Századok – 1961

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507

528 PERJÉS GÉZA a felsorolt hadvezérek korukat messze megelőzve felismerték a hadviselés „igazi elveit", és hogy a kockán forgó tét, a kereszténység fennmaradásáért vívott élet-halál harc „ideálisabb" alapokat teremtett az „egészséges", a háború „természetének" jobban megfelelő stratégiához.3

2

Azonban a Bécs falai alatt aratott 1683. évi nagy győzelem és a Buda visszavételét követő nyílt, nagy csaták sorozata nem egyedül álló jelenség. Ezekben az években a nyugati frontnak éppúgy megvannak a maga nagy csatái, csak nem járnak oly nagy eredményekkel. Hogy a magyarországi hadszíntéren ennyi és ilyen hatalmas területi nyereségekkel járó nyílt csata volt, annak magyarázata, hogy Budától egészen Temesvárig és Eszékig nem volt jelentősebb vár, nem beszélve várrendszerről, amely mögött bármelyik fél is védelmet, vagy a hadakat akár rövid ideig is élelmezni tudó területet találhatott volna. így itt a hadjárat befejezésére más eszköz nem kínálkozott, mint a csata; sem előremenni, sem visszavonulni, sem egy helyben maradni csata nélkül nem lehetett. Nem Savoyai Eugén újszerű hadviselési elvei, és nem is a pogány—keresztény gyűlölet volt itt a döntő, amint azt az osztrák történészek szeretik mondani, hanem ugyanúgy mint nyugaton, a természeti, földrajzi, ellátási és erődítési szempontok határozták meg a hadjáratok arculatát. Sőt a török hódoltsági pusztulás, a termelési viszonyok alacsony színvonala, a gyilkos éghajlat, a közlekedési viszonyok silánysága miatt az ellátás megszervezése minden más szempontnál súlyosabban esett latba. És még egy: a nyugati reguláris taktika fölénye ebben az időben válik kétségtelenné a töröknek alapjában véve nomád taktikája felett. A török győzelmi esélyei nyílt csatában minimálisak, csatavesztése pedig katasztrofális következményekkel jár. Szemben a nyugati hadseregekkel, melyek még vesztes csata esetén is megtartották rendjüket, a török pánikszerű menekülésben, teljes felbomlásban hagyta el a csata színhelyét. A baj az, hogy a hadtörténet kutatói elkáprázva a török ellen vívott győzelmes csaták látványától, nem vizsgálták azt a hatalmas szervezői és adminisztrációs munkát, ami ezeket a győzelmeket egyáltalán lehetővé tette. Minden dicsőség a csatavezető Savoyai Eugénnek jutott és alig esett szó a szervező, az adminisztrátor Savoyai Eugénről. És éppen így a császári ármádia dicsőségét abban a néhány órában sűrítették össze, ami alatt egy-egy ilyen csata lefolyt, és nem látták meg az évekre, évtizedekre visszamenő aprólékos kiképzői munkát, amelynek ez a taktikai szempontból félelmetes hadi apparátus létét köszönhette. És ebben a munkában éppen Montecuccoli érdemei vitathatatlanok. 2. Montecuccoli stratégiai nézetei Montecuccoli idejében a stratégia mint terminus nem volt használatban. Mégis mindaz, amit ma stratégián értünk, megtalálható műveiben, méghozzá lényegileg ma is elfogadható rendszerezésben. Müveiben megtalálható a stratégiának ma alkalmazott kettős felosztása: a magasabb stratégia, melyben a 32 „Während somit die Kriegführung im Westen zu einer Methode entartet war, welche jede Entscheidung verhinderte, verfolgte sie im Osten naturgemässe Bahnen. Das kaiserliche Heer hatte daher nur den Vernichtungsgedanken, welcher den Kampf gegen die Türken erfüllte, in die Kriege des Westens zu übertragen, um die Ueberlegenheit seiner Waffen auch auf diesen Schauplatz auszudehnen. Diese Erkenntniss zu schöpfen und in's Werk zu setzen, war dem Prinzen Eugen von Savoyen vorbehalten." Feldzüge: 597. 1.