Századok – 1962

Történeti irodalom - A. G. RASIN: OROSZORSZÁG MUNKÁSOSZTÁLYÁNAK KIALAKULÁSA (Ism. Balogh Sándorné) 309

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 311 {azaz olyan parasztok, akik mellékfoglalkozásokat vállaltak) összlétszáma túllépte az európai Oroszország összes mezőgazdasági felnőtt lakosságának körülbelül 1/3-át (477.1.)]. A továbbiakban a szerző részletesen foglalkozik a kapitalista Oroszország munkásosztálya kialakulásának második alapvető forrásával. Ez a forrás a kusztár ipar állandó széthullása ós a volt kusztárok átáramlása a gyáripari munkásság soraiba. A kusztár iparosok szerepe a proletariátus kialakulásában igen jelentős volt annak következtében, hogy viszonylag jobb felkészültséggel rendelkeztek a gyáripari munkára, mivel már nagy jártassággal rendelkeztek a termelésben. A kapitalista korszak munkásosztályának harmadik főforrása — írja Rasin — maguk a munkáscsaládok voltak (az örökletes proletárok csoportja). A szerző érdekes adatokat sorol fel Oroszország városi lakosságának növekedéséről is. Összehasonlítja az európai Oroszország városi lakosságának növekedési ütemét az egész lakosság növekedési ütemével, és kimutatja, hogy a városi lakosság növekedésének üteme 50 óv alatt (1863—1913) több, mint kétszer nagyobb az összlakosság növekedési üteménél (352. 1.). Különösen gyorsan nőtt az ipari városok lakosságának száma. 50 év alatt (1863—1913) Baku lakossága 16,7-szeresóre, Ivanovo-Voznyeszenszké 13,4-szeresóre, Jekatyerinoszlavé 10,6-szeresére nőtt (352 — 353. 1.). Pétervár lakóinak száma 1864-től 1917-ig 326%-kai nőtt, Moszkváé 1871-től 1917-ig 208%-kal. Az első világháború előestéjén Pétervár és Moszkva lakóinak száma kb. 4 milliót tett ki (354. 1.). Amikor a szerző felsorakoztatja a városi lakosság létszámára vonatkozó adatokat, hangsúlyozza, hogy ezek az adatok Oroszország iparának és munkásosztályának gyors fejlődéséről tanúskodnak. A könyv harmadik részének címe: „Az állandó munkáskáderek kialakulásának folyamatai a kapitalista Oroszországban". Nagyszámú dokumentum-anyag alapján a szerző azt a következtetést vonja le, hogy a kapitalista Oroszország gyáriparában, a bányaiparban és a közlekedésben már jelentékeny állandó, sok esetben örökletes proletár munkáskáderek alakultak ki viszonylag hosszú termelési gyakorlattal. Rasin kimutatja, hogy a XIX. század 80-as éveinek és a XX. század első évtizedének a gyáripari munkásokra vonatkozó kutatási anyaga arról tanúskodik, hogy szüntelenül csökken a mezőgazdasági munkát végző munkástömegek aránya. Végül a szerző rámutat arra, hogy bár az 1917-ig terjedő időszakban a gyáripari munkások kb. 30%-ának még volt földje, és kb. 20%-nak volt földje ós családtagjaik segítségével gazdálkodtak is, egészben véve Oroszországban mégis kialakultak azok a jelentékeny munkástömegek, amelyek állandóan az üzemekben ós gyárakban dolgoztak (577 —578.1.). Éppen ezek az állandó, örökletes munkáskáderek bizonyultak Oroszország munkásosztálya legforradalmibb részének. És végül, a monográfia negyedik részében A. Rasin azt vizsgálja, hogy milyen volt a kapitalista Oroszország munkásainak műveltségi színvonala és szakképzettsége. A fejlődő kapitalista ipar gyakran igényelt írástudó munkást, sok esetben pedig iskolai képzettséggel rendelkező embereket. Ezért a jobbágyfelszabadítás utáni időszakban a munkások műveltségi színvonalának bizonyos emelkedése figyelhető meg, bár ez általában véve továbbra is rendkívül alacsony maradt. Az 1918. évi összeírás szerint 973 600 összeírásba vett munkás közül 64% volt írástudó, ebből férfi munkásra esik 79,2%, női munkásra 44,2%. A különféle munkáscsoportok között az írni-olvasni tudók százalékszáma nem egyenletesen oszlik meg. A gyapjú- és gyapotfeldolgozó munkások között 52% volt írástudó, a gép-, szerszám- és műszergyártó ipar munkásai között 83,6%, a nyomdaiparban 94,7%. A textilipari munkásnők között az írástudatlanok száma 60—62% volt (600. 1.). A befejező részben Rasin számszerű adatokat közöl, amelyek a Szovjetunió munkásosztálya műveltségi szintjében, a szovjethatalom éveiben végbement óriási változásokról tanúskodnak. Végső, általános összefoglalásként A. Rasin könyvéről azt mondhatjuk, hogy komoly és alapvető munka, amely nagyszámú dokumentum-anyag tanulmányozásán ós felhasználásán alapul. A mű azonban hiányosságokat is mutat. Foglalkozzunk kissé a mongráfia két nagyobb hiányosságával. Az első fogyatékosság az, hogy a könyvnek túlzottan közgazdaság-statisztikai jellege van. Ez a jelleg pedig nem felel meg a könyv alcímének, mely szerint a munka „Gazdaságtörténeti vázlat". A szerző óriási mennyiségű számszerű adatot sorol fel a proletariátus létszámáról és összetételéről, koncentrációjáról, az ipari munkásoknak a termelésben eltöltött idejéről, műveltségi szintjéről stb. A „gazdaságtörténeti vázlat" fogalmon azonban nem csupán a statisztikai adatok rendszerezését és elemzését értjük, hanem azoknak a történelmi folyamatoknak a kifejtését is, amelyek szoros összeköttetésben állanak az oroszországi munkásosztály keletkezésével és kialakulásával. Ez pedig nem tükröződik A. Rasin könyvében.