Századok – 1962

Történeti irodalom - Child; Frank O.: The Theory and Practice of Exchange of Articles in Germany (Ism. Ránki György) 329

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 335 FRANK C. CHILD: THE THEORY AND PRACTICE OF EXCHANGE OF ARTICLES IN GERMANY (Hague. 1958. 241 1.) AZ ÁRUCSERE ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA NÉMETORSZÁGBAN Az utóbbi években a 30-as évek német gazdaságpolitikájáról tekintélyes tudományos irodalom bontakozott ki. Child könyve mind a modern polgári közgazdasági elmélet, mind a felhasznált tényanyag tekintetében jelentékeny művel gyarapítja ez irodalmat. Számunkra a munka bevezető fejezetének kérdésfeltevése — vajon ha a Brüningkormány nem folytat deflációs gazdasági politikát, elkerülhető lett volna-e Hitler hatalomrajutása? — aligha érdekes. A fasizmus uralomrajutásában a marxista történetfelfogás sokkal mélyebb társadalmi folyamatot lát, semhogy azt deflációs vagy inflációs gazdaság-politika kérdésére lehetne leszűkíteni. A könyv bevezető fejezeteinek adatai azonban jól foglajlák össze Németország gazdasági s pénzügyi helyzetét a válság idejében. Szerző felfogása, mely szerint az 193l-es intézkedések, a devizakontroll, a külkereskedelem ellenőrzése stb. vonatkozásában még csak ideiglenes és még nem átfogó gazdaságpolitikai koncepciót megtestesítő intézkedések voltak, alpjaiban elfogadhatók. A munka fő mondanivalója azonban az 1933 utáni időkre vonatkozik. A szerző nem történész, s ez meghatározza vizsgálódásának módszerét. Célkitűzése a külkereskedelemre vonatkozó klasszikus polgári közgazdasági elmélet elavultságának bizonyítása, a az új elmélet jogosultságát bizonyítja a németországi gyakorlat elméleti általánosításával. Ami a külkereskedelemre vonatkozó tiszta elméleti fejtegetéseket illeti — ezek bírálata úgy gondolom közgazdászt illet, a történész számára kevésbé érdekes. Ismertetésünkben inkább azokat a német gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításokat szeretném kiemelni, melyek Magyarországot közvetlenül is érintik. Child véleménye szerint a német külkereskedelem politikai ós devizapolitikai intézkedések 1933-ig védekező jellegűek voltak, 1934-től támadásba mennek át. A Schachtféle „Neuer Plan"-t ő a „támadó" azaz a német imperializmus terjeszkedési céljait szolgáló gazdaságpolitika elemeként tárgyalja. Nézetünk szerint valóban az 1934-es esztendőt, a Neuer Plant lehet ós kell felfogni az agresszív német fasiszta politika adekvát gazdaságpolitikai változatának. Child könyve egyébként alaposan elemzi azokat a gazdasági okokat, körülményeket, melyek ezt elősegítették. A szerző szerint helyes volt, hogy Németország 1931-ben nem értékelte le valutáját, hanem devizakontrollt valósított meg. Ezzel a gazdaságpolitikával sikerült a külkereskedelem összetételét ós feltételeit (terms of trade) előnyösen változtatni ós partnereit monopolista módon kizsákmányolni. Ez nyereség volt a német nagytőke számára, ugyanakkor a válság után előállt sajátos helyzetben bizonyos előnyöket eredményezett a kizsákmányolt országok számára is. Child tételei közül kettőt emelünk ki, melyek a nemzetközi irodalomban bizonyos vitát eredményeztek. Knut Borchard nyugat-német történész szerint nem lehet ilyen tervszerűen folytatott agresszív külkereskedelempolitikáról beszélni, legfeljebb 1936-tól. Nézetünk szerint azonban Borchardt — midőn a Neuer Plannak csupán a valutatartalékok megőrzését célzó jelleget tulajdonít — tagadni próbálja a folytonosságot a náci gazdaságpolitikában, mintegy válaszfalat emelve a Schacht-féle Neuer Plan s a Gőringféle négyéves terv között. Nézetünk szerint a Schacht-féle terv nem korlátozódott a valutatartalékok megőrzésére, hanem a külkereskedelem irányainak és feltóteleinek átalakításával tudatosan törekedett a német külkereskedelem délkelet-európai bázisának kialakítására, s megteremtette a feltételeket ezen országok gazdasági kizsákmányolására. Felvetődik viszont a kérdés, vajon a Sachcht-féle Neuer-Plan és a Gőring-féle 4 éves terv ilyen mesterkélt különválasztása nem illik-e bele abba a koncepcióba, mely a német nagytőke és a nácizmus közötti kapcsolat kétségbevonását célozza. Bonyolultabb kérdés az, hogy melyek voltak a kizsákmányolt országok előnyei a németekkel folytatott kereskedelemből. Borchardt egyenesen tagadja ezt a lehetőséget. Kétségtelenül igaza van abban, hogy Child ezt a kérdést eltúlozza. Nézetünk szerint Borchardt jogos ellenérvei, hogy ti. a Balkán országok adósság fejében szállítottak, s nem kívánatos árukat kaptak, csak a dolog egyik oldalát képezik. Igaz az is, hogy 1935-től már meg akartak szabadulni a német kereskedelemtől. De ami 1936-ban történt, az nem vonatkozik 1933-ra. Nézzük a helyzetet Magyarország vonatkozásában. Az 1934-es pótegyezmény biztosította viszonylag magasabb árakon nagymennyiségű mezőgazdasági termék kiszállítását. Mennyiben volt ez az adott helyzetbén előnyös a magyar uralkodó osztályoknak ? Előnyös volt, amennyiben eladatlan feleslegeik biztos felvevőhelyre leltek,