Századok – 1961

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507

508 PERJÉS GÉZA De más oka is van annak, hogy részletesebben foglalkozunk Montecüccolival. Tudvalevő, hogy a magyar történetírás Zrínyi és Montecuccoli ellentétében lényegében hadtudományi elméleti vitát lát; Montecuccoli képviselte volna az un. „metodista" hadvezetést és hadtudományt, míg Zrínyi az „antimetodista" elmélet és gyakorlat híve lett volna. Szerintünk ez teljesen alaptalan állítás, sőt az a meggyőződésünk, hogy metodizmus nem is létezett. Tanulmányunkban elsősorban ezt a fikciót igyekszünk megcáfolni. Úgy véltük, hogy ezt a célt akkor érhetjük el legbiztosabban, ha bemutatjuk, hogy a metodizmus szellemi atyjának tekintett Montecuccoli hadvezetésében és írásaiban semilyen „metodista" elem nem található. Tanulmányunk egész szerkezete e cél eléréséhez idomul. Az első részben Montecuccoli hadvezetését vizsgáljuk, a másodikban írásait elemezzük. E két első rész célja, hogy a mesterkélt metodizmus-antimetodizmus ellentét kiküszöbölésével szabaddá tegye az utat a két hadvezér közötti ellentét valódi okainak feltárásához, amit a tanulmány harmadik részében hajtunk majd végre. I. MONTECUCCOLI HADVEZETÉSE2 1. Az 1661-64. évi török háború3 Az 1661-04. évi török háborúra közvetve II. Rákóczi György felelőtlen lengyelországi kalandja adott okot, de közvetlenül Bécs habozó, nehézkes, lassú, de a döntő pillanatokban mégis kapkodó politikája. Bécs politikáját ebben az időben a török háborútól való páni félelem irányította, és paradox módon éppen ez vezetett a háborúhoz, amint ezt Sagredo velencei történetírásnak Montecuccolival szemben fennálló adósságát igyekszik törleszteni legújabban Hantsch (Die Geschichte Österreichs. Wien, 1953. 2. Aufl. 2. köt. 30 — 31. 1.). Érdekes módon — bár a francia hadtörténetírás magas színvonalát tekintve ez érthető 1 -<- Montecuccoli érdemeit a franciák ismerik el leginkább. Már a XVIII. századi francia katonai írók is igen nagyra értékelték, műveit lefordították és sok esetben egész passzu- i sokat vettek át tőle. Rousset : Histoire de Louvois, Paris, 1879. c. művében igen elismerő hangon ír róla (1. köt. 46. 1.), és D'Aumal a francia hadvezérek „legfélelmetesebb ellenfelének" nevezi, aki a „stratégiának és taktikának egyaránt mestere volt" (Histoire des princes de Condé. Paris, 1896, 7. köt. 352 — 353. l.j. Lavisse szerint egyedül Montecuccoli volt összemérhető Turenno-nel es Condéval (Histoire de la France illustrée. 2. köt. 2. rész. 331. 1. Paris, 1911). 2 Montecuccoli hadvezetését csak két legutolsó háborújában, az 1661 — 64. évi török, és az 1672 — 75. évi francia háborúban elemezzük. F.zt azonfelül, hogy e háborúk a hadvezéri képességeinek teljében levő Montecuccolit mutatják be, az is indokolja, hogy az 1661 — 64. évi háború eseményei indították el a Zrínyi — Montecuccoli vitát és általánosságban ennek a háborúnak a vizsgálata mély bepillantást enged a XVII. századi magyar—Habsburg viszonyba. Az 1672 — 75. évi hadjáratok vizsgálata pedig azért fontos, mivel módot ad a nyugati hadviselés megértésére és hozzásegít ahhoz, hogy vitába szállhassunk azokkal a véleményekkel, melyek Montecuccolit a tényekkel szemben elmarasztalják. 3 Felhasznált források és irodalom: Montecuccoli : Trattato della Guerra col Turco in Unghcria. Grassi kiad. Turin, 1821; Rintélen : Die Feldzüge Montecuccolis gegen die Türken. Oest. Mil. Zeitschrift 1828; Huber : Österreichs diplomatische Beziehungen zur Pforte. 1658—1664. Különnyomat. Wien, 1898; Forst: Die deutschen Reichstruppen im Türkenkriege. 1664. Mitth. d. Inst. f. öst. Gesch. 1901; Schempp : Der Feldzug 1664 in Ungarn. Stuttgart, 1909. Ezenkívül a később hivatkozott források és irodalom.