Századok – 1962
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25
A „METODIZMUS" ÉS A ZRlîTYI—MONTECÜCCOLI-VITA 33 elfogadása vagy visszautasítása kívül esett a hadtudomány illetékességi körén, más részüknél pedig az elfogadás illetve visszautasítás szükségessége fel sem merült, mert a gazdasági-társadalmi fejlődés már eleve eldöntötte a kérdést, így a XVII. századi hadtudomány nem Machiavellitől vette át a rendszerességet és módszerességet, ebben nem lehetett illetékes, ugyanis a hadakozás rendje nem belátás és felismerés dolga, hanem az adott politikai és uralmi viszonyoké. Nyilvánvaló például, hogy a feudális széttagoltság idején nem abból eredt a hadakozás rendszertelensége, hogy a királyok és a fejedelmek nem ismerték volna fel a rendszeresség szükséges voltát, hanem abból, hogy a központi hatalom gyenge volt. Abban a kérdésben pedig, hogy zsoldosokból álló vagy nemzeti hadsereget alkalmazzanak-e, a választás szükségessége fel sem merülhetett, mivel az már régen és közel háromszáz esztendőre eldőlt az előbbi, egészen pontosan a zsoldosokból álló állandó hadsereg javára. Ilyen formán kétkedéssel kell fogadnunk Klaniczay megállapítását, hogy Zrínyi Machiavellire támaszkodott hadtudományi munkásságában. A leírtak után ez nem is vált volna túlságosan javára. Továbbá azt sem lehet kimutatni, hogy a magyaros harcmodor alkotta volna hadtudományi rendszerének másik pillérét. Amit abból át akart venni — a könnyű csapatok alkalmazása —, az megtalálható a korabeli hadviselésben és Monteeuccoli műveiben is. Sőt azt kell mondanunk, hogy a maga helyén ezzel a „magyaros" harceljárással szemben Montecuccoli sokkal több megértést tanúsított, mint Zrínyi, akinek ebben a tekintetben hadakoznia kellett a magyar nemesi közvéleménynek csak a portyázó taktikát ismerő és elismerő elmaradottságával.6 8 Klaniczay következtetéseire elsősorban a Vitéz Hadnagy elemzése alapján jutott. De hadtudományi szempontból Zrínyi legfontosabb műve nem ez, hanem a Tábori kis Trakta és a Török Áfium,6 9 Ebben a két művében pedig nem tér el a korabeli hadviselés gyakorlatától, sem attól, amit Montecuccoli leír. Mindkét műve a technikus szakemberé, bár kétségtelen, hogy a filológus hadtudományi írók tágabb perspektívája, elvibb tárgyalásmódja és kultúráltsága is érződik rajtuk. Ilyen szempontból valójában elfogadhatjuk Machiavellinél való legyökereztetését, de ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a katona-technikusi szakértelemnek és a filológusi kulturáltságnak ezt a szerencsés keveredését a Machiavelliből sokat merítő Montecuccolinál is megtalálhatjuk. Kétségtelen, hogy lényeges különbséget találunk Zrínyi és a nyugati hadtudomány között a nép felfegyverzése kérdésében. Ennek a kérdésnek azonban nem annyira a hadszervezeti oldala érdekes, mint inkább az, hogy itt valójában olyanra hivatkozik Zrínyi, ami, ha a nyugati hadviselésben nem is ismeretlen teljesen, de semmiképpen nem olyan alapvető, mint nála. Ez pedig a nép hazaszeretetére való hivatkozás. Mindenesetre a nép felfegyverzése kérdésében is lényegesen eltér Machiavellitől, akit ókor-imádata olyan messzire ragadott, hogy a korban kivihetetlen, vagy gyakorlatilag használhatatlan hadkiegészítési módokat javasolt. Zrínyit ebben a kérdésben sem fogta el valamilyen romantikus lelkendezés, nem általános népfelkelést vagy római mintájú általános hadkötelezettséget javasolt, hanem megőrizve a 68 Erről írok id. tanulmányom 78. oldalán. 69 Rámutattam erre id. tanulmányom 88 — 89. és 132. oldalán. Ezzel a megállapításommal teljesen egyetértett Bán Imre a Zrínyi-kötetről írt recensiójában. Irodalomtörténeti Közlemények. 1958. 2 — 3. szám. 397. 1. 3 Századok
