Századok – 1962

Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98

100 BEBEND T. IVÁN tudja kellően megoldani. .. le kell mondani minden, bármilyen csillogó elképzelésről, ha az a jelen viszonyok között meg nem valósítható adminisztrációt igényel és lehetőleg a legegyszerűbb eszközöket kell alkalmazni még akkor is, ha az elvileg helytelennek látszik, vagy lényeges politikai gondolatok átmeneti feladását jelenti."4

Ezen álláspontok viszonylag részletesebb idézetét azért tartottuk fontosnak, mivel nem egyszerűen egyes emberek vagy szűkebb csoportok hangulatát, hanem meglevő s még komoly erőt képviselő osztályok, az osztályok érdekeiért harcoló s a koalícióban döntő szerepet játszó pártok, a hatalom részeseinek nézeteit reprezentálják. Ezeket az érveket nem lehetett megmosolyogni, ezekkel kemény politikai harcokban kellett megküzdeni. Már az álláspontok egyszerű egymásmellé állítása is nyilvánvalóvá teszi, hogy nem egyszerűen a stabilizációs politika ilyen, vagy olyan értelmezéséről van szó, hanem annál sokkal többről. A stabilizáció megvédése ugyanis nem egyszerűen védekezést, defenzívát jelentett. Ellenkezőleg. A saját erőből végrehajtott stabilizáció megvédése újabb döntő támadás lehetőségét adta meg: A stabilizáció eredményeinek biztosításához nélkülözhetetlen kötött gazdálkodási rendszer a tőke fokozott korlátozását tette lehetővé, sőt követelte meg ! A stabilizáció megvédése tehát egyben a tőke minden korábbinál mélyrehatóbb korlátozását, a népi demokratikus állam gazdasági pozícióinak jelentős kiterjesztését tette szükségszerűvé. A stabilizációs gazdaság jellegének, a kötött vagy szabad magángazdaság kérdésének felvetése mögött tehát ismét a hatalom birtoklásának ügye húzódott meg. S ezt nem a gazdasági szakemberek ügyes és okos érvelése, hanem csakis a politikai erőviszonyok dönthették el. A tőkés erők legfőbb és legerősebb politikai képviselője, a kisgazdapárt az 1945. évi választásokon elnyert többségét, az országi)an levő fasiszta és félfasiszta, nagybirtokos és tőkés, egyszóval a legkülönbözőbb reakciós, s ezen párt mögé felsorakozott elemeket dobhatta a politikai erőviszonyok mérlegébe. Ezzel szemben azonban ott állott a kommunista kezdeményezésre létrejött Baloldali Blokk, amely mögött az alapvető munkás- és paraszttömegek sorakoztak fel. A politikai erőviszonyok 1946 nyarán rendkívül bonyolultak voltak. A kisgazdapárt ugyanis csak néhány hónappal előbb aratta választási győzelmét, s biztos parlamenti többséggel rendelkezett, de még frissebb volt az 1946 tavaszán elszenvedett politikai veresége. Ha az urnák előtt sikereket is arattak, a politikailag sorsdöntő pesti utcán nyilvánvaló vereséget szenvedtek ! Ez kényszerítette a kisgazdapárt vezetőit Sulyok Béla és a legnyíltabban ellenforradalmi 20 képviselő kizárására, a Baloldali Blokk követeléseinek és programjának elfogadására. A kisgazda vezérek azonban nagyon vigyáztak többségük megóvására, s a kizárásokkal csak a legszükségesebb határig mentek el. A pártot gyakorlatilag egyáltalán nem tisztították meg az ellenforradalmi elemektől. A kisagazdapárt tehát jellegét tekintve 1946 nyarán is az volt, ami a választások idején, s változatlanul megtartotta parlamenti többségét. Ha jellegében és többségi helyzetét illetően nem is változott a kisgazdapárt, az 1946 tavaszi politikai vereség mégis új utat nyitott a forradalmi erők számára. Mindenekelőtt mód nyílott a stabilizáció kommunista programjának megvalósítására, s a stabilizáció hatalmas, legalább annyiban politikai, mint gazdasági sikere a kommunista párt tömegbefolyását tovább erősítette. A MKP III. Kongresszusa tehát 1946 szeptemberében ezekre a győzelmekre 4 K. G. L. Hitelbank. 244. cs.