Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360

KRÓNIKA 365 veszély? Élesebb elvi összegezést kívánt atekintetben is, milyen korlátokat jelentett a párt reformista politikai vonala a szakszervezeti tömegek eszmei nevelésében. Javasolta a szerzőnek, hogy, a disszertáció anyagából következőleg, tegyen élesebb megkülönböztetést a nyolcvanas és kilencvenes évek szakmai mozgalmai között. Vitatta szerző értékelését az 1902/3 évi szakszervezeti oktatásban részt vett előadókkal kapcsolatban; azokat nem polgári radikálisoknak, hanem polgári liberálisoknak kell tekinteni. Itt, valamint egyéb helyeken (pl. az 1905-ös Népszava-naptárban ajánlott olvasmányoknál) az elemzés pontossabbá tételét kívánta szerzőtől. Mérei Gyula a továbbiakban több kisebb kérdésben vitatkozott szerzővel; így pl. a választójogi harc értékelését illetően Frankel Leo tevékenységében, s végül, még egyszer kiemelve a disszertáció érdemeit, javasolta a disszertáció elfogadását és szerzőnek a kandidátusi fokozat megítélését. S. Vincze Edit bevezetőben a feldolgozott téma jelentőségét emelte ki, s rámutatott azokra a nehézségekre, amelyekkel a szerzőnek meg kellett küzdenie: a tárgyalt korszak nagyobb részének monografikus feldolgozatlansága, Budapest történetének kidolgozatlansága stb. Megállapította, hogy a disszertáció — kitűzött feladatán túl — számos általános munkásmozgalomtörténeti problémára vet fényt, s az egyes kormányok munkáspolitikájának elemzése sok vonatkozásban újat ad a dualizmus korszaka kutatóinak. Több példát hozott annak illusztrálására, hogy az értekezés gazdag anyagra támaszkodó elemzéssel túllép az eddigi irodalom vagy közfelfogás egyes esetekben merev megállapításain vagy felfogásán. Az értekezés bírálatára áttérve, nem találta kielégítőnek a budapesti szakszervezetek történetének általános vázolását, szemben a Budapesten működő országos szervek történetével. Mivel a disszertáció első fejezeteinek számos megállapítására kihat — ámbár az értekezés egészének értékét nem csökkenti — , vitába szállt Erényi Tibornak egy elvi megállapításával. Ennek kapcsán részletesen kifejtette, miért nem ért egyet ,,a politikai és gazdasági harc közös szervezeteinek szakszervezetekkénti kezelésével és a párt illetve a szakszervezetek összefonódásának igazolásával az imperializmus koráig". Megítélése szerint a nálunk a nyolcvanas évek végéig létrejött munkás szervezeteket „nem nevezhetjük a marxi értelemben vett szakszervezeteknek". Ebből következően a disszertáció több részletmegállapításának helyességét szintén vitatta; így azt is, hogy a magyar mozgalom a hetvenes években a szakszervezeti politikában helyesebb álláspontot foglalt el, mint a német párt. S. Vincze Edit megállapítása szerint a nyolcvanas évek végén a „szakszervezetek belső fejlődése új irányba fordul", „a szakegyletek ekkor válnak valóban modern értelemben vett szakszervezetekké", s ezt a disszertáció nem kellően veszi figyelembe. A fejlődés további elvi értékelésével egyetértett. Rámutatott S. Vincze Edit arra, hogy a hazai irodalomban a disszertáció foglalkozik először részletesen a Szalay—Essel-féle radikális csoport tevékenységével, azonban néhány kisebb részletben vitázott a szerzővel. A továbbiakban helytelennek tartotta, hogy a nyolcvanas évek időszakában a disszertáció aránytalanul sokat foglalkozik az Általános Munkáspárt és ellenzék problémáival a szakegyleti mozgalom rovására. Utalt a disszertációnak arra az ellentmondására, amely a Bánffy-terror éveinek munkásmozgalomtörtóneti elemzésében mutatkozik. Az 1903/4-es statisztikai elemzés érdemeit elismerve hozzátette, hogy itt tovább kellett volna menni: megkísérelni á kisipari és nagyüzemi munkások arányszámának kimutatását. Összegezve véleményét, ismét hangsúlyozta a munka érdemeit, s így annak elfogadását javasolta. Az opponenseknek válaszolva Erényi Tibor több megjegyzésüket magáévá tette, így, bár a nehézségekre rámutatott, maga is egyetértett a magyar és nem magyar népek szakszervezeti problémáinak összevetésével, illetve annak fontosságával; az 1895 utáni nemzetközi összehasonlítás szükségességével, a budapesti szakszervezetek'belső életének részletesebb elemzésével, a hatvanas-hetvenes évek szakegyleteinek értékelésével. Ez utóbbi esetben azonban az adatok ismételt felidézésével azt állapította meg, hogy „a modern hazai szakszervezetek őseit is ezekben az egyletekben kell keresnünk". Fenntartotta korábbi álláspontját a hetvenes évekig terjedő szervezési gyakorlat értékelésében, s felhívta a figyelmet ezzel kapcsolatban arra a változásra, amelyen a párt fogalma is átment a történeti fejlődés során. Azt azonban S. Vincze Edit érvelésében elfogadta, hogy „már a kilencvenes években megvolt Magyarországon az önálló párszervezetek létrehozásának létjogosultsága". Részletesen megindokolva fenntartotta álláspontját az Általános Munkásegylet szakegyleti osztályával kapcsolatban. Vitatta a Frankelre és a választójogra vonatkozó