Századok – 1961
Közlemények - Hanák Péter: Garibaldi felszabadító hadjáratának hatása Magyarországon 1860-ban 670
GARIBALDI FELSZABADÍTÓ IIA D JÁRATÁNAK HATÁSA MAGYARORSZÁGON 1800-BAN 679 alapról", mert a „törvényesség" volt a védőbástyája, amelyet az osztrák abszolutizmus ugyan időnként elhódított tőle, de amelyet a kívülállók: a néptömegek és a nemzetiségek leromboltak volna. A birtokos nemesség háta mögött a jogos kivánataiban ki sem elégített parasztság állott, amely 1860 —61-ben nemcsak az elnyomó osztrák hatóságokkal, zsandárokkal, végrehajtókkal hadakozott, de tömegesebb és elkeseredettebb perben állott saját földesurával az úrbéri viszonyok demokratikus rendezéséért. És mögötte állottak a jogos nemzeti igénycikkel elutasított nemzetiségek, akik a kivívandó szabadságból méltán követelték ki a maguk osztályrészét. Jól tükrözik az effajta aggályokat az emigrációnak küldött oly sin hazai tudósítások, hogy „a depravált, halálosan megrettent kormány az ő ultima ratiójához: a gatyás népnek a kaputosok ellen, a fajnak a faj ellen uszításához fog".63 A magyar vezetóróteg 1860 — 61-ben taktikai megfontolásokból, vagy talán őszintén is, szeretett volna megbékélni a nemzetiségekkel, de demokratikus alapon megegyezni, jogos igényeiket kielégíteni nem kívánta.Tetszetős rokonszenv-akciókban, az „egyes fajok szája íze szerint" mondott „cifrábbnál cifrább toasf'-okban nem volt hiány, de hiányzott az egyenjogú megegyezés készsége.6 4 Nem tévedett Kossuth, amikor az ellenzéki vezetők tétlenségének, Bécs iránti engedékenységének egyik okát a románokkal, szerbekkel való méltányos megegyezéstől húzódó visszolygásban látta.66 Ugyanezt erősíti meg a másik oldalról Somssich Pál idézett feljegyzése is: Deák azért „nem bízott a magyar nemzet erjében", mert „féltette azt a nemzetiségektől idebent és az európai nemzetközi viszonyoktól és érdekektől odakint".66 Magyar szupremácia és nemesi osztály uralom: ezek azok a szoros kötöttségek, amelyek a politikai vezetőréteg mérsékelt irányzatát a békés kiegyezés alkotmányos útjára szorították, és pedig annál erősebben, minél veszélyesebbnek látszottak az Ausztria létét érintő nemzetközi bonyodalmak, és minél fenyegetőbbnek mutatkoztak az országban szétáradó „anarchikus mozgalmak". * Elöljáróban az 1860. évi olasz felszabadító hadjárat magyarországi hatásának reális értékét felmérni ígértük. Befejezésül annyit bizonyára megállapíthatunk, hogy ez a hatás nem volt egyértelműen pozitív. Egyfelől jelentősen hozzájárult a népi és nemzeti ellenállás felerősödéséhez, radikalizálódásához, önbizalmának növekedéséhez. A nemesi vezetőréteget, amelynek jórésze pár évvel korábban a helyzetet reménytelenül sötétnek látta, már az 1859. évi háború óta növekvő reménységgel töltötte el az abszolutisztikus elnyomás közeli összeomlásának lehetőségét illetően. Ugyanakkor azonban maguk az olasz események és magyarországi radikalizáló hatásuk is az alkupolitika terére, a Monarchia nagyhatalmi s a birtokos nemesség hazai uralmi érdekei összeegyeztetési módusának keresésére szorították a nemesség nagy részét. E kettős hatás, e kettős irányzat szívós, váltakozó sikerű harcban állt egymással. Egy olasz háború, Garibaldi oly hívő hittel várt megjelenése talán a nemesség nagyobb részét a forradalom oldalára állította volna. Ezt remélték, ezért sürgették, emiatt érveltek a háború mielőbbi, legalábbis 1861 tavaszán való megindítása mellett az emigráció vezetői.67 Az olasz háború kitörése azonban mind távolabbi időpontra tolódott, s végül elmaradt. Az olasz ügyben oly meglepően liberális Anglia, mihelyt Ausztriáról, „a kedves Ausztriáról" volt szó, a legrigorózusabb konzervativizmus fekete talárjába burkolózott. Itthon pedig a nemesi törvényesség bástyáját a paraszti és nemzetiségi igények megújuló rohamai ostromolták. A nemzetközi ós hazai erőviszonok kedvezőtlen alakulása folytán a két irányzat harcának kimenetele már 1861-ben 1867 félé mutatott. Ha 1860 a nagy várakozások, — 1861 a nagy csalódások éve volt. Egy évszázad távolából is érezzük a tragikumot: a nép hitt, tűrt, várt, küzdött — és csalódott; az emigráció szervezett, szerződött, lelkesített — és csalódott. Nem adatott meg nékik a siker áldása. Az Itáliában kivirágzott mag magyar földön nem szökkent szárba. De azért a szikes talajban is megragadt, valahol mólyen tenyészett és terebélyesedett, mint legenda, folklór és mítosz, mint elpusztíthatatlan belső tartalék, a majdani nemzedékek sikeresebb haicainak erőforrása. HANÁK PÉTER 13 Jósika Miklós 1860. júl. 23-i levele Kossuthhoz. Kossuth : Irataim, II. k. 499. 1. " Podmaniczky Frigyes : i. m. III. к. 98—104 1. Podmaniczky elmondja, mennyit fáradoztak 1860-ban, hogy a nemzetiségekkel való ellentéteiket „legalább a külvilággal szemben elsimítsák". •s Kossuth : Irataim, III. к. 46—47. 1. Kossuth 1860. szept. 27-i levele Telekihez és Klapkához. Krínyi : i. m. II. k. 192. 1. "7 Ld. erre Kossuth és Pulszky Ferenc levélváltását 1860. januárjában. Pulszky Ferenc : Életem és korom. II. k. Bpest, 1958. 259—285. 1.
