Századok – 1962

Történeti irodalom - Hevesi Gyula: Szociális termelés. A Tanácsköztársaság iparpolitikája (Ism. Mészáros Károly) 268

TÖRTÉNETI IRODALOM 269 E rendelet az államosított üzemekben ellenőrző munkástanácsok választását írta elő, amelyeknek a szocialista munkafegyelem megteremtése, a köztulajdon védelme és a termelőmunka ellenőrzése volt a feladatuk. A munkás ellenőrzés bevezetése, a munkástanács hatáskörének pontos megállapítása biztosította a proletárdemokrácia elvét az üzemvezetésben, de egyben világosan kifejezésre jutott az egyszemélyi felelősség elve is. A szocialista gazdasági rendszer megvalósítása után a tanácskormány hathatós szociális intézkedésekkel sietett az ipari proletariátus helyzetének javítására. A március 27-én megjelent rendelet kimondta az általános munkakötelezettséget és a munkához való jogpt, egyben pedig a tanácskormány a munkaképtelenek és önhibájukon kívüli munkanélküliek eltartását magára vállalta. Amint később bebizonyosodott, ez utóbbi intézkedés elsietett lépés volt és meghaladta a Tanácsköztársaság teljesítőképességét. Áprilisban a tanácskormány bevezette a 8 órás munkanapot, s ezzel először juttatta diadalra a munkásosztálynak ezt a régi követelését. Majd sor került a munkabérek 100—150%-os felemelésére ós az akkordbér megszüntetésére is. Ezek az intézkedések alapvetően megváltoztatták a munkásosztály helyzetét, munkafeltételeit. Szóvá kell tennem azonban, hogy a szerző a munkabér felemelésének a munkásosztály életszínvonalára gyakorolt hatását eltúlozza, mivel az objektív körülményeket nem veszi figyelembe. A Tanácsköztársaság alatt a 100—150%-os munkabér emelés április hónapban kedvezően éreztette hatását: a termékek elosztását a munkásosztály javára megváltoztatta. Mivel azonban a bérek felemelésére tomboló infláció közepette került sor, a felemelt munkabérek realizálását a Tanácskormány pénzügyigazdasági helyzetének további alakulása szabta meg végső soron. Így a pénzromlás fokozódásával a bérül kapott fehérpénzért egyre ritkábban, majd később — június, július — egyáltalán nem lehetett szükségleti cikkeket beszerezni. A Tanácsköztársaság ekkor a természetbeni elosztás megszervezésével sietett az ipari proletariátus támogatására., De így is csak a minimális ellátás volt biztosítható. A tanácskormány a szocialista gazdasági rendszer kiépítésével ós a szociális intézkedések bevezetésével egyidejűleg, ill. azokat követően kiépítette a szocialista termelés központi irányításának szerveit: a Szocialista Termelés Népbiztosság-át és annak területi szerveit, a Kerületi Termelési Tanácsokat, majd pedig a Népgazdasági Tanácsot és a Szakmai Üzemközpontokat. A Szociális Termelés Népbiztossága a termelőeszközök kisajátítását ós a termelés szocialista átszervezésének végrehajtását végezte. A népbiztosság élén április elejéig Böhm Vilmos állt, helyettesei Hevesi Gyula és Dovcsák Antal voltak. A májusban — Varga Jenővel az élen — megalakult Népgazdasági Tanács feladata ,,a termelésnek ós a javak elosztásának egységes irányítása, a gazdálkodást tárgyazó rendeletek kibocsátása és végrehajtása, úgyszintén a termelésnek, valamint az elosztást végző szerveknek műszaki és gazdasági ellenőrzése" volt. E széleskörű szervező ós irányító munkát, amely az adott viszonyok között a tervszerű gazdálkodás megvalósítását célozta, a Népgazdasági Tanács a kilenc gazdasági népbiztosság, vagy másszóval a Tanács kilenc főosztálya segítségével látta el. A Népgazdasági Tanács területi szervei a Kerületi Gazdasági Hivatalok voltak. E hivatalt a Népgazdasági Tanács által kinevezett ós neki alárendelt gazdasági biztos vezette. így a termelés nagyfokú koncentrációja valósult meg a Tanácsköztársaság alatt. A proletárdiktatúra utolsó hónapjában kezdődött el a szakmai üzemközpontok felállítása: szakmánként egy-egy üzem-központba egyesítették a köztulajdonba vett üzemeket ós az üzemközpont látta el az üzemek gazdasági-pénzügyi vezetését. A szerző a fent vázolt óriási szervezőmunka bemutatása után az ipari termelés alakulásának tárgyalására tér át. A tanácskormány március 21-én a világforradalom jogos reményében nagy alkotások tervével lépett a történelmi színre. A nagy alkotások megvalósításához, a termelés csökkenésének megállításához, az életszínvonal emeléséhez békés időszak szükséges. Az 1919-es magyar proletárdiktatúra idején a békés építőmunka csak április közepéig tartott, a várt világforradalom pedig elmaradt, sőt helyette a Tanácsköztársaság ellen megindult a túlerőben levő fegyveres intervenció. Az új körülmény — világforradalom helyett fegyveres intervenció — rendkívüli intézkedéseket, a proletariátus élet-halál harcát követelte meg: az építést abbahagyva védekező háborút kellett folytatni, ráadásul az imperialista hatalmak a Magyar Tanácsköztársaságot gazdasági blokád alá vették. Ilyen körülmények között — amint azt a szerző kimutatja — a nyersanyaghiány, elsősorban a szónhiány tovább nőtt. A blokád következtében a Tanácsköztársaság alatt a különben jelentős szónimport is elmaradt. (A szónimport 1916-ban 52 millió q, 1917-ben