Századok – 1960
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (I. rész) 794
800 TB.ÓCSÁNYI ZSOLT Majd meglátjuk, mire mentek vele. A hétszemélyes tábla még nem mondotta ki ítéletét, de a kormányhatóságok a néhány napos várakozási időben lázas ütemben teszik meg az előkészületeket Wesselényi bebörtönzésére. Az első lépés eziránt Feyes helyettes királyi jogügyigazgató 1839. február 1-én vagy 2-án kelt1 5 felterjesztése Majláth alkaneellárhoz. Jelezve, hogy mindkét fél apellált ÍI az Ítéletet, rátér az elfogatás és a fogoly elhelyezése problémáira, A vicedirector elsősorban jogászi zavaráról számol be : nem tudja, mitévő legyen. Hasonló, az 1723 : IX. t. c. 2. §-ára alapozott nota-per megítélésére és az ítélet végrehajtására emberemlékezet óta nem került sor a Curián; a Directoratus és a Curia levéltárában sem találhatók ilyen természetű adatok. Ismeretesebbek a nota-nak más esetei: a hamispénzverők ügyei. (A parallel mindenesetre megdöbbentő — még ha egyszerűen egy jogász látókörnélküliségéről mond is ítéletet. De hiszen 1835-ben nagy fantáziájú s nagyigényű besúgók komolyan vádolták is hamispénzveréssel az erdélyi ellenzék vezérét !) Ezekben az esetekben, ha a vádlott az ítéletkor szabadlábon volna, azt a törvényhatóságot szokás megkeresni, amelynek területén az elítélt tartózkodik, hogy fogassa cl s vitesse saját börtönébe. A helyettes jogügyigazgató felsőbb döntést kér aziránt, hogy ugyanezt tegve-e a jelen esetben, „quae aequenotam involvit, adcoque ojusdem meriti [ !] et procedurae est", s milyen bánásmódban részesüljön a fogoly.16 A vicedirector felterjesztése február 4-én érkezett a Magyar Udvari Kancellária elnökségéhez, s a felségsértésügyi bizottság azonnal munkába is vette. Még aznap elkészült a commissio felségelőterjesztése (fogalmazványa egészében Bartal György határozott, egy cseppet nyomott kézírása). Az 1723 : IX. te. bármelyik paragrafusán is alapul a nota-per — kezdi a nagyhírű jogász, csendes fölénnyel a buzgó vicedirector iránt —, ez az ügyben követendő eljárást nem illeti. Az ítélet végrehajtásában a törvények előírásai szerint annak a bíróságnak kell eljárnia, amely előtt a per folyt, jelesen annak erre kiküldött tagjának. Törvényhatóságok annál is kevésbé bírnak szereppel ez ügyben, mert a Curia joghatósága az egész országra kiterjed, s így az általa hozott ítélet végrehajtására kiküldött személy korlátozások nélkül járhat el. Az executio-val az illetékes ítélőmcster (Gosztonyi) bízandó meg. Ami a fogság helyét illeti, való az, hogy Magyarországon nincs államfoglyok részére kijelölt börtön. A korábbi gyakorlat pedig, amely szerint az elítéltek Pest megye börtönébe kerültek, ez esetben ntm folytatható. Az ti. közismert, hogy a megye rendei „omni stúdiósé etiam quaesita occasione" támogatást nyújtottak Wesselényinek, s ha a tömören fogalmazó kancelláriai tanácsos nem is mondja ki a következtetéseket, mind ő, mind azok, akik elé kerül javaslata, tisztában vannak ezekkel. Ugyanezért nem volna ajánlatos más megye börtönébe zárni az elítéltet. A bizottság tehát csak két megoldás közt tart lehetségesnek választást: vagy a pesti József-épület legyen Wesselényi börtöne, vagy az a budai kaszárnya, „amelyben jelenleg Kossuth Lajos is letartóztatásban van". Az utóbbit tartja megfelelőbbnek: elsődleges érdek ugyanis, hogy a Wesselényi és 15 Az irat keltezetlen; minthogy azonban a február 1-i keltű, nyomtatott ítélet -levél is mellékelve van hozzá, nem lehet január 31-i; február 4-én pedig már a Magyar Udvari Kancellária elnökségénél foglalkoztak vele. 16 Megjegyzendő, hogy a kérdés élénken foglalkoztatta a közvéleményt is. Az ellenzék szintén a hamispénzverők bebörtönzésének módjával érvelt, csak éppen más hangsúllyal, mint Feyes vicedirector. A pénzhamisítókat a megyei börtönökben helyezik el, a fiscus költségén; Wesselényinél annál is inkább erre kell hogy sor kerüljön, mert őt még az ítélet sem marasztalta el súlyosan. Kézenfekvő tehát a megoldás: a pesti megyeháza legyen börtöne. (Magyarázat úgyszólván nem is szükséges a dologhoz: a megye ellenzéki szelleme közismert, úgyhogy Wesselényi minden elképzelhető könnyítést megkapna a megyeháza oppozicionalistáitól — s közben az ország politikai, gazdasági és kulturális centrumának, ha csak egyik nem nagyon szoros vigyázat alatt tartott börtönéből is, de beleszólhatna a politikai életbe !) Még kormánypártiak is nyilatkoztak emellett a megoldás mellett, azzal az indokolással, hogy a kormánynak e téren engednie kell a közvéleménynek. (Igaz, ezek nem „ragaszkodtak" a pesti megyeházához; szerintük Szatmárban vagy másutt is el lehetne helyezni Wesselényit.) Az elmondottakra nézve ld. az 1839. február 2-i (Pest) besúgójelentést (O. L. — TM 61. cs. 8589. sz.). 1
