Századok – 1962

Történeti irodalom - Simon Gyula lásd Ravasz János - Stelling-Michaud; Sven: L’histoire des Universités au Moyen Âge et á la Renaissance au cours des vingt-cinq derniéres années (Ism. Révész Imre) 301

302 TÖRTÉNETI IRODALOM 302 lényegében nem változik meg a XIII—XVI. század között, csak ott kezdődnek új formák a szerző szerint, ahol bevezetik a természettudományok és a történelem tanítását, új fakultásokat létesítenek és megszűnik a latin tanítási nyelv. — 4. A középkori egyetemek a szerző szerint spontán módon jöttek létre, forrásuk az önzetlen tudásszomj mellett a városi civilizáció és a nemzetközi forgalom. Semmiféle előzetes mintájuk nincsen sem a klasszikus ókorban, sem a régi Kelet világában. — 6. Költött folytonosságról lehet csupán szó a „Translatio studii" eszmében, amely szerint a magasabb fokú tudományos képzés (a „Studium" szó szűkebb értelme) Athénből Rómába, innen Bizáncba, innen meg Párizsba költözött át. Ez az elképzelés ugyanolyan nyomon jár, mint a sacerdotium és a regnum (impérium) eszmei translatiója, úgy hogy ilyenformán a középkori egyetem a papi és a világi főhatalom mellé mint harmadik univerzális eszmei főhatalom emelkedik. — 6. Az egyetemeknek a középkorban általános „Studium Generale" elnevezése a szerző szerint egyszerűen ezt jelenti: „une école autorisée par la potestas generalis", ti. a pápa vagy a császár által engedélyezett legmagasabb fokú tanfolyam. (Itt kívánatos lett volna egy kissé részletesebben foglalkozni a St. Gen. elnevezés eltérő értelmezéseivel.) — Más uralkodók, elsősorban a spanyol királyok már elég korán megkezdték a saját uralkodói jogukból folyó egyetemalapításokat („respectu regni"), sőt szokásjog alapján is emelkednek egyes studiumok utólagosan egyetemi rangra, még koholt jogigények alapján is. — 7. A Studium Generale-k legnagyobb jogosítványa az, hogy hallgatóiknak „jus ubique docendi"-t adhatnak, ami azt jelenti, hogy bármely más egyetemen is taníthatnak anélkül, hogy erre újabb képesítést kellene szerezniök. — A XII. század óta már kialakul az ,,universitas magistrorum et scolarium" testülete, amely védi a maga különleges jogosítványait egyfelől a polgári hatalommal, másfelől a káptalanokkal szemben, amelyeknek alsóbb fokú iskoláiból kifejlődött. — 8. Ezek az alsóbbfokú iskolák az előzményei az artista (később általában „filozófiai") fakultásoknak, amelyeknek graduáló joga ós autonóm igazgatása — a felsőbb rangú (teológiai, jogi, orvosi) fakultásokkal szemben — csak később fejlődik ki. Az artista fakultások színvonala kezdetben elég alacsony: szinte hihetetlen, hogy Heidelbergben 1466-ban az artista studensek még nem ismerik a latin betűket ! (Itt a szerző utal néhai Hajnal Istvánnak, két, angol és francia nyelven megjelent írástörtóneti munkájára.) — 9. A párizsi, nápolyi és oxfordi artista fakultásoknak van legnagyobb szerepük az aristotelismus, illetőleg az averroismus terjesztésében. Az utóbbira vonatkozó legújabb kutatásokról különösen becses bibliográfiai jegyzéket kapunk. — 10. Ugyanilyet kapunk az orvosi fakultások és általában az orvostudomány fejlődésére nézve, különös tekintettel Salernóra. Zsidó és muzulmán tudósok közvetítik ide s innen tovább a késői arab orvosi irodalmat. — 11. A XIII. század 2. felében kezdik felállítgatni az első keleti nyelvészeti katedrákat. (Az első magistereik „megtérített" spanyol zsidók.) A fő motívum kezdetben a missziói (térítő) célok szolgálata, de később a humanista érdeklődés, majd a latin —görög keresztény vailásegyesítés szempontjai is szóhoz jutnak. A görög és a héber nyelvi oktatás nagyobb lendülete azonban csak a reformáció hatására kezdődik meg a német egyetemeken. — 12. Humanizmus és skolasztika között a szerző szerint nincs akkora éles szakadás az egyetemeken, mint amekkorát általában feltételezni szokás. Átmeneti típusok vannak „via antiqua" és „via moderna" között. A nominalisták és realisták meddő skolasztikus vitái az egyetemi oktatásra is károsan hatnak, azonban ellensúlyként kialakulnak az egyetemek mellett a külön Collège-ek, elsősorban a filológia ős a történettudomány művelésére. A protestáns „akadémiák" többé-kevésbé szabályszerű egyetemekké fejlődnek ki. — 13. A jogi képzésben különösen kiemelkedik a „mos gallicus" = a jogi elvek humanista módszerű levezetése magukból az alapszövegekből, szemben a „mos italicus"-szal, ami csak glossator-munkát jelent. — 14. Humanista hatás alatt a reformáció kezdetben, különösen a melanchthoni példa alapján (a kálvinin már kevésbé) emeli az egyetemi oktatás színvonalát; csakhamar beáll azonban a szigorú konfesszionalizálódás, katolikus és protestáns területeken egyformán. Az egyik legnevezetesebb kivétel a páduai egyetem maradandólag toleráns szelleme; ez a velenceifőuralomnak köszönhető, ahol a szabad szellemű szervita generális-prior, Fra Paolo Sarpi hatására egy ideig forma szerinti dacos pápaellenesség uralkodott (Itáliában leghamarább innen űzték ki a jezsuitákat, igaz, hogy egyelőre csak félszázadra). II. Histoire Externe 15—16. Felsoroltatnak a „külső történet" kutatásának legfőbb szempontjai, több szerző nézeteinek szembeállításával (de itt, látásunk szerint nem eléggé meggyőző az extern szempontoknak az inZera-ektől különválasztása !). — Nagyon tanulságosan felemlíti a szerző, hogy a bázeli egyetem megalapítását (1460) a polgárság, „úgy látszik",