Századok – 1961
Közlemények - Politisz; Janisz: Az osztályok szerepe az 1821. évi görög nemzeti felkelésben 118
AZ OSZTÁLYOK SZEREPE AZ 1821. ÉVI GÖRÖG NEMZETI FELKELÉSBEN 125 pökségek egyes európai országokban. Például II. Pachomiosz 1587-ben 12 000 aranyért vásárolta meg a pátriárkái méltóságot a törököktől. De a philipopoliszi metropolita, aki 24 000 aranyat áldozott erre a célra, kibuktatta állásából. Ezt a pátriárkát is sikerült megbuktatni úgy, hogy ellenfelei 40 000 arannyal megvesztegették a nagyvezért. 1623-tól 1700-ig 50 ízben cseréltek pátriárkát a cselszövények és vesztegetések segítségével elért török közbenjárás révén. Valóságos árverés folyt a pátriárkái székért, s a nyertes árlejtők természetesen úgy kárpótolták magukat, hogy a hívőket zsarolták, emelték a püspöki szolgáltatásokat. Mindamellett tény, hogy az ortodox egyház, jóllehet kizsákmányolta a rájákat és kiszolgálta a török hatalamat, a legfőbb összetartó erőnek bizonyult a török uralom alatt, fenntartotta a nemzeti és kulturális folytonosságot, s a vallás akkori szerepét tekintve nagy jelentőségű középpontja volt a nemzeti tömörülésnek. Másrészt bizonyos időrendi megkülönböztetéseket kell tenni a pátriárkátus szerepét illetően, s tekintetbe kell venni, hogy a feudális elemek és a kialakuló kereskedő burzsoázia ellentétei az egyházi ügyekben« is tükröződtek. Megemlítjük ezzel kapcsolatban Lukarisz Cirill pátriárkát (1527—1638). Lukarisz, aki a velenceiek által megszállt Kréta szigetéről származott és a Nyugaton nevelkedett, felvilágosult gondolkodásánál fogva az új Görögország előfutárának tekinthető. Egy korabeli görög krónika megállapítja, hogy „szűcs- és szabómestereknek abban az időben döntő befolyásuk volt egyházi ügyekben". Lukarisz megalapította Konstantinápolyban az első görög nyomdát. Azon fáradozott, hogy a ráják oktatásban részesüljenek, és egyéb újítások között bevezette erre a célra a népi nyelv használatát, noha az írástudók ezt a nyelvet barbárnak tekintették. A régi görög és a „római"-bizánci elemek érdekes keverékén alapuló nemzeti öntudat felébresztéséért harcolt. Egyik enciklikájában, amelyben a Rómához tartozó „latinokkal" vitázott, többek közt ezt olvashatjuk: „A latinok mondhatják nekünk: ti keletiek silányabbak vagytok, mert nincs többé birodalmatok. Isten elvette tőletek, mert gőgösek voltatok. Másodszor, nincs papi hierarchiátok, mert a törököknek alávetett rabszolgák vagytok. . . Igaz, hogy a keleti egyház nagyon súlyos helyzetben van. Igaz, hogy nincs birodalmunk, mert Isten büntetni akart minket. . . Az is igaz, hogy nincsenek tudósaink és nincsenek iskoláink. Am fontolják meg a latinok ezt a két dolgot: Először is, hogy a régi időkben, amikor a bölcsesség Görögországból áradt, a görögök a latinokat barbároknak tekintették. És ha most mi süllyedtünk barbárságba és ők tettek szert bölcsességre, ebben nincs semmi különös. (Az én kiemelésem. •—J. P.) A szegénység és országunk pusztulása okozta ezt. De legyünk türelemmel, hogy meglássuk. . ." Szemmel látható, hogy azonosítja a modern görögöket az ókoriakkal, s a görög „folytonosság" eszméjét hirdeti, mely a jelenkori görög „Nagy Eszme" alapja. Lukarisz ellen, akinek nagyratörő terveiben a protestánsokkal való együttműködés reménye is szerepelt, a görög feudális elemek és a konstantinápolyi jezsuiták egyaránt áskálódtak. Többízben visszahívták, s végül a szultán, akinél azt a vádat emelték ellene, hogy az oroszokkal bűnös forradalmi kapcsolatokat tart fenn, megfojtatta. Egyúttal a janicsárok lerombolták görög nyomdáját. Meg kell emlékeznünk arról is, hogy a konstantinápolyi pátriárkátus szoros kapcsolatban állt az orosz ortodox egyházzal. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka 1588-ban Moszkvába ment, ahol a többi ortodox pátriárkátusokkal egyenlő jogú orosz pátriárkátust alapítottak. Amikor a XVIII. század elején Oroszország kezdett aktív nemzetközi szerepet játszani és a török ügyekbe beavatkozni, a két egyház kapcsolatai erősödtek. A török állam bomlása idején a görög ortodox egyház számos főpapja az orosz cárokban a bizánci „baszileuszok" lehetséges utódait látta. Egészében véve az ortodox egyház szerepe ellentmondásos. Egyrészt támogatta a török hatalmat, másrészt tömörítette a törökök keresztény ellenfeleit, ami objektíve szembeállította a hódítókkal. Ebbőla szempontból különösen nem szabad az ortodox papságot egységes egésznek tekinteni. Az alsó papság — ellentétben a katolikus papsággal —főképpen a paraszti tömegekből származott, s lényegében nem különbözött tőle sem a kultúra — a papok többsége úgyszólván írni-olvasni sem tudott —-, sem az életmód tekintetében. Minthogy ilyen szoros kapcsolata volt a néppel, számos zendülésben gyakran a nép oldalán állt. Az 1821-es felkelés egyik legaktívabb és legelszántabb szervezője, Grigoriosz Dikaiosz Papaflesszasz, az alsó papságból származott.11 A kerületi püspökök, akik közelebb álltak a néptömegekhez és jobban megértették törekvéseiket, olykor szembehelyezkedtek a pátriárkátus utasításaival. 11 A felkelés egyik első vértanúja, aki hősisen harcolt a felkelők oldalán, Thanasszisz Diakcsz (diakónus) volt.
