Századok – 1960
Tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy osztrák röpiratíró útja a negyvennyolcas forradalom felé (I. rész) 750
EGY OSZTRÁK RÖPIRAT ÍRÓ ti'TJA A NEGYVENNYOLCAS FORRADALOM FELÉ 791 szabadel vű politikusok örömmel fogadják is az alsóausztriai rendek megélénkülő politikai tevékenységét, attól semmi jót sem lehet várni .a nép számára. Mivel ugyanis a rendeknek semmiféle politikai joguk nincs, most hogy arra vágyódnak, természetesen régi rendi jogaikat kívánják újra feléleszteni; ez azonban egyáltalán nem lehet a haladás jele, tevékenységük nem előre, de hátra húz.18 4 Ezt bizonyítja az Österreich und dessen Zukunft című röpirat is, amely Ausztriát lehetőleg arisztokratikus birodalmi alkotmány segítségével szeretné kimenteni jelenlegi helyzetéből.185 A rendek azonban, ha ismét régi jogaik teljes birtokába juthatnának, véleménye szerint csak szerencsétlenséget és szégyent hoznának a birodalom népeire, hisz soraikban a polgári és paraszti rend tulajdonképpen egyáltalán nincs képviselve. Természetesen a történeti nemesség erőszakos megszüntetését nem helyeselheti, de a Monarchiában jelenleg meglévő nagy befolyásukat Ausztria legfőbb szerencsétlenségének tartja.18 6 Az alkotmányt azonban Schuselka nem egycsapásra, hanem fokozatosan kívánja bevezetni a Monarchiában. Mielőtt Ausztriában az alkotmányt megteremtik, mondja, a parasztokat, polgárokat és nemeseket kell előbb politikailag műveltekké tenni; az alkotmány természetesen eszköze a nép további művelésének, de bizonyos politikai öntudatot és alkotmányos gyakorlatot maga is megkövetel.18 7 Az alkotmány bevezetésének előkészítésére legalkalmasabb volna szerinte, ha a polgári és a paraszti rendnek eleven községi önkormányzatot biztosítanának. A parasztot ki kell szabadítani megalázó és szégyenletes helyzetéből, ne egyik vagy másik arisztokratának az igásállata legyen, hanem az állam közvetlen alattvalója. Minden város legyen szintén közvetlen birodalmi alattvaló, szabad önkormányzati élettel. Mozdítsák elő ezenkívül, hogy minél több birtok polgári kézre juthasson. Az önkormányzati élet politikai öntudatra ébresztené a népet, s ez feltétlenül fontos minden népképviseleti rendszer számára.188 Szüntessék meg továbbá a cenzúra-kényszert, s fokozatosan térjenek rá a teljes sajtószabadságra, amely Ausztria számára még fontosabb, mint bármely más állam számára. A kezdeti reformok után pedig tovább kell folytatni a viszonyok megjavítását, s így kell lassan rátérni a teljesen alkotmányos kormányzásra. De a nép is készüljön fel az alkotmány közeli bevezetésére. Ha alkotmányt akar, teremtse meg feltételeit, s mindenekelőtt bontakoztasson ki cselekvő közvéleményt. Ahhoz természetesen bátorság kell, hogy a nép magatartásában, pillantásában és minden szavában kifejezésre jusson akarata, de az ilyen közvélemény lehet egyedül mindenható a földön.189 * S. LENGYEL MÁRTA 184 Die preussische Verfassungsfrage 206., 209—210., 243—244. 1. 185 [ Viktor Frh. v. Andrian-Werburg :] Oesterreich und dessen Zukunft. Hamburg (Hoffmann und Campe). 1843.-ról, az egyik legelterjedtebb korabeli röpiratról van szó. — Die preussische Verfassungsfrage 271. 1. — Schuselka szerzőjének nevét még nem tudja ekkor, csak azt, liogy nemesi származású. 186 Die preussische Verfassungsfrage 207. 1.; Schuselka: Rückschritte 249—250. 1.; Die preussische Verfassungsfrage 247—248., 274! 1.; Schuselka: DPR 276. 1.; Polnische Dame 41. 1. — Az arisztokrácia ábrázolását lásd továbbá: uo. 43—44., 57. 1. 187 Die preussische Verfassungsfrage 273—275. 1. 188 Uo. 280—285. 1. Vö. Schuselka : Rückschritte 245—247. 1. 189 Die preussische Verfassungsfrage 286. 1.; Schuselka : DPR 36—37. 1. A közvélemény kibontakoztatásának fontosságáról s annak szerepéről részletesebben lásd S Ica : Opposition nach unten. Die Grenzboten 1845. II. köt. 21. sz. 346—348. 1. Meg kell jegyezni, hogy Engel-Jánosi megállapítása nem teljesen helytálló, ha azt