Századok – 1961

Vita - Vörös Károly: Megjegyzések Révész Imre: Sinai Miklós és kora c. munkájához 138

MEGJEGYZÉSEK RÉVÉSZ IMRE: SINAI MIKLÓS ÉS KORA C. MUNKÁJÁHOZ 139 Sinai-képet annál inkább pozitív irányban befolyásolta, minél elevenebbek voltak, az évtizedek során, világiak és egyháziak együttműködéséből az utóbbiakra háruló vélt vagy valóságos sérelmek. Elődeivel szemben Révész Imre könyve azáltal, hogy Sinai egyéniségét és működését — mint arra már a mű alcíme is utal — társadalomtörténeti szempontból dolgozza fel, már eleve nemcsak hogy mindezen elfogultságoktól válik természetszerűleg mentessé, hanem egyszerre meglátja a kérdés számos, elődei által figyelmen kívül hagyott vagv tévesen értelmezett vonatkozását is. A társadalomtörténeti szempont alkalmazása ugyanis az önmagában még nem túl bonyolultnak látszó, legalább is a korábbi feldolgozók által eléggé egyértelműen értékelt problémát egyszerre nagyon kiszélesíti és szerzőtől olyan, mindeddig igen kevéssé művelt területek (egyházi társadalomtörténet és társadalmi egyháztörténet) a vizsgálódás körébe való bevonását követeli meg, melyeknek feldolgozása így esetenként szinte külön tanulmányokat igényelne. Révész évtizedes kutatómunkájának tapasztalatai és hatalmas anyagismerete kétségtelenül megkönnyíti számára a téma e kiterjesztésével járó munkát, s bár könyve utószavában mentegetődzik konstrukciójának helyenként befejezetlen volta miatt, lehetetlen nem a legnagyobb elismeréssel nézni azt a hatalmas erőfeszítést, mellyel a sajátmaga által felállított magas követelményeknek megfelelően szétágazó problematikát határozottan és következetesen összefogni igyekszik. Ezt mindenek előtt már az is lehetővé teszi, hogy Révész munkája hatalmas, ezideig, elődei által csak kevéssé használt forrásanyagra támaszkodik: az egyházi és világi levéltárak (főleg az Országos Levéltár, valamint a dunamelléki és tiszántúli református egyházkerület levéltárai) az egykori bürokratikus ügyintézés folytán a per menetét roppant mennyiségű iratban visszatükröző anyagára és —főleg Sinai óriási volumenű tudományos munkásságának felderítéséhez — a budapesti és vidéki állami és egyházi kézíratgyüjtemények Sinai-dokumentumaira. Ehhez járul még a korábbi, nem egyszer már 8—9 évtizedes, egyre nehezebben hozzáférhető egyháztörténeti szakirodalom fölényes ismerete is: olyan tényezők, melyeknek segítségével nem csodálhatjuk, ha Révész, társadalomtörténeti szempontokat következetesen érvényesítve, valóban nemcsak a Sinai-ügy egész menetét lesz képes, csaknem a legapróbb részletekig, tisztázni, hanem a probléma sokoldalú, nem egyszer egészen távolról induló, minden esetben szinte egy-egy külön kis tanulmánynak is beillő megközelítése révén, az egész Sinai-ügyet teljesen újszerűen tudja motiválni, annak egészen új és ismeretlen alapjait és egyúttai kihatásait fedezi fel. így fedezi fel ós tisztázza a debreceni kollégium XVIII. századi vagyonkezelésének részleteit, s a kollégium — nem utolsósorban a külföldi gyűjtésekből származó — készpénzvagyonának kezelése és felhasználása körül a tőkehiányban szenvedő földesurak és hatalom vágyó egyháziak között a századon át végig tartó, egyre élesebb, ízetlen harcokat. Igen plasztikusan állítja elénk a debreceni kollégium művelődési eszménye körül a Ratio educationis nyomán megindult, a kollégium professzorai és a világi egyházvezetés : ortodox egyháziak és haladó világiak ellentétében megmutatkozó erjedést, a kollégium sokban még a középkori egyetemekére emlékeztető belső életét. Részletesen ismerteti a kor egyház és állam, illetve egyház és társadalom viszonyát tárgyaló protestáns teológusainak, a tárgyalt témánál fogva azonban sokszor nagyon is konkrét politikai következtetésekreis alapot adó nézeteit. Végül igen lényeges kiemelni Révész, elődeivel szemben, határozott törekvését arra, hogy az egész, a nemesség egyházigazgatási befolyásának csökkentése körül forgó Sinai-ügyet ne elszigetelten, csupán egyházszervezeti, egyháztörténeti jelentőségében lássa, hanem hogy ezt beleépítse a kor nagy politikai küzdelmeibe is. Révész munkája így 1790 nagyszabású nemesi-nemzeti függetlenségi kísérletének történetét is egy igen érdekes új fejezettel gazdagítja, ujabb bizonyítékot szolgáltatva ahhoz, hogy 1790 milyen komplex erők kölcsönhatásának eredményeképpen nyerte el végül kialakult formáját. A hazai protestantizmusnak és ezen belül papság és nemessség küzdelmének szerepe ez erők között most lett végre alapos és kimerítő kutatás tárgyává. Révész koncepciójában — műve elsősorban életrajzi jellegének megfelelően — mindez Sinai, illetve az általa vezetett papi mozgalom megfelelő megértését és értékelését szolgálja. Ahogy az eddigiekből is érezhettük, a részletkérdések során kibontakozó Sinai-portré azonban korántsem mutat rokonszenves, vagy éppen haladó alakot. Révész rámutat az anyagias és nagyravágyó Sinainak a kollégiumi vagyonkezelés professzorok által való viteléhez fűződő egyéni anyagi (állandó vagyonperei sok pénzét emésztették fel és kölcsönökre szorult) és hatalmi (világosan látta a Tiszántúl e jelentős hitelforrásai feletti rendelkezés jogából származó személyi-politikai előnyöket is) érdekeire; vagyonperei miatti gyakori távollétére és kizárólag tudományos ambícióira, melyek