha tekintetbe vesszük, hogy az újvidéki állomáson többezer szerb és magyar várakozott Mocsáryra, a fáklyásmenetben pedig — az egykorú híradások szerint — közel hatezren vettek részt, elképzelhető, hogy reális lehetőségek között hogyan dőlt volna el a Mocsáry— Móricz választási küzdelem. Mocsáryt — mint ismeretes — 1888 májusában az egyetlen román kézen maradt választókerület, Karánsebes népe választotta képviselőjéül, miután a román nemzeti párt előzőleg neki ajánlotta fel a mandátumot. A nagy „nemzetiségpolitikus", akit a kormány önkénye megakadályozott abban, hogy a magyarországi szerbség képviselője legyen, a karánsebesi román választókat képviselte utolsó mandátumával, 1892 januárjáig az országgyűlésen. Amikor pedig híre járt, hogy Mocsáry az 1887 — 92. évi országgyűlési ciklus lejáratával (Í892 elején írták ki az új választásokat) végleg visszavonul, 77 Sta se radi u Novom Sadu. Zastava, 1887. jún. 1., 76. sz. 78 Izbor poslanika u Novom Sadu. Zastava, 1887. jún. 24., 88. sz.
