Századok – 1961
Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236
272 WITTMAN TIBOlt kai szemben ellenséges nagyvárosok tevékenykedtek, nem nehéz megkockáztatni azt a megállapítást, hogy a flamand parasztság gúzsba volt kötve, és a további haladás érdekei mindenekelőtt sürgős politikai átalakulásokat kívántak meg. Vajon megvoltak-e az ehhez szükséges erők magában a paraszti társadalomban ? Mindenekelőtt a bérleti rendszerre kell néhány pillantást vetni, mivel a másik előremutató jelenség, a paraszti földtulajdon kialakulása csak nagyon lassan haladt előre, bár feltevésünk szerint nagyobb lépésekben, mint ahogy a legújabb kutatások állítják.19 8 Általában Flandriában a bérlet nem volt más, mint a feudális járadékok módosult, legtöbbnyire pénzben fizetett formája, melyben a paraszt a föld használata fejében lerótta összes feudális kötelezettségeit. Tehát a feudális szolgáltatásokat az arendator örökölte, a cens kétoldalú szerződés által megállapított bérleti díjjá változott. Szemben az angol bérlővel, akinek a helyzete az urasági birtokon meglehetősen szabad volt és kedvezett a tőkés bérlet kialakulásának vagy az ,,új nemességbe" való emelkedésnek, sőt szemben az angol copyholder-rel, méginkább a freeholder-rel, akiknek a pénzjáradéka vagy rögzítve volt, vagy egyenesen jelképessé vált, és a feudális formák mögött rejtőző földtulajdonuk immár realitás volt, a flandriai bérlő-paraszt más feltételekkel volt kénytelen számolni: itt nem alakult ki árutermelő „új nemesség", sőt a feudális birtokok elaprózottsága és egyéb körülmények a nemeseket arra késztették, hogy sóváran rátapadjanak földjük hasznára. Ez főként abban nyilvánult meg, hogy a pénzgazdaság törvényeihez alkalmazkodva a bérleti szerződésekben ragaszkodtak az árak változásainak megfelelő bérleti díjakhoz. Nagyrészt ez magyarázza meg, hogy Flandriában, de más tartományokban is, miért maradt meg a pénzbérlet a fő formaként. Ismeretes, hogy a kapitalista járadékhoz való átmenet formája a bérleti rendszeren belül a részesgazdálkodás, az ún. métairie vagy métayage, melynél a tulajdonos és birtokos közösen adják a termelőeszközöket (állat, épületek stb.) és a termékben megosztoznak bizonyos arányban. „Egyrészt a bérlő, akár maga dolgozik, akár idegen munkást is alkalmaz, igényt tart a termék egy részére, de nem azért, mert munkás, hanem mert a munkaeszközök egy részének birtokosa, saját maga tőkése. Másrészt a földtulajdonos sem kizárólag földtulajdona alapján követeli részét, hanem azért is, mert tőkét ad kölcsön."199 A rendelkezésünkre álló adatok és tudományos feldolgozások alapján megállapítható, hogy Flandriában a XIV—XVI. században mind a részesbérlet, mind a közönséges időbérlet (bail à ferme) fennállott, de az előbbi fokozatosan adta át helyét az utóbbi uralmának. A métayage Flandriában nem jelenthette a jövő útját, minthogy gazdasági bázisa, a gyakorlatilag szabad paraszti földtulajdon itt hiányzott. Éppen ezért a bail à ferme-mel szemben bizonyos retrográd jelenséggé vált flamand (sőt németalföldi) viszonylatban: mindig a félig roboton alapuló kizsákmányolás formájaként létezett, és konzervált egyes feudális maradványokat. Ugyanakkor a bail à ferme pénzviszonyt takart, a bérlő meghatározott díjért bizonyos ideig használhatta a tulajdonos földjét. 198 Pl. a fent emiitett három flamand faluban az összes gazdaságok száma 398. Ebből bérelt 94, részben bérelt, részben saját tulajdonú, azaz vegyes gazdaság 161, tisztán saját tulajdonú 143. Az Audenarde melletti Weldenben saját tulajdonban 118 bunder volt, a bérelt földek nagysága 308 bunder; Gelder : i. m. 44—48. 1. Csisztozvonov és a szovjet egyetemi tankönyv (II. köt.) kissé lebecsüli a saját földek jelentőségét. Véglegesebb igényű következtetéseket csak beható részletmunkák tesznek lehetővé. 199 Marx: A tőke III. Bpest, Szikra. 1951. 870—871 1.
