Századok – 1962
Tanulmányok - Mérei Gyula: A „nemzetekfölötti állm” eszméje a nyugat-német és az osztrák burzsoá történetírásban (II. rész) 150
154 MÉH El GYULA met véletlenek halmazává süllyesztő szemlélet: ez az európai integrációt propagáló mai nyugat-német történetírás reakciós módszere. E módszer nem éppen új, hiszen részben Rankenál, főleg azonban a német szellemtörténetírásban már alkalmazásra került. Л szomorú csupán az, hogy — ismét Barraclough szavait idézzük — „ugyanakkor, amikor ezt a dogmatikus történetmagyarázatot a történeti kritika szétzúzta és a történeti kutatás elvetette akkor — és ez talán még említésre érdekesebb —, a szaktörténészek arz elmélet alapjául szolgáló történeti premisszákat meggyengítették és aláaknázták, mégsem tudták elérni, hogy ennek az elméletnek mint politikai dogmának a hatását csökkentsék, vagy megtörjék azt a varázst, amelyet ez az állandóan ismételt és ritkán bírált teória gyakorol a közvéleményre".5 6 A nyugat-német historikusok az időszerű politikai követelmények szolgálatában úgy festik át Bismarck arcképét, hogy a francia- és oroszellenes, nacionalista, hódító politikát folytató, bár késői utódainál kétségtelenül jobb politikai érzékkel rendelkező porosz junkernek kemény, merev militarista arcéle integrációs „európaivá", „nemzetekfölöttivé" szellemüljön át. Gerhard Ritter, Hans Rothfels, Martin Göhring, Leonhard von Muralt, Theodor Schieder, Reinhold Wittram, Arnold Oscar Mayer, Wilhelm Schüssler, Erwin Hölzle és még sokan mások a bismarcki politika meghamisító újraértékelése révén is megkísérlik a történeti múlttal igazolni a nemzetállami gondolattól való elfordulást és eszmeileg előkészíteni a talajt az európai integráció gondolatának a befogadására. Hans Rothfels tette meg ezen az úton a kezdő lépést 1949 szeptemberében a nyugat-német történészeknek első háború utáni összejövetelén. Ez alkalommal tartott Bismarck és a XIX. század c. előadásában világosan körvonalazta a Bismarck-kérdés terén elvégzendő történeti átértékelés politikai vezérfonalát. „Bismarck nemcsak a német, hanem az európai rendért is küzdött" és „napjainak nemzetállami eszménye mögötti elmaradottsága példamutató túllépés saját korán".57 Egy hónappal a müncheni ülés után Arnold Oscar Meyernek Bismarck-életrajzához írt bevezetőjében Rothfels már arról írt, hogy Bismarck a nemzetállami formát nem tekintette kötelezően elérendő célnak, és ez a nézete volt az, „ami idegenné tette őt a maga korában, túlmutatott a XIX. századon és a jelen látóhatárába állította".58 Egy Bismarck életművét bemutató okmánygyűjteményében pedijf arról a „rendelképzelésről" írt, amely — állítása szerint — Bismarck európai politikáját irányította volna, „Bismarck politikája, amely a nemzetállami korszakban játszódik le, bár őt attól sajátos módon bizonyos távolság választja el, bizonyos tekintetben annál mélyebben nyúlik bele a jelen sorskérdéseibe, amelyek eme korszak elmúltával a nyugati világ közös problémáivá lettek."5 9 Bismarck állítólagos rendelképzelése azonos jellegű volt Rankenak ama tételével, hogy „az államinak elsőbbrendűsége van a nemzeti fölött", vagyis hogy az állam hatalmi érdekeinek kell alávetni belső kérdések rendezését. Ezzel Rothfels arra kívánt célozni, hogy nem a tömegek mozgalmai, főleg pedig nem a munkásmozgalom, hanem az ún. államrezon, vagyis az uralkodó osztályok politikai w Id. mű. (1955). Vö. Hoffmann : id. h. 1825. 1. 57 A Bismarck portré átértékelésére vö. Leo Stern i. cikkének 573. lapját, főleg azonban Ernst Engelberg: NATO-Politik stb. 477., 483. 1. A Rothfels-idézet a 483—484. lapon található meg. 68 Arnold Oscar Meyer: Bismarck. Der Mensch und der Staatsmann. Geleitwort von Hans Rothfels. Stuttgart. 1949. — Idézi Engelberg: id. h. 484. 1. 68 Hans Rothfels: Bismarck und der Staat. Stuttgart. 1952. XHI. 1.
