Századok – 1960

Történeti irodalom - Maksay Ferenc: Parasztság és majorgazdálkodás a XVI. századi Magyarországon (Ism. Zimányi Vera) 907

TÖRTÉNETI IRODALOM 907 az ellenforradalmi korszak munkásmozgalmának, de ezen túlmenően társadalomtörténetének mélyebb megértését is. Remélhetőleg e kísérlet nem marad sokáig egyedülálló történetírásunkban. SZABOLCS OTTÓ MAESAY FERENC: PARASZTSÁG ÉS MAJOR GAZDÁLKODÁS A XVI. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON (Értekezések a történeti tudományok köréből 7. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1958) A szerző viszonylag kis terjedelmű könyvében széleskörű levéltári kutatások alapján feltárt új adatok tömegévek alátámasztva tárgyalja a magyar társadalomfejlődés egyik igen fontos problémájának, a majorgazdálkodás kialakulásának és a jobbágyságra gyakorolt hatásának a kérdését. Nemcsak a magyar, hanem a külföldi szakirodalom ismeretében, ha rövid utalások vagy összehasonlítások formájában is, de perspektivikusan tudja elhelyezni a magyarországi jelenségeket az európai fejlődés keretében. Ennek is tulajdonítható, hogy -— úgy érezzük — megnyugtató módon old meg egyes kérdéseket, melyekkel kapcsolatban történetírásunkban eddig egymásnak élesen ellentmondó nézetek merültek fel. Maksay Ferenc a királyi Magyarország eltérő tájegységeinek, birtoktípusainak más-más fejlődésütemót állapítja meg. Eszerint ,,a nyugati-északi országrészen a földesúri majorgazdálkodás vett nagyobb lendületet — Kelet csak megkésve követte —, a Felső-Tiszavidék és a Keleti Felvidék viszont a paraszti árutermelésben vált ki s e tekintetben az európaibb nyugati országfél erősen lemaradt mögötte". Ugyancsak a helyi eltérések elemzése révén jut arra a felismerésre, hogy a majorokat elsősorban az országos méltóságokat betöltő, szélesebb látókörű nagybirtokosok kezdték kiépíteni, de csakhamar követte őket a közép- és kisbirtokosság is. A majorságok kialakulása nyomán, de nem azok mechanikus következményeként, feltűnnek Magyarországon is a parasztság földtől való megfosztásának egyes jelenségei. A szerző megállapítja, hogy az újabb keletű külföldi szakirodalomban a részletvizsgálatok eredményei erősen korlátozzák a „Bauernlegen" jelentőségét. A magyarországi viszonyok konkrét elemzése során pedig arra az eredményre jut, hogy volt ugyan földfoglalás, de elsősorban a természeti adottságoknál fogva földszegény területeken, s nagyobbrészt a kisebb birtokkal és csekélyebb anyagi eszközökkel rendelkező közép- és kisbirtokosok gazdaságaiban. Vizsgálódásainak eredményeit így összegzi: „A században végrehajtott foglalások egy-egy megyében a lakott és lakatlan jobbágy telkeknek átlagosan mintegy 1—5%-át jelentették, ha a paraszti telekállomány urasági földdé való átváltoztatásának minden típusát számításba vesszük, tehát a pusztafoglalásokat és a zsellérsorba süllyesztést is. Az Alföld szélén fekvő és a pusztításoktól erősen sújtott végvárvidóki megyékben ennyit sem ért el a százalékarány, viszont a földszegény és kisbirtokosokban bővelkedő területeken — mint pl. Ung vagy Túróc megyében — a 10%-ot is messze túlhaladta." E megállapításokból hadd emeljük ki, hogy a fenti százalékarányok nem azt jelentik, hogy a parasztságot ilyen mértékben fosztották meg földjétől, hanem azt, hogy az eredetileg jobbágyok által használt területek a fenti mértékben jutottak földesurak kezére. Nem lett volna érdektelen kissé jobban megvizsgálni, hogy e földesúri kézbe vett területek mennyiben kerültek ki az elhagyott földekből és mennyiben a művelt jobbágytelkekből. S a kép teljes megrajzolásánál nem szabad megfeledkeznünk a török elől menekült lakosság által túlzsúfolt megyék, megyerészek mellett az első nagy török hadjáratok alatt elpusztított, a század egész folyamán munkaerőhiánnyal küzdő területekről sem. Gondoljunk csak arra, hogy Nyugat-Magyarországon a teljesen vagy részben elnéptelenedett falvak egész sorát éppen ebben az időszakban telepítik be a munkaerőhiánynyal küzdő földesurak horvát menekülőkkel. Másik jelentős eredménye a munkának az a megállapítása, hogy a majorsági fejlődés kezdeti szakaszában a magyarországi viszonyok nem mutattak még egyértelmű, éles eltérést a nyugati fejlődéstől. A nagybirtokosok a későbbi időszakra annyira jellemző nagyarányú robotoltatás helyett még gyakran alkalmaztak bérmunkásokat, s ezt annál is könnyebben tehették, mert a jobbágyok közül sokan váltották meg pénzen robotjukat. A szerző elsősorban a pozsonyi királyi uradalomból hoz a robotmegváltásra vonatkozó adatokat. Ehhez hozzátehetjük, hogy hasonló jelenséggel találkozunk még jóval későbbi időpontban is az ország legnyugatibb uradalmaiban (elsősorban a XV. század végétől a XVII. század közepéig osztrák kamarai igazgatás alá tartozó több uradalom-