Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360

KRÓNIKA 363 Erényi Tibor ,,A budapesti szociáldemokrata szakszervezeti mozgalom kialakulása 1868—1904" c. kandidátusi disszertációja mindenekelőtt Marxnak és Engelsnek a szakszervezeti mozgalommal kapcsolatos megállapításait elemzi, s ezek alapján definiálja a szocialista szakszervezet fogalmát. A disszertáció áttekintette a szakszervezeti mozgalom nemzetközi helyzetét, majd rávilágított a magyarországi gazdasági-politikai fejlődésnek a téma szempontjából lényeges elemeire. Hangsúlyozta az ipar üzemi és területi koncentrációját, valamint azt, hogy nálunk az ipari forradalom ólén nem a textil-, hanem az élelmezési ipar haladt. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveire még nem fejlődhetett ki hazai szakmunkásréteg, ezért vált szükségessé külföldiek alkalmazása. A munkásmozgalom fejlődése szempontjából igen fontos volt — mutatott rá a disszertáció —, hogy a 67 utáni kormányzati rendszer lehetővé tette a szocialista szervezkedést. A munkásszervezkedés — hasonlóan a németországihoz és az ausztriaihoz — nálunk is a Schultze—Delitsch-féle önsegélyező egylettel indult meg. Ez azonban hamarosan átadta helyét az Általános Munkásegyletnek. Az ennek vezetésével elégedetlen munkások pedig 1869-ben a Pest-Budai Munkásképző Egylethez csatlakoztak, mely rövidesen magáévá tette az I. Internacionálé politikai vonalát. A két szervezet 1871-ben egyesült. Az Általános Munkásegylet 1869-ben megkezdte a szocialista szakegyletek kiépítését, de a politikai és gazdasági szervezkedés formáit nein választotta külön, hanem mint valami csúcsszerv fogta össze a szakegyleteket. A szakegyletek munkája — mint a disszertáció elemezte — tükrözte a munkásosztály jellemző vonásait, így például nemzetiségi összetételét is. A hetvenes évek elején az Általános Munkásegylet szótverése, a gazdasági válság stb. megtorpanást okozott a szakegyletek fejlődésében. Az új feladat, amely már ekkor jelentkezett, a szocialista munkáspárt megteremtése volt. A disszertáció foglalkozott a pártópítő munka politikai tartalmával ós célkitűzéseivel. Leszögezte, hogy a hetvenes évek végén a szakszervezeti mozgalmat befolyásolta a gazdasági küzdelem bizonyos fokú lebecsülése, s az általános választójog, mint politikai követelés, túlságos kiemelése. Az Általános Munkáspárt megalakulása után az Ihrlinger vezette pártvezetősóg az erőteljes szakszervezeti szervezőmunkát mellőzte. A nyolcvanas évek második fölében javulás következett be, részben a gazdasági helyzet javulása, részben az ellenzék fellépése következtében. Mindez fellendítette a mozgalmat, s a nyolcvanas évek végére már például a legfontosabb kisipari szakmáknak volt rendszeresen működő szociáldemokrata szakegyletük. Ennek ellenére a szakszervezetek számbelileg még gyengék voltak. A II. Internacionálé alakuló kongresszusának határozatai (1889) a hazai szakszervezeti mozgalom fejlődésének új távlatait nyitották meg. Ezek megfogalmazták, többek között, a munkásosztály mindennapi gazdasági követeléseit, de ezen túl a kapitalizmus megdöntését tűzték ki végső célul. A gazdasági határozatok — mondja az értekezés — „egészen az 1914-ig terjedő időszakban meghatározták a szocialista munkásmozgalom politikáját". Az 1889 őszén a Magyarországi Általános Munkáspárt élére került új pártvezetősóg intenzív egyletalakító tevékenységet folytatott, hozzákezdett a modern szociáldemokrata szakmai szervezkedés kiépítéséhez. A munka politikai tartalmát a MSZDP I. Kongresszusán (1890) elfogadott Elvi Nyilatkozat szabta meg. 1891 másodili felében a szakszervezetek tevékenységének koordinálására létrehozták a Szakszervezeti Tanácsot. A kilencvenes évek első felében lezajló nagyarányú sztrájkmozgalmak szervezői a szakszervezetek voltak. A megalkuvó elemeknek a pártegységet megbontó tevékenysége gátolta a szakmai mozgalom fejlődését. E fejlődés elsősorban a gazdasági fellendülésre és a szocialista mozgalom osztályharcos elemeinek tevékenységére vezethető vissza. A kilencvenes évek végén — az MSzDP-ben — lezajló események következményeként a szakszervezeti mozgalom irányítása is reformista jellegűvé vált. Kialakul Magyarországon is — főleg a német és osztrák példa nyomán — a szakszervezeti munka reformista koncepciója. Ez a koncepció lehetővé tette, ösztönözte a munkaviszonyok megjavításáért (és a politikai szabadságjogokért) vívott küzdelmet, de a forradalmi szemléletet és forradalmi módszereket elvetette. A politikai-választójogi kérdések túlzott és helytelen előtérbe kerülése, a párt politikájának eltorzulása következtében a kilencvenes évek végén már a szakszervezetek elsorvadásának veszélye fenyegetett. E veszélyt felismerve a pártvezetőség erőteljes reorganizáló munkát indított meg, majd 1899-ben megrendezték a magyarországi szakszervezetek első kongresszusát. A disszertáció elemzi az ekkor készült szakszervezeti statisztikai felmérést, megállapítva, hogy a szakszerveze-