Századok – 1961
Közlemények - Politisz; Janisz: Az osztályok szerepe az 1821. évi görög nemzeti felkelésben 118
AZ OSZTÁLYOK SZEREPE AZ 1821. ÉVI GÖRÖG NEMZETI FELKELÉSBEN 119 „nemzeti újjáépülés" eszméjét, melynek tartalma az volt, hogy helyre kell állítani a bizánci határokat, Konstantinápoly fővárossal, fel kell támasztani a hellénnek nevezett és a „második hellén civilizáció" megvalósítójának magasztalt bizánci államot. A Nagy Eszme valóraváltása nélkül — állították a görög feudális-burzsoá rendszer ideológusai és politikusai — nincs jövője, nincs perspektívája a görög népnek. Eszerint Görögország nem lehet életképes, amíg nem terjeszkedhet a régi határokig, s ennek logikus következményeként a gazdasági és társadaimi problémák 'mindaddig háttérbe szorulnak, amíg az elsőrendű probléma, a Nagy Eszme problémája meg nem oldódik. Ez az elmélet azért találhatott visszhangra és téveszthette meg a tömegeket, mert a benne foglalt irredentizmust részben igazolta az a körülmény, hogy még igen sok görög sínylődött török iga alatt. A Nagy Eszme reakciós tartalmát, a Görögország imperialista „pártfogóinak" nyújtott szolgálatokat, az eszme nemzetellenes alapját a tömegek csak jóval később értették meg, az első imperialista világháború és az Antant érdekeit szolgáló háborúk megpróbáltatásai után.1 És a munkásosztály pártjának érdeme, hogy e reakciós ideológia hazugságainak elutasításával hozzájárult a „Nagy Eszme" keltette illúziók eloszlatásához. Az újgörög nemzeti alakulattal kapcsolatban az idealista történetírók felvetették a faji „folytonosság" elméletét, elhallgatva vagy lekicsinyelve a számos beözönlést, vándorlást, kitelepítést, ami a szóbanforgó három évezred folyamán mélyrehatóan megváltoztatta Görögország és Bizánc térségének ethnikai összetételét. Tévesen értelmezték a nagy nyelvi hellenizáció tényét, s az ógörögből származó és a bizánci birodalomban élő számos nép által beszélt nyelv létezéséből faji „tisztaság"-ra következtettek. Elhangzottak egyes tudósok részéről árnyaltabb nézetek is, de lényegében a görög polgári gondolat a „folytonosság" fogalmán nyugodott. Egy vita során, melyet a Nagy Eszme által előidézett megpróbáltatások és nemzeti katasztrófák erősen kiéleztek, a haladó gondolkodók a téves koncepciók megcáfolásával kapcsolatban ellenkező irányú túlzásokba is estek, s olykor leegyszerűsítették az újgörög nemzet kialakulásának eredetével és folyamatával kapcsolatos bonyolult jelenségeket. Egyesek odáig mentek, hogy tagadtak minden kapcsolatot az újgörögök és az ógörögök között. Anélkül, hogy kitérnénk a vita részleteire, összefoglaljuk itt az újgörög nemzeti formáció főbb vonásait. Több évszázados fejlődés következtében a kelet-római birodalomban kialakult és uralkodó szerephez jutott ebben a néprajzilag tarka államban egy nemzetiség: a római-bizánci nemzetiség. Amint a „barbároktól" zaklatott birodalom apránként elvesztette legtávolabbi tartományait, mindinkább nőtt az államban e nemzetiség jelentősége. Nyelve a görög volt, mely más népek nyelvi hellenizációja során annyira fejlődött, hogy már közelebb állt a modern görög nyelvhez, mint az ógöröghöz. Az ókori Hellasz és volt gyarmatainak területén mégis fellelhetők — a nyelv folytonosságán kívül — bizonyos kapcsolatok a görög múlttal a népszokásokban és hagyományokban. E területeket illetően beszélhetünk bizonyos mértékig „folytonosságról". Megjegyezhetjük azonban, hogy a keresztény vallás uralma alatt és a feudalizmus térhódításával járó strukturális változások nyomán a hellenizmus fogalma—melyet már régóta azonosítottak a pogánysággal — teljesen elmosódott és vele együtt elhalt az ókori Görögországgal való kapcsolat tudata. Ezeken, az államnak csak kis részét képező területeken, akárcsak az egész birodalomban, e görögül beszélő bizánciak önmagukat a római állam római polgárainak nevezték.2 Am ezek a kelet-,,rómaiak", jóllehet felső rétegük nagyra tartotta az antik Róma dicsőségét, hamarosan megkülönböztették magukat a rómaiaktól és a „latinoktól", ahogyan később az italiótákat és tágabb értelemben áz összes nyugat-európaiakat nevezték. A keresztes hadjáratok, Konstantinápoly elfoglalása a keresztes hadak által, a politikai összeütközéseket alátámasztó vallási konfliktusok szorosabbra fűzték a kelet-,,rómaiak" kapcsolatait és megerősítették bennüli egy határozott nemzeti közösséghez tartozás érzését. Ebben az időben egyébként a bizánci államban bizonyos változások mentek végbe a termelési viszonyokban, és új társadalmi erők jelentek meg az osztályharc színterén, reformokat követelve az államban. A nemzeti közösség érzése ezután szüntelenül erősödött 1 A Nagy Eszme kisugárzása csúcspontját érte el az első világháború végén, amikor Görögország a fiatal szovjet állam ellen küldött expedíciós hadtest fejében felhatalmazást kapott Kis-Ázsia egy részének megszállására. Ezután következett Kemal Atatürk forradalma a szultán hatalma ellen, a görög—török háború; az imperialisták elhagyták Görögországot és 1922-ben a görög hadsereg vereséget szenvedett, ami a görögök tömeges lemészárlását vonta maga után; évszázados otthonukból kiűzve menekülniük kellett Kis-Azsiából és később Kelet-Tráciából is. 2 Ez az elnevezés megmaradt a bizánci birodalom egész fennállása és a török hódítás négy évszázada alatt. Még ma is a népi nyelvben a ,,romiosz" név bizalmas színezetű szinonimája a , ,görög"-nek. Az állítólagos görög ..tisztaság" és „folytonosság" szempontjából ennek a maradványnak a jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
