Századok – 1961

Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (II. rész) 281

292 TRÓCSÁNYI ZSOLT e célra Wesselényi mellett hagyását.7 5 S közben, mint tudjuk, az utazás is késett. Lederer 1839. április 5-én jelentette Hardeggnek: a rossz idő és a „beinahe grundlosen Wege" miatt nem meri útjára indítani foglyát.76 4 Végre 1839. április 11-én valóban elindult a kocsi Gräfenbergbe Wesse­lényivel. Nagy titokban; Almás körül azonban mégiscsak látta őket Bártfay egy ismerőse." Hat hónapra; de — vágjunk itt egy kissé elébe az események menetének — nem került többé vissza börtönébe. A hat hónap csak 1839 október közepetájt járt volna le, de Wesselényi — számítva (s joggal) az ügyintézés bonyodalmaira — már 1839. augusztus 1-én újabb rccursus-ban fordult az uralkodóhoz a gräfenbergi tartózkodás meghosszabbítása iránt. Örökké hálás marad — írta — a kúra engedélyezéséért, s ezt nemcsak szavakban, hanem tettek­ben is ki kívánja mutatni. A kezelés hatására több korábbi bajától jórészt megszabadult, s szeme állapota is javul. De —elképzelhetjük, mennyire várta a folyamodvány-író Wesselényi ezt, a megváltó de-t — a gyógykezelés hosszabb időt igényel. (Mellékelte Priessnitz orvosi bizonyítványát, amely igazolta állításait.) Utalt arra, hogy télen a kúra hatásosabb. S •— végre egy igazi Wesselényi-érv! — kevésbbé keserves egyáltalán nem lépni a gyógyulás útjára, mint megkezdeni a felépülést, s aztán elveszíteni az ered­ményt! A teljes vakság következnék be! Kérése újabb G havi gräfenbergi tartózkodás engedélyezése volt, s az ott-tartózkodás beszámítása fogságába (ez lelkinyugalmát erősí­tejió, ami csak jó hatással lenne betegségére). A recursus eredetijét nem állt módunkban tanulmányozni; csak a felségsértós­ügyi bizottság votum-ából ismerjük. Eredetiben maradt meg azonban Wesselényi két levele az ügyben Majláth Antalhoz (aki közben elnyerte a kancellár tisztséget). Az elsőt a recúrsus-szal egyszerre indította útba. Tájékoztatta egészségének javulá­sáról, a kúra megszakításának következményeiről s a recursusában foglaltakról. S aztán egy valódi Wesselényi-kitörés (nem bírja végig türelemmel az instanciát, s egy kikezd­hetetlennek szánt mondatban olyat vág ellenfelén, hogy az sziszegve esküszik bosszút): „Koránt sem...oly botránkoztato, valaki megmentésére egy lépést sem tenni, mint a' félig már megmentettet újra a' veszélybe vissza taszittani; 's a' valódi kegyesség bizonnyal a' meg-mentés szép mivót nem csak meg kezdeni, de végre is szokta hajtani." Bizo­nyos abban, hogy kérelme meghallgatásra talál; Majláth támogatását kéri az ügyben. Választ azonban egyelőre hiába vár, a recursus-ra s levelére egyaránt. A ren­dőrség tartóztatta volna fel a küldeményeket? Annyi bizonyos, hogy Majláth még Wesselényi augusztus 1-i levelét sem vette kézhez, amikor az, jogos türelmetlenségé­ben, 1839. szeptember 3-án újabb levelet küldött neki Freywaldauból. Jelezte: augusz­tus elején recursus-t nyújtott be, s egyben őt magát személyesen is megkereste. Azóta nem vette hírét, hogy küldeményei eljutottak-e rendeltetési helyükre. S most újból kirobban: „Azon nemes cselekvésmódnak 's kegyességnek, miszerint én ide bocsátat­tam indító oka 's czélja bizonyosan nem az volt, hogy nagy lelkűség csak mutattas­sák, hanem kétségkívül az, hogy egy szenvedő a' megvakulás' iszonyú sorsától meg­mentessék." A gyógykezelés megszakítása azonban a teljes vakságot eredményezhetné, ,,'s ebben az esetben ide lett bocsátatásom csak annyit tenne, mint habokba merülőt partig vonni, 's a' már partra szálni remélőt megint a' mélységbe taszítani." A két levél csak 1839. szeptember 10-én érkezett a kancellárhoz; feltehetően a recursus is csak akkor kerülhetett a felségsértési bizottsághoz. Az ti. csak 1839. szep­tember 14-én készítette el votum-át az ügyben (most is Bartal volt a referens), s a com­missio működésének ismeretében valószínűtlennek kell tartanunk, hogy a recursus 75 Ld. errenézve Hardegg 1839. ápr. 7-i jegyzékét Majláth alkancellárhoz (O. L. — MKPr 1839 : 335). 76 A dolgot valószínűvé teszi az a körülmény is, hogy Stocklassa hatalmas hűlést szerzett az úton, s a betegség utóhatását még jó másfél évvel később is érezte. (Ld. erre­nézve Lederer már idézett 1840. dec. 21-i felterjesztését — HIL — SAPr. B. Praes. 1840 : 315.) Lederer 1839. ápr. 5-i felterjesztését Hardegg idézett 1839. ápr. 7-i jegyzéke (O. L.—MKPr 1839 : 33ö) ismerteti. Majláth 1839. ápr. 9-én visszavárólag ezt is meg­küldte Sedlnitkynek. 77 Vécsey : i. m. 91. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents