Századok – 1961
Tanulmányok - Ránki György: A római hármas egyezmény és a német külpolitika 645
A RÓMAI HÁRMAS EGYEZMÉNY ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 667 ciós veszélyt tette szóvá.7 7 Horthy úgy látta, hogy Dollfuss nem bizonyul elég erősnek a Habsburg veszély elhárítására. „Az egyetlen eszköz ennek kellő időben történő megakadályozására — a kormányzó nézete szerint — a német— osztrák konfliktus rendezése a német elképzelések szerint. Egy ilyen megoldás azonnal elzárja hatásosan a Habsburgok minden kísérletét. Ilyen körülmények között erősen megfontolandó az a gondolat, vajon nem volna-e lehetséges Magyarország számára valamilyen formában elősegíteni ezt a megoldást." Horthy javasolta ebből a célból, hogy Kánya utazzék Németországba, tárgyaljon Hitlerrel a közös teendők felől. Bár Kánya egyáltalán nem lelkesedett a javaslatért és igyekezett vele szemben ellenérveket felsorakoztatni, a kormányzó ragaszkodott elképzeléséhez, és így Kánya kénytelen volt ezt Mackensenuek közvetíteni. Kevés ehhez hasonló dokumentummal rendelkezünk, mely ilyen világosan mutatja Horthy külpolitikai módszereit. Alig két hónappal az olasz—osztrákmagyar hármasegyezmény aláírása után már hajlandó lett volna az egyezményt aláíró egyik fél függetlenségét hátbatámadni. Annyira keresték a hitleri Németország kegyeit, hogy hajlandónak mutatkozott aktívan közreműködni az osztrák nácik hatalomra juttatásában is. Bitlerék azonban nem éltek a magyar külpolitika felkínálkozásával. Nekik ekkor Ausztriával már meszszebbmenő terveik voltak. Nem kétséges, hogy az 1934 júliusi Anschluss-kísérlet előkészületei ebben az időben már folyamatban voltak. Az erőszak látszott szemükben a kérdés eldöntésében a legeredményesebb módszernek. 1934-ben az erőszak még nem járt eredménnyel. Ha Magyarország nem is, Olaszország ekkor még komolyan vette a római megállapodásokat, és kész volt kiállni Ausztria függetlenségéért. Az Anschluss-kísérlet tehát Dollfuss meggyilkolása ellenére is kudarccal zárult. Hatása azonban egy-két évig meglehetősen kiélezte a német—olasz viszonyt, és nehéz helyzetbe hozta a két országra , egyaránt támaszkodni kívánó magyar külpolitikát. Változást e tekintetben csak az abesszin háború okozott, mely annyira meggyengítette katonailag, gazdaságilag és politikailag Olaszországot, hogy a másik fasiszta nagyhatalomhoz keresett közeledést. De a tengely egyben azt is, r jelentette, hogy Olaszországnak alkalmazkodnia kell a német hatalmi törekvésekhez. S ha a magyar uralkodó osztály nagy örömmel üdvözölte is a német—olasz megegyezést, mint ezt a későbbi események igazolták, ez a megegyezés kihúzta az alapot a Németországra és Olaszországra egyaránt alapozott külpolitika alól, egyoldalúan az előbbit érvényesítette, s míg a római hármas egyezmény fokozatosan elvesztette jelentőségét, addig a magyar—német szövetség Magyarországot nemcsak hozzáláncolta a német fasizmushoz, de annak csatlósává tette. RÁNKI GYÖRGY " Doc. on Germ. For. Pol. С. II. 810. „The only means for preventing this in good time would in the Regent's view be the settlement of the German—Austrian conflict along German lines. Such a solution would immediately block effectively all the efforts of the Hapsburg. In these circumstances he had been strongly considering the idea of whether it would not be possible for Hungary to contribuate somehow to this solution." 12*
