Századok – 1960

Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (I. rész) 794

WESSELÉNYI MIKLÓS FOGSÁGA (Részlet egy készülő Wesselényi-életrajzból)1 (I. rész) — Wesselényi 1839 februári elítéltetésének távolabbi előzményei: az udvar 1831 eleje óta próbál felségsértési vádat kreálni az ellenzéki vezér ellen. A hajszolt nagyvad az 1834. december 9-i szatmári megyegyűlésen, az úrbér kérdésében mondott híres beszédével hág bele a csapdába; magyarországi pere 1835 tavaszán indul, két hónappal az erdélyi kezdete után — amannak indítékául az 1834/35-i erdélyi országgyűlés naplója kinyomtatásának megkezdése szolgál, érdemi ítéletig azonban nem jut el. A per aztán majd négy esztendeig húzódik. — Hatalmas derekas védelmét (ezt a jogi remekmüvet, Kölcsey, Deák és sajátmaga közös alkotását) 1839. január 14-én nyújtja be Wesselényi.2 A per tehát (akár belebocsátkozik a királyi jogügyigazgatóság a számára jogászilag reménytelen harcba, amit a védelem cáfolata jelentene, akár nem — az utóbbit választja majd —) elérkezett döntő szakaszába. Dönteni természetesen a Curia csak formailag dönt. Az udvar a perrel kapcsolatos minden érdemi eseményről tájékoztatást kér s maga határoz. De mit akar Bécs Wesselényivel ? Mindenesetre le akarja zárni a pert. Arra már aligha vagy legalábbis a korábbinál sokkal kevésbé számít, hogy terrorítéletekkel hajtja engedelmességre az ellenzéket. A másik meggondolás (Wesselényi kikapcsolása a politikai életből) persze szintén az elit éltetés mellett szól; de eí a fegyver is kétélű lehet, ezt előre is sejteni kell odafenn. A fogoly Wesselényi sem kevésbé félelmetes agitátor, mint a szabadon mennydörgő; amit ez a távolban mártíralakká finomodó kolosszus veszít mozgékonyságában a bebört önzéssel, annyit nyer a jelképpé válással. De a pert be kell fejezni; visszatáncolni lehetetlenség. S az is kézenfekvő, hogy Wesselényit el nem ítélni óriási politikai vereség lenne. De az udvar még jónéhány meggondolandó körülménnyel találja szemben magát. Kisebb problémát jelent talán az, hogy Wesselényi nagybeteg. Elégtelenül kezelt vérbaja szemidegsorvadást okóz, s félszemére már vak; másik félszemét is megtámadta a betegség. Ha humanitárius szempontok kevésbé is befolyásolnák tán az udvart, politikai szempontból annál inkább mérlegelnie kell a dolgot: a közvélemény politikai ellenfele megvakítását hányná a szemére, s a XIX. század első felének számára ez a korai középkorban oly gyakori módszer a politikai ellenfelek veszélytelenné tételére már megenged-1 E cikk egy fejezetet alkot a szerző készülő Wesselényi-életrajzában. Eredeti formájában bővebb volt; helyszűke miatt némileg restringálva kell közreadnunk. Bizonyos vonatkozásban még így is terjedelmesebb, mint amilyen az életrajz e fejezetének végleges formája lesz: e helyt ti. számos olyan dolgot kellelmondani (a Majláthokról, Bartalról stb.), ami a végleges szövegben nem e fejezetet fogja terhelni. S ez esetben nem is kezdhetjük szövegünket magával Wesselényi híres fogságba vonulásával a Duna már-már nem a legbiztonságosabb jegén; az előzményeket illetően is el kell mondanunk egyet-mást. 2 Ld. errcnézve Feycs Antal helyettes királyi jogügyigazgatónak 1839. január 15-én Majláth Antal alkancellárnak küldött, még ismertetendő jelentését (O. L. —- MK Pr. 1839 : 56). Bártfay László naplójában (IV : 3/a. o.) szintén erre a napra teszi az eseményt; csak a fiatal Vörös Antal tud — később készített feljegyzéseiben — január 15-ről. (O. L. — Wesselényi-iratok: egykori Vörös Antal-gyűjtemény 681 : 69. o.)