Századok – 1962

Történeti irodalom - Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok (1945–1946) (Ism. Ságvári Ágnes) 270

TÖRTÉNETI IRODALOM 271 kájában. Valóban a lehetőségek határain belül igyekszik a felszínre hozni és értékesíteni azt a hatalmas és tapasztalati élménykincset, amely a történelmi eseményeket formáló, azokban résztvevő tömegekben évek során felhalmozódott. (Balázs Béla tanulmánya: „Személyes visszaemlékezések felhasználása népi demokráciánk feldolgozásában". Századok. 1955. 6. sz.) Találóan állapítja meg bevezető tanulmányában Lackó Miklós: „e munka legfőbb érdeme, hogy az öntudatra éhredő dolgozók mindennapi küzdelmeiről szól". Balázs Béla, a kortárs tanúsítja, hogyan válik a „mindennapos küzdelem" árjában a kommunista párt a nemzet elismert vezetőjévé. Több példával mutatja meg „a néptömegek öntevékenységét, és az élükön álló kommunisták szerepót a felszabadulás utáni forradalmi jellegű átalakulásokban" (40. 1.). Ennek ékes szószólója a kezünkben levő könyv, amely nemcsak a kor névtelen hőseinek, hanem a szerzőnek, a harcok szenvedélyes krónikásának is méltó emléket állít. A mű legrészletesebben megmunkált része a demokratikus népmozgalom kibontakozásával és a nemzeti bizottságok 1945-ös tevékenységével foglalkozó I. és II. fejezet. Ez egyébként törvényszerű is, mert a központosított államhatalom kialakítását megelőző első néhány hónap a nemzeti bizottságok tevékenységének legfontosabb ós legtanulságosabb időszaka volt. A III. fejezet, amely a nemzeti bizottságok 1945 második felében és 1946-ban kifejtett működését taglalja, kevesebb általánosítható tapasztalatot tár fel. Ennek fő oka, hogy a nemzeti bizottságok működését 1945 végén és 1946-ban már egyre kevésbé lehet a megkezdett módszerrel követni, az országban kialakult politikai harcoktól és e harcok formáitól különválasztva tárgyalni. A fejezet fogyatékossága arra vezethető vissza, hogy ez viszonylag legkevésbé kidolgozott része a félbe maradt műnek. Mielőtt rátérnénk a Balázs Béla könyvóbon tárgyalt néhány kérdés megvilágítására, külön figyelmet kell szentelnünk a szerző módszerének. Legnagyobb érdeme e munkának abban van, hogy tudományos rangra emeli a személyes visszaemlékezések gyűjtését és kritikai feldolgozását az elmúlt 15 év történelmi feldolgozásában. Tanulságot meríthetnek e korszak kutatói abból a törekvésből, amellyel a „tömeg" szerepének általános hangoztatása helyett, az adott történelmi sorsfordulók küszöbén, tetteik fényében' vizsgálja egyes rétegek, közösségek tevékenységének irányát, figyelembe veszi a tájankénti adottságokat is. A szerző a levéltári anyagok olyan mennyiségét tárja fel ós foglalja össze, amelyek részben ismeretlenek előttünk. Sürgető figyelmeztetés is ez: forduljunk a nagy idők e dokumentumaihoz, mert az országos adatokkal kiegészítve és élettel megtöltve őket, hü képet adhatnak a történelem menetéről. A megyei levéltárak olyan területi sajátosságokra utalnak, amelyek az általános törvényszerűségek módosulásait rögzítik, ugyanakkor erősítik ezen törvényszerűségek bizonyító erejét. Nem egyezer azonban az elvi általánosítás és az ipari központok tapasztalatainak hiányában a sok részlet felsorolása után hiányérzetünk támad, nem kapunk általános képet az országos politika fő kérdéseiről. Másutt pedig a határozatok közlését nem követi ezek érvényesülésének kritikai elemzése. A kezünkben levő könyv mintegy összegezése Balázs Béla e tárgykörben folytatott kutatásainak és tanulmányainak. Mivel egészítette ki Balázs Béla gyűjtése eddigi ismereteinket arról a korról, amelyben „a gazdasági és társadalmi élet irányításában, a politikai hatalom gyakorlásában bizonyos »légüres tér« támadt, amelyet haladéktalanul új társadalmi erőknek, új politikai ós gazdasági szervezeteknek kellett betölteniük, csak így lehetett biztosítani a társadalmi élet folytonosságát"? (24. 1.) A nemzeti bizottságok a nép nevében a hatalom birtokosaiként cselekedtek, népi diktatúrát gyakoroltak az országban végbemenő népi demokratikus átalakulás helyi szerveiként. Kezükbe vették a politikai élet szervezését; kezdeményezői a helyi önkormányzatok lijjáalakításának, napirendre tűzték a fasiszta maradványok elleni politikai harcot, intézkedtek az egyes pártok létrehozásáról és tevékenységük összeegyeztetéséről (54—62. 1.). Döntöttek egyesületek engedélyezéséről és betiltásáról. A kommunisták kezdeményezésére lépéseket tettek országszerte a termelés megindítására. Nem volt világos elképzelés arra vonatkozóan, hogy az új hatalom milyen formában és milyen hatáskörrel irányítsa a mezőgazdasági és ipari termelés menetét. A városokban — mint a szerző helyesen megállapítja — „a termelés megindításában nem volt jelentős szerepe a nemzeti bizottságoknak" (128— 139. 1.). Sokszínű és szerteágazó kísérleteknek vagyunk tanúi, amelyek többségükben nem hoztak számottevő gazdasági eredményeket (128 — 139. 1.). De felmérhetetlen erkölcsi, politikai jelentősége volt annak, hogy a nemzeti bizottságok síkraszálltak a termelés megindításáért. Minden állam osztályjellegót legvilágosabban fegyveres ereje mutatja. A belső rend fenntartására alakult fegyveres erő, amely egyes helyeken polgárőrség, máshol