Századok – 1961

Vita - Vörös Károly: Megjegyzések Révész Imre: Sinai Miklós és kora c. munkájához 138

MEGJEGYZÉSEK RÉVÉSZ IMRE: SINAI MIKLÓS ÉS KORA C. MUNKÁJÁHOZ 149 nünk azt, hogy egy ilyen ellentmondásos egyéniség ábrázolására vállalkozott, és el kell ismernünk, hogy véleményünk szerint túlzott beállításai is mintegy szükségszerű vele­járói az ilyenfajta bálványdöntögető vállalkozásnak. Űgy véljük, Révész vállalkozása — ha minden egyéb erényétől eltekintünk is — máresak azért is követendő példaként kell, hogy szolgáljon történetíróink számára, negatív személyiségek életrajzainak meg­írására. Ugyancsak igen tanulságosnak találjuk, hogy Révész negatív alakját éppen az egyháztörténet köréből választotta ki. Történetírásunk az utóbbi időben erősen elhanya­golta az egyháztörténet művelését, vagy — amennyiben tárgyalta — nemegyszer sema­tikus ábrázolást adott. Pedig világosan kell látni, hogy az egyházak és az általuk kép­viselt vallási ideológia, akárhogyan ítéljük is meg "jelentőségét, évszázadokon keresztül százmilliókat tartottak befolyásuk alatt és fogtak össze konkrét politikai-társadalmi célok érdekében. S hogy a velük való analitikus foglalkozás milyen mélyreható társa­dalmi tanulságokat nyújthat, azt Makkai a puritánusokról szóló kiváló munkája után most Révész munkája újból fényesen bizonyítja. S ha Révész könyvének éppen társa­dalomtörténeti következtetéseivel végeredményben nem mindenben értünk is egyet, munkájának jelentőségét már csak e tényezők miatt sem értékelhetjük eléggé. A könyvet az Akadémiai Kiadó igen szép, gondos kiállításban hozta az olvasó elé; nagy kár, hogy csak 600 példányban. S a témának az egyháztörténet erősen inter­nacionális jellege folytán nemzetközileg is számos értékes vonatkozása és Révész értékes elvi megállapításai miatt is nagyon hiányoljuk a kiadó más kiadványainál megszokott, részletes idegennyelvű tartalmi kivonatot. VÖRÖS KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents