Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

214 KRÓM К A XVIII. századi Erdély politikai története a magyar történetírás egyik legelhanyagoltabb területe. A következőként felszólaló Vörös Károly, az Országos Levéltár munkatársa arról beszélt,"hogy a vita tanúsága szerint forráskiadásunk bizonyos szempontból válságban van. Ennek alapokát abban jelölte meg, hogy történettudományunk — a marxizmusleninizmus szelleméből következően — az összefüggések minél szélesebb bemutatására és ennek megfelelően, az egyre teljesebb forrásközlés felé törekszik, viszont könyvkiadásunk gazdasági okokból e fokozódó igényeknek nem tud megfelelni. Az igények és lehetőségek között növekvő szakadék áthidalására Vörös Károly azt a javaslatot tette, hogy egyszersmindenkorra hagyjunk fel a forrásszövegek teljes terjedelmű kiadásával, ehelyett a szövegeket vegyük filmre, készítsünk róluk több másolatot, s e másolatokat helyezzük el az ország legfontosabb történettudományi kutató központjaiban. Nyomtatott kiadásra ne kerüljön más, esak a regeszta, az elemi apparátus, valamint a szövegre (esetleg a filmkockák számára) utaló hely-, név- és tárgymutató. Ilymódon — hangoztatta Vörös Károly — a hagyományos forráskiadási módszernél sokkal több anyagot tudnánk, elemi fokon feldolgozva, a kutatókhoz közelvinni. Komjáthy Miklós, az Országos Levéltár munkatársa a történeti forráskiadványok két alaptípusát különböztette meg hozzászólásában. Eszerint az egyik típus az, amely eseményeket, történelmi helyzeteket, személyeket, fejlődési szakaszokat kíván különböző eredetű dokumentumokkal illusztrálni. Ezek létjogosultságát a monografikus feldolgozások mellett az eredeti dokumentumok nagyobb bizonyító ereje, „hitelességvarázsa" adja meg — mondotta. E kiadványtípusra példaként a hozzászóló a 2. magyar hadsereg doni pusztulásáról szóló kötetet idézte. Ezzel az ún. „dokumentatív" kiadványtípussal Komjáthy Miklós a dokumentumköteteket állította szembe, amelyek elsődleges feladata, hogy szélesebb körben tegyenek hozzáférhetővé ismeretlen, nehezen elérhető levéltári forrásokat. A hatalmas anyagban — mondotta — természetesen ebben az,esetben is válogatni kell, de — eltérően a „dokumentatív" kiadványoktól, ahol ez a válogatás meghatározott tematikai cél érdekében történik — itt a kötet sokoldalú felhasználhatóságának kell zsinórmértékül szolgálnia, s a kiadvány összeállításánál az iratok belső összefüggéséből adódó válogatási szempontokat kell érvényesíteni. A végső cél — hangoztatta — a levéltári fondok minden lényeges részének valamilyen formában — akár nyomtatás, akár sokszorosít ás útján — történő közkinccsé tétele kell hogy legyen. Hetes Tibor, a Hadtörténelmi Levéltár munkatársa a legújabbkori forráspublikációk — s ezen belül is elsősorban a katonai jellegű kiadványok — kérdéséhez szólt hozzá. A legújabbkori kiadványokkal szemben az érdeklődő nagyközönség által támasztott igényekből kiindulva, hangoztatta, hogy e publikációknál elkerülhetetlen különböző jellegű és forráseredetű dokumentumok egy kötetben való közlése, illetve nyomtatásban már mogjelent anyagok figyelembevétele. Ez utóbbiakra nézve a történeti forrásérték és a szerkesztés szempontjából két csoportot különböztetett meg. Az első csoportba a korabeli nyomtatott anyagot sorolta (újságcikkek, jegyzőkönyvek, rendeletek stb.), s ezeket mind forrásérték, mind szerkesztési szempontból egyenértékűnek fogadta el az irattári anyaggal. A második csoportba a később keletkezett forrásokat számította (visszaemlékezések, külföldi kiadványokból vett részletek stb.) s ezek forrásértékét kétesnek mondotta. Hangsúlyozta, hogy a később keletkezett forrásanyagnál a körülményeknek legjobban megfelelő közlési módot kell választani, de semmiképpen sem szabad az eredeti anyag közé keverni. Azon állításának alátámasztásául, hogy bizonyos esetekben elkerülhetetlen különböző eredetű források együttes közlése, Hetes Tibor hadtörténelmi példát idézett. Egy hadművelet vagy csata sokoldalú bemutatásához például elengedhetetlenül szükséges — mondotta —, hogy egy kötetben kerüljenek kiadásra a hadsereg-, hadtest-, hadosztály-, dandár-, ezred- stb. parancsnokságok megfelelő iratai, sőt a hadügyminisztérium vonatkozó intézkedései. De emellett — ha lehetséges — kívánatos a szembenálló hadsereg helyzetére utaló levéltári anyag kiadása is. Hetés Tibor kérte, hogy a kiküldendő bizottság, illetve az új forráskiadási szabályzat feltétlenül foglaljon állást a felvetett kérdésben. Hozzászólása további részében Hetés Tibor szabatos választ kért a kiküldendő bizottságtól az archeográfiai bevehető, az egységes katonai, továbbá a levéltári és irattári terminológia kérdésében. Gábor Sándorné, a Párttörténeti Intézőt munkatársa ugyancsak a legújabbkori forráspublikáció kérdéseihez szólt hozzá. Vitába szállt azzal a felfogással, amely szerint az egyes fondok teljes közlése képezi a forráspublikáció egyedüli tudományos formáját. Ez a fajta publikáció — mondotta — csupán az egyik, de nem az egyetlen formája a tudományos forrásközlésnek, amely elsősorban a feudális időszak iratanyagánál alkal-