Századok – 1962
Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (II. rész) 46
52 KEMÉNY G. GÁBOR Ebben a robbanásig feszült légkörben a Ház 1887. január 27-iki ülésén hangzik el a szerb ellenzéki álláspont képviselője, Misa Dimitrijevic beszéde a nemzetiségi kérdés radikális megoldásáról. Misa Dimitrijevic (össze nem tévesztendő a kormánypárti Milos Dimitrijevic-csel) kijelenti: egyedül Mocsáry személyében lát biztosítékot az egykorú nemzetiségi kérdés békés megoldására. Mocsáry nevének említésekor a kormánypárti padsorokból feltört a gúnyos derültség, amint erről a képviselőházi napló is tanúskodik. Az ellenzék némán és riadtan hallgatott. A mérsékelt ellenzék és a Függetlenségi Párt soraiban ülő honatyáknak egyszerre az az érzésük támadt, hogy minden gazdasági és politikai nehézség oka s a fejlődés egyedüli kerékkötője a nemzetiségi kérdés, melyet most már nem is a „Hurbanok és Mileticsek" élesztenek; hanem maga a tősgyökeres magyar Mocsáry, akiben a nemzetiségek hivatott védőügyvédüket látják. Talán, ha a függetlenségi és nemzetiségi padsorokból néhány közbeszólás elhangzott volna Mocsáry védelmében, a kérdés lekerülne a napirendről. De a nemzetiségi képviselők: a kormánytámogató horvátországi képviselők, valamint az aktivista román, szász és szerb képviselők mélyen hallgattak. Okkal, hiszen egy kis töredék: Babeç, Gurbanu, a szónok Misa Dimitrijevié és más egy-két ellenzéki szerb és szász képviselő kivételével mindnyájan régóta (nyíltan vagy titokban) a kormányzat szekerét tolták. A szerb radikális politikus felszólalása a nemzetiségi sajtóban mély benyomást keltett. Jása Tomic, a Zastava szerkesztője röviddel később erre a beszédre emlékezve közli Dokle smo doterali? címmel a helyzet felismeréséből fakadt vallomását.71 Az említett cikk világosan utal árrá, hogy az alapvető nemzetiségi jogokat védelmező Mocsáryt a kormány politikáját támogató, ún. „mérsékelt nemzetiségi politikusok" is nyíltan cserben hagyták. Mocsáry a Dimitrijevic-beszéd után — akarva-akaratlanul — a gyanakvó suttogás középpontjába került. Válaszolnia kellett, ha elsöprő erejű többséggel áll is szemben, válaszolni a rosszindulatú híresztelésekre, ha a legkedvezőtlenebb időben is kell beszélnie a Ház plénuma előtt. Ilyen előzmények után hangzott el 1887. február 15-én Mocsáry történeti jelentőségű interpellációja a Házban a kormány helytelen nemzetiségi politikájáról. Mocsáry egyszerre foglalkozik a közvéleményt átható sovinizmus okaival és jelenségeivel. Tiltakozik a lőcsei gimnáziumból kizárt szlovák tanulók ügyében, az EMKE magyarosító prémiumai ellen, kárhoztatja a kulturális terjeszkedés rögeszméjét, és visszautasítja még a gondolatát is a helynevek visszamagyarosítását sürgető mozgalomnak. „Úgy látszik — összegezi véleményét — at. kormány egyáltalán nein tartja feladatának, hogy a sovinizmust helytelen, céltalan műveleteiben korlátozza, sőt inkább egyenesen buzdítja azt. A kormány eme eljárása által annak a vélekedésnek ad helyt, hogy a magyarosítás terjesztésében mindent szabad, hogy ily üzelmeknél boldogboldogtalan érdemet szerezhet magának a kormány előtt. Azt hiszem, nem ez lenne a kormány feladata, hanem a nemzetiségekkel szemben a tiszta objektivitás. A kormánynak soha sem szabad megfeledkeznie arról, hogy poliglott ország ügyeit vezeti." Ami ezután történt, logikusan következik az elmondottakból. Mocsáryt a Házban ismét nem védte meg senki, egyedül Babe? támogatta nyiltan és > 71 Dokle smo doterali. Zastava, 1887. febr. 20., 19. sz.
