Századok – 1961

Közlemények - Karsai Elek–Szinai Miklós: A Weiss Manfréd-vagyon német kézbe kerülésének története 680

708 КАЕ S AI ELEK—SZINAI MIKLÓS Első ízben 1939-ben jártam Budapesten, egy szabadságom alkalmával, amidőn kb. liárom napig időztem itt. Kérdésére előadom, hogy Hamburgban egy gabonakeres­kedő eógnél vagyok cégvezető, tulajdonképpen még ma is, mert a cégből nem vagyok törölve. A háború kitörésekor mint a német fegyveres SS katonája vonultam be ós a há­ború kitörése óta eltöltött idő alatt ezredesi rangig emelkedtem. 1944. március 19. után jöttem ismét Budapestre, mint a német fegyveres SS Führungshauptamt megbízottja. Feladatom volt részben tenyésztési célokra a német SS számára csődöröket vásárolni, másrészt a német SS ós az egész német véderő részére csapatlovakat beszerezni, melyekből egyrészt egy itteni divízió lett volna felállítandó, másrészt pótlás céljaira kiszállítani | szándékoztunk őket Németországba. Kétszer húszezer ló igénybevételéről volt szó, amely mennyiségből mintegy húsz-huszonegyezer lovat igénybe is vettünk, de tudtommal ezek 85 — 90%-a itt maradt az országban és ebből állították fel később az SS második huszárezredét. Ezen feladatomból kifolyólag Pepkó-Santner tábornokkal4, Jurcsekkel,5 Mocsárival6 , Horthy Jenővel7 , voltam összeköttetésben. Később a német követségen ke­resztül a Földművelésügyi és Honvédelmi minisztériumokkal léptem érintkezésbe. További feladatomat képezte kb. 1944. október 20-tól a hadiszempontból fontos javak elraktározása, azaz az evakuálás. Ez a feladat mint olyan, Winkelmann tábornok8 hatáskörébe tartozott, de úgy az ő, mint Vcesenmayer,9 valamint Greifenberg1 0 részéről ós magyar részről is az a kívánság merült fel, hogy én legyek a feje ennek a hivatalnak. Egy ülésen határozták el, hogy én irányítsam ennek a feladatnak a végrehajtását, amelyik ülésen német részről a fent említettek, magyar részről pedig Jurcsek, Szász1 1 ós Kovarz13 miniszterek vettek részt. Ez a hivatalom inkább csak egy névszerinti hivatal volt, mert I tulajdonképpeni feladatom a lovak körül, valamint a Weisz Mannfréd tranzakció lebonyo- 1 lítása ennek a feladatnak a megoldására alig hagyott időt. Ennek a feladatnak a tárgyát képezte a javaknak a front közeledtével biztosabb helyre való elraktározása. A front ek- j kor a Tisza-vonalától keletre volt, Szolnokot még kiüríthettük, majd a Duna —Tisza közét Budapestre ürítettük. A front közeledtével, mikor már Budapest kiürítésére is sor került, a javakat részben Nyugat-Magyarországra szállítottuk, részben uszályba rakva, a Dunán át j szállítottuk Wicnen keresztül Passau nagytérségébe, de volt egy része az elszállítandó javaknak, amelyeket Győrben raktak ki. Tudok arról is, hogy Linzben is raktak ki uszá­lyokat, fenti mondatot tehát úgy kell megfogalmaznom, hogy az evakuálás legnyugatibb pontja Passau volt. A Weisz Mannfréd-féle tranzakcióra vonatkozólag előadom, hogy Choriné volt az ötlet. Chorinra tulajdonképpen Bilitz,1 3 a Dunai Repülőgépgyár egyik igazgatója hívta fel a figyelmemet. Bilitz Chorint nyilván protezsálni akarta akkor, amikor figyelmemet őrá . felhívta, olyan értelemben, hogy ő itt a magyar piacokon egy jól értesült és jól tájékozott | kereskedő és ha én itt Budapesten eredményeket akarok elérni, úgy ezt Chorin személyén , keresztül tudom legjobban megvalósítani. Bilitzé volt tehát a közvetítő szerep Chorin | és közöttem. Bilitz kíséretében volt Máriássy Ferenc, a Weisz Mannfréd gyár egyik cég­vezetője, aki ebben a közvetítésben Bilitznél kisebb szerepet játszott, később autószeren- i csétlenség érte és a Choriimal való közvetlen tárgyalásokban már nem vett részt, csupán ] odáig volt szerepe, amíg az ügyek Chorinnal való tárgyalások stádiumába jutottak. I 4 Helyesen: Pettkó-Szandtner Tibor. Szolgálaton kívüli vezérőrnagy, a Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályának főnöke, országos lótenyésztési főigazgató. 5 Jwrcsek Béla földbirtokos, országgyűlési képviselő, volt földművelésügyi- és közellátásügyi minisztériumi államtitkár 1944. márc. 22-tői földművelésügyi és közellátásügyi miniszter. • Mocsáry Dániel földbirtokos, felsőházi tag, a Sztójay-kormányban államtitkár, a földművelésügyi miniszter állandó helyettese. ' nagybányai Horthy Jenő földbirtokos, titkos tanácsos, Horthy Miklós kormányzó bátyja. 8 Winkelmann, Otto, — 1919-ben lép a porosz rendőrség szolgálatába, 1933—1937-ig Görlitz város rendőr­parancsnoka, 1940-től a rendőrség központi apparátusában dolgozik, 1942 okt.—1944 márc.-ig Chef des Komman­doamtes im Hauptamte der Ordnungspoiizei (az OP főhivatalában a parancsnokság főnöke) 1944. március 15-én ( !) kinevezik a rendőrség tábornokává és a HSSPF in Ungarn lesz. (Höherer SS. u. Polizei Führer in Ungarn — Magyarországi Magasabb SS és Rendőrség parancsnoka), mely funkciót 1945 márc.-ig tölti be. * Edmond Veesenmayer dr. 1944. március 19-től rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Német Birodalom budapesti követe, Hitler teljhatalmú megbízottja. Az Imrédy-ügyben 1945 novemberében a magyar politikai rendőrségen és a Népbíróságon kihallgatták. 10 Helyesen: Sans von Greiffenbcrg, altábornagy, 1944-ben a Német Birodalom budapesti követségének katonai attaséja. 11 Szász Lajos dr. képviselő, 1942. okt. 19.—1944. márc. 22-ig közellátásügyi miniszter, 1944. márc. 22-től 1944. aug. 29-ig iparügyi miniszter a Sztójay-kormányban. 1944. okt. 16-tól kereskedelmi és közlekedésügyi minisz­ter a Szálasi-kormányban. 13 Kovarcz Emil, 1920-ban résztvett Somogyi és Bacsó meggyilkolásában, majd Törökországba szökött, — Szálasi bizalmi embere, a Dohány utcai zsidó templom ellen elkövetett kézigránátos merénylet miatt elitélték, de Németországba szökött, ahonnan 1944. március 19-én jött vissza a megszálló német csapatokkal. 1944. október 16. után tárcanélküli miniszter, — ,,a nemzet totális mozgósítására és harcbaállitására". 13 helyesen: Bülitz Vilmos, a WM Acél és Fémművei Rt. és a Dunai Repülőgépgyár Rt. egyik cégjegyzője, a WM Repülőgép és Motorgyár Rt. egyik igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents