Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 13 nehezen megtörhető lutheránus rendiséggel szemben való föltétlen támogatására. Ennek a polgári jellegű társadalmi tömörülésnek i-uagvát adták a részben nem is német, hanem cseh-morva és főként hugenotta-francia eredetű lelkészcsaládok és azoknak ivadékai. Ezek a sokszoros összeházasodás révén utoljára valóságos dinasztia-féleséget alakítottak ki, leszármazottaik, amennyiben nem szintúgy lelkészi vagy tudományos pályára léptek, egyre nagyobb mértékben kerültek magasabb, sőt legmagasabb állami hivatalokba, nemesi rangba, jelentős diplomáciai vagy egyéb politikai, gazdasági stb. természetű külön megbízásokat is kaptak — s mindezek fejében tüzön-vízen keresztül támogatták vagy másfél századon át a dinasztiát és a legfőbb állam vezetést. Jablonski nem inaugurálója volt ennek a jóval előtte megindult folyamatnak, de kétségtelenül a legmélyebb medret ásta neki a maga közel félszázados udvari szolgálata alatt. Teljesen azonosította magát a Hohenzollern-ház politikai magatartásával, amely akkor már mind észrevehetőbben kezdett kétarcúvá válni. Egyfelől igyekezett fenntartani az osztrák Habsburg-nagyhatalommal a hagyományos jó viszonyt, másfelől egyre céltudatosabban munkálta annak előfeltételeit, hogy mielőbb egyenrangú versenytársává lehessen külpolitikailag, gazdaságilag s mindenekfölött katonailag. A Hohenzollernek a maguk, egyelőre összefüggéstelen darabokból álló királyságának hadászati, gazdasági és belpolitikai okokból egyaránt fontos kikerekítésére már ekkor expanziós tervekkel foglalkoznak mind a négy égtáj, de főként Észak és Kelet felé. Ezeknek a terveknek legfőbb akadályát okkal a Habsburg-hatalomban látják. Bécs a század elejére a török nyomástól, a spanyol örökösödési háború befejeződése óta jó időre a vetélytárs francia nagyhatalom szorongatásától is szabadul, és újult erővel lát neki a megelőző századokban annyi gátlással küzdött abszolutisztikus-centralisztikus szervezkedésének. E célkitűzése egyik legfőbb eszközének a teljes katolikus vallásegység helyreállítását tekinti, és változott módszerekkel, de lényegében most is kíméletlenül folytatja — a felvilágosodás kellős közepén ! — az ellenreformációt, csak épp a legdurvább kegyetlenségekben nem követi e téren francia vetélytársa egyidejű példáját. Az idők jelei kedvezőeknek látszanak: a németbirodalmi protestantizmus nagy vérveszteségei óta egymást érik kisebb-nagyobb német fejedelmi házak katolizálásai, amelyek közül legnagyobb megdöbbenést s a másik oldalon megfelelő diadalérzetet vált ki „Erős" Ágost szász választófejedelemnek a lengyel trón elnyerése érdekében történt 1697-i konvertálása. Eladdig a szász választók voltak a ,,director"-ai a német evangélikus rendek birodalmi gyűlési szervezetének, a Corpus Evangelicorum-nak. Most ezt a feladatot természetszerűleg veszi át az éppen akkor születőben levő új porosz királyság, amelynek szétdarabolt hódítmányai területén néhol jelentős számban élnek katolikus alattvalók is. Ezeknek szabad vallásgyakorlatát több-kevesebb korlátozással biztosítja, hogy maga azután annál nagyobb nyomatékkal léphessen föl a katolikus uralkodók alatt élő protestánsok védelmére, elsősorban a hábsburgi területeken. Ennek a porosz politikai magatartásnak egyik leghasznosabb eszközéül éppen Jablonski bizonyult. És ebben a vonatkozásban különösen figyelemreméltók az ö magyar kapcsolatai. A magyar protestáns egyházakról és a Rákócziházról kétségtelenül már a nagyapja és az apja emlékezéseiből tudott egyetmást. Mint említettük, magyarokkal először alighanem odera-frankfurti diákkorában ismerkedik meg; találkozhatott ilyenekkel talán angliai évei folyamán is. Komolyabb magyar érintkezései már első berlini éveiben elkezdődnek. 1696-ban ott találkozik a fiatal gróf Teleki Pállal (az erdélyi történelemből