Századok – 1961

Történeti irodalom - Dokumenty k baníckemu povstaniu na Slovensku (1525–1526) (Ism. Heckenast Gusztáv) 184

182 TÖRTÉNETI IRODALOM 185 (Az 1525—1526. évi bányászfelkelés és a reformáció ideológiája Szlovákiában), a pozsonyi Historicky Casopis 1953. ill. a prágai Ceskosl о ve nsky Casopis Historicky 1954. évf.-ban. Ezeket a tanulmányokat követte — minden valószínűség szerint a probléma monografikus feldolgozásának előkészítéseként — Peter Ratko'; forráskiadványa. Az 1525 — 1526. évi bányászfelkolés dokumentumait publikáló kiadvány mindenekelőtt nagymértékben kibővíti a rendelkezésünkre álló forrásanyagot. Kiadójának figyelme a gyűjtés során kiterjedt mind a Szlovákia, mind a Magyarország területén található oklevelekre, s ezek közzétételében teljességre törekedett. A magyar történetírás számára különösen nagyfontosságú a szlovákiai levéltári anyag felkutatása, annál is inkább, mert terjedelmét tekintve ez a Magyarországon lévőnek több mint kétszerese. Csak sajnálhatjuk, hogy Peter Ratko , aki ma a besztercebányai bányászmozgalom történetének kétségkívül legjobb ismerője, megelégedett a dokumentumok közlésével és jegyzetelésével, s nem dolgozta fel ezeket kötete bevezető tanulmányában. Rat коз bevezetése az események egészen rövid összefoglalását, az anyag lelőhelyeinek pontos felsorolását és szövegközlési elveinek ismertetését adja. Nem feladata e könyvismertetésnek — méltánytalanság is lenne a szerzővel szemben —, hogy pótolja azt, amit Ratko; elmulasztott. Kötelességünk viszont felhívni a magyar történetkutatás figyelmét arra a r ndkívül értékes új forrásanyagra, amely most Ratko; kutatómunkája révén vált hozzá férhet övé számunkra. Elsősorban a besztercebányai és a körmöcbányai városi levéltár oklevelei teljesen új részleteket tárnak fel a bányászmozgalom történetéből. A besztercebányai bányászmozgalmak kezdeti szakaszából megismerjük a Fuggerek bányatisztjeinek kiegyezését a munkásokkal (I. rész, 1. szám); az oklevelet ugyan annak idején Wenzel Gusztáv közölte (Magyarország bányászatának kritikai története. Bpest. 1880. 170—171. 1.), de éppen a megegyezés pontjait hagyta ki kiadásából. Egyúttal megtudjuk azt is, hogy a szóbanforgó megegyezés dátuma 1525. május 16. (és nem 20., mint. Wenzelnél olvasható). Az eddigi kutatás figyelmét teljesen elkerülte, hogy a sztrájkoló bányászok 1525 május végén vagy június elején küldöttséget menesztettek a királyi udvarba, Budára, ahol a küldötteket börtönbevetették és csak több mint egy esztendei fogság után eresztették szabadon (I. rész, 5., 36. és 106. szám). Hasonló súlyú, vagy még ezeknél is lényegesebb mozzanatokat ismerhetünk meg a bányászmozgalom történetének úgyszólván valamennyi szakaszáról. Az 1525 júliusi sztrájk történetének újonnan feltárt dokumentumaiból megtudhatjuk, hogy a besztercebányai bányászok július 9-én Hopp János bíró és a város esküdt polgárainak segítségével erővel lefoglaltak egy pénzesládát, amelyet Behem Bernát kamaragróf Mária királynénak akart elküldeni (I. rész, 14. szám); hogy a bányászok sztrájkjával egyidőben a mészároslegények is felzendültek Besztercebányán (I. rész, 19. szám) és hogy a bányászsztrájkot a királyi udvar küldöttei, Lengyel János és Thuróczy Miklós azzal szerelték le július végén, hogy kifizették a munkások hátralékos munkabérét (I. rész, 40. szám). Igen érdekesek azok az 1525 nyaráról ránk maradt iratok, amelyek a bányamunkásságnak a Fugger-Thurzó rózvállalathoz való viszonyát vi ágítják meg. A munkások ugyanis ragaszkodásuknak adtak kifejezést Thurzó Elek iránt, s kijelentették, hogy Szerencsés Imrének, a Thurzó bukása után hivatalbalépett főkincstartónak nem hajlandók dolgozni (I. rész, 29. szám). A rézbányavállalatnak a Fuggerektől való elkobzása és közvetlen királyi kezelésbe vételé fennakadást okozott a termelés folyamatosságában, s a nyersanyaghiány következtében csökkent a munkateljesítmény. A munkások egy része ezért elvándorolt, a helybenmaradók pedig újabb zavargásokat kezdeményeztek: meg akartak ölni egyes polgárokat, erőszakkal akartak gabonát osztani, és magasabb bért követel ek (I. rész, 29. és 35. szám). Augusztus végén a királyhoz fordultak követeléseikkel (I. rész, 36. szám), s úgy látszik ebből a Fuggerek faktorainak eltávozása után kezdődött nyugtalanságból bontakozott ki fokozatosan Besztercebánya, Selmecbánya és Körmöcbánya bányamunkásainak együttes szeptemberi felkelése (Századok, 1952. évf. 379. 1.). A Ratko; által közölt forrásanyag sok új részletmozzanattal gazdagítja a szeptemberi felkelésről alkotott képünket, sejteti, hogya felkelő bányászokat a bányavárosok feudális ellenfelei is izgatták az erőszakos fellépésre (I. rész, 40. szám), s Behem Bernát kamaragrófnak szeptember 26-án Selmecbánya városához írott levele a németországi parasztháborúra utal (I. rész, 48. szám). Ez egyébként az egyetlen egykorú utalás a németországi eseményekre a bányászmozgalom forrásanyagában. Az 1526 márciusi felkelésről és Werbőczy István nádor vérbiróságáról adott leírásunkat (Századok, 1952. évf. 381 — 390. 1.) lényeges részeiben módosítja és gazdagítja a Ratkobféle forrásanyag. Kitűnik ebből mindenekelőtt az, hogy a felkelés már február elején érlelődni kezdett (I. rósz, 57—61. szám), s a hónap végére kitört (I. rész, 67. szám). Sok irat foglalkozik a nádori vérbíróság előkészítésének és az ítélkezés lefolyásának