Századok – 1961
Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (I. rész) 562
568 KEMÉNY G. GÁBOR lista államelmélet, a „politikai nemzet" tágabb, illetve szűkebb értelmezése következtében nem is érkezhettek el ide. Ez az oka annak, hogy a poUtikai nemzetfogalom fikciójának béklyójába vert törvény, a községi és bíróságok előtti nyelvhasználatra, szabad iskolaalapításra, társulásra és egyesülésre vonatkozó maradék kedvezményeivel miért képezi csupán töredékét a Mocsáry -féle ,,minimum-programm"-ban vázoltaknak. Mocsáryt mégis általában s nemzetiségi részről is gyakran a ,,68-as", tehát a nemzetiségi törvényre alapozott kompromisszumos (értsd : engedményekre hajlamos) nemzetiségi politika egyik támogatójának tekintették, s ezen az alapon párhuzamot is vontak politikája és a román mérsékeltek (Mocsonyi, Babeç stb.) nézetei között. Mocsáry nemzetiségtörténeti szerepének teljes megértése érdekében közelebbről kell foglalkoznunk a kérdéssel. Mindenekelőtt két körülményt kell megvizsgálnunk : 1. Módjában állott-e Mocsárynak a „Nemzetiség" illetve a „Programm" megjelenésétől az 1868: XLIV. t. c. meghozataláig eltelt, majd pedig az ezt követő aktív időszakában részletesebben foglalkoznia a nemzetiségi kérdéssel s résztvett-e a törvény bizottsági előmunkálataiban? 2. Ha pedig, aminthogy nem vett részt a törvény előkészítésében s később sem nyílt alkalma befolyást gyakorolnia a hivatalos, a kormányzati nemzetiségi politikára, miért vállalta mégis ennek a soha életbe nem lépő s általa még törvényjavaslat formájában19 és később, 1870-ben is kevésnek talált2 0 törvénynek védelmét, mely a dualizmus korszakában többé nem előmozdítója, hanem gátlója, kerékkötője lett a magyarországi nemzetiségi kérdés megoldásának ? Ha Mocsáry további életútjával kapcsoljuk össze a kérdéseket, mindkettőre választ kapunk. 19 „A képviselőház asztalán fekvő törvényjavaslatok egyikét sem vélem elfogadhatónak" — írja 1868. nov. 11-én a Hon-ban megjelent cikkében (A nemzetiségi kérdés, A Hon 1868. 260. sz.). A „kisebbségi javaslat"-tól (értsd: a nemzetiségi képviselők 1867. fobr. 11-i javaslata) az ország integritását félti. Ellene van a megyék nemzetiség szerinti kikerekítése elvének. A többnyelvű országgyűlést nem tartja megoldhatónak, a külön-külön zászlóhasználatot „heraldikai absurdum"-nak tartja. „De másrészről — folytatja — a bizottság többségének javaslatában is sok a gyarlóság. Az egészen némi félénkség látszik és az őszinteség hiánya . . . Legnagyobb hibája azonban a többségi javaslatnak (értsd: a Deák —Eötvös féle, kisebb változtatással elfogadott javaslat) nézetem szerint az, hogy túlságosan van kiterjesztve egy állam hivatalos nyelvének köre . . . Én sokkal könnyebbnek vélném az ügykezelésre nézve, ha a fordítók és tolmácsok fent és nem alant volnának elhelyezve." Az iskolakórdésben — véleménye szerint — „jórészt felesleges a beavatkozás mindaddig, míg az államnak nem lesz módjában tetemes összegeket szentelni közoktatási célokra. Egyes felekezetek már intézkedtek a tanítási nyelv tekintetében felsőbb iskoláikban, reájuk lehet bízni ezt továbbra is. De azt kimondani, hogy az akadémiákban kizárólag magyar legyen a tanítási nyelv, nem egyezik meg a méltányossággal, sem azon nagy érdekkel, hogy az országnak mindenféle nyelvű fiai minél könnyebben szerezhessék meg a műveltség kellékeit. Az országos egyetemre nézve pedig egyenesen a kisebbségi javaslatnak keh előnyt adnom a többségi felett." Ez Mocsáry álláspontja a kérdésben két héttel a nemzetiségi törvényjavaslat országgyűlési vitája előtt. 20 „Nekem igen sok kifogásom van az 1868-iki nemzetiségi törvény ellen s hogy egyenesen szóljak s a közönségesen használt kitétellel, én kész volnék »többet adni«" (Pest, oct. 26. Ellenőr 1870. okt. 27.; 42. sz. Pauliny-Tóth Vilmos szlovák író és országgyűlési képviselő nemzetiségi törvényjavaslatát ismertető és értékelő cikkéből.)
