Századok – 1962

Történeti irodalom - Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke (Ism. Fügedi Erik) 255

TÖRTÉNETI IRODALOM 255 kori temetője a mai Hunfalvy és Batthyány utca között terült el. A felszabadulás után a köveket széthordták és beépítették. Scheiber 22 újabban előkerült sírkő héber feliratát teszi közzé fordítással ellátva. A datált kövek 1620 és 1683 közötti időből valók. A barokk-kori város gazdaság- és művészettörténetéhez járul hozzá egy vonással Patalcy Dénesné ,,A Pest-budai ötvösség a XVIII. században (A budapesti templomok műkincsei alapján)" c. tanulmányával (XIX. 221 — 237). Felsorolja a forrásokból ismert ötvösöket (kezdetben főképpen rácok és németek közül kerültek ki), majd a fennmaradt alkotásokat vizsgálja, s értékeli az európai stílusáramlatok szemszögéből. — „A Pestbudai fémművesség emlékei Csongrád megy fi egyházaiban" c. dolgozatában (XVII. 279 — 297) a fővárosban Csongrád megyei templomok számára készült XVIII —XIX. századi ötvösalkotásokat veszi számba. A budai vár XVni — XIX. századi vízellátásával foglalkozik Zakariás G. Sándor „Adatok a budavári kutak történetéhez" c. dolgozatában (XVII. 299 — 324). A budai várat a svábhegyi források látták el vízzel, mely 4 km hosszú csővezetéken jutott el a várba s a közlekedő edények törvénye alapján működött. E vízvezeték táplálta először a Városház (mai Vármúzeum) mellett levő Szent Ignác kutat, majd a kutak számát fokozatosan négyre emelték (Dísz-tér, Iskola tér — ma Hess András tér, Ferencesek-tere utóbb beépítve a Belügyminisztérium udvarába). Emellett magánházakban néhány szivattyús- és pince- vagy török-kút is működött. A szerző gazdag levéltári anyagot mozgósít témájára; minden részlet aprólékos közlésével azonban nem könnyű feladatot ró az olvasóra. Budapest egész történetére vonatkozó kisebb híradásokat olvashatunk „A Budapesti Történeti Múzeum leletmentései ós ásatásai az 1958 évben" c. jelentésben (XIX. 243 — 269), mely az őskortól az újkorig tekinti át az újabb leleteket rövid előzetes jelentés gyanánt. Befejezésül megemlítjük, hogy a XVII. kötetet Budapest régészeti irodalma 1945 — 1955 zárja le Németh Endre összeállításában. Budapest Régiségeinek három ismertetett kötete gazdag tartalmával szinte elégséges arra, hogy bevilágítson fővárosunk történetének fő kérdéseibe, kitűnő illusztrációs anyag pedig alkalmassá teszi arra, hogy a legszélesebb körök olvasmányává váljék. GYÖBFFY GYÖRGY f /' AZ ARPÁDHÁZI KIRÁLYOK OKLEVELEINEK KRITIKAI JEGYZÉKE |H. KÖTET 2—3. FÜZET 1272—1290 Szentpótery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette Borsa Iván (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1961. 527 1. Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 9) Oklevélkiadásunk már a múlt század végén szükségszerűen felvetette az oklevelek, főképpen a kora-középkori oklevelek kritikai jegyzékének kérdését. Fejérpataky László már 1885-ben úgy látta, Árpád-kori okleveleink eléggé ismertek ahhoz, hogy kritikai jegyzék készüljön róluk és javasolta ilyen jegyzék elkészítését. A terv sokáig húzódott, s ezalatt csak nőttek azok a nehézségek, „melyekkel a magyar középkor kutatójának a. forrásanyag összegyűjtése és értékelése közben az egyre szaporodó kiadványok nagy részének kritikátlansága, modern codex diplomaticus hiánya, s a módszeres diplomatikai vizsgálatok elégtelensége miatt meg kell küzdenie" (Száz. 58/1924. 758.1.). 1913-ban végül is az Akadémia történeti bizottsága a terv szerzőjének tanítványát ós utódát, Szentpótery Imrét bízta meg az Árpád-kori oldevelek kritikai corpusának elkészítésével. Szentpétery nagy lendülettel fogott hozzá a feladat megoldásához, ennek a kutatásnak volt eredménye a horsmonostori apátság Árpád-kori okleveleiről írott kitűnő tanulmánya (A borsmonostori apátság árpádkori oklevelei, Bpest. 1916), 1923-ban pedig megjelenhetett a mű első füzete is. Az eredeti, Fejérpataky által tett javaslattal szemben azonban a kritikai jegyzék nem valamennyi Árpád-kori oklevelet tartalmazta, hanem csupán azok „legfontosabb, számra is legtekintélyesebb csoportját", a királyok okleveleit. Más oklevéladók (közhatóságok ós magánosok) okleveleiről Szentpótery elképzelése szerint külön kiadványnak kellett volna készülnie. A munka folyamán a körülmények nemcsak ebből a szempontból kónyszerítették a szerzőt kompromisszumra . Le kellett mondania a hibásan közölt