Századok – 1960

Tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy osztrák röpiratíró útja a negyvennyolcas forradalom felé (I. rész) 750

EGY OSZTRÁK IlöPIIlATÍilŐ ÜTJA A NEGYVENNYOLCAS FORRADALOM FELÉ 769 ben a mozgalom „bajszos" vezetői még német idézeteket sem tűrnek meg, este azonban a német színházban ülnek s elragadtatva szórakoznak a bécsi vicce­kei}.89 A magyar nemzeti mozgalom vezetői erőt éreznek magukban arra, hogy a nagy európai népekhez hasonlóan viselkedjenek, pedig messze elmaradtak a fejlődésben, s Magyarország szomorú helyzete nagyrészt öncsaló büszkeségük­nek s annak a következménye — mondja sok s'zemöntból mégis jogos bírála­tában—, hogy hazájuk felemelésén inkább szép szavakkal, mint tettekkel és áldozatokkal akarnak munkálkodni. Részben helytálló az a szemrehányása is, hogy a magyarok makacsul és aggályoskodóan ragaszkodnak alkotmányuk betűihez s e betűkkel együtt annak régi barbár szelleméhez is, a benne foglalt fejlődési csírák kibontakoztatását azonban elhanyagolták, holott az alkotmány megadta számukra á reformjavaslatok tételének jogát. Abban az állításában azonban már erősen téved, hogy a magyarok, ha ehhez a jogukhoz erősebben ragaszkodtak volna, a legfontosabb reformokat — például a polgári és paraszti rend felemelését, a jogügy megjavítását, a népoktatás kifejlesztését — már régen kivívhatták volna, az előző évek magyar országgyűléseinek története ugyanis az ellenkezőt bizonyítja. A magyar nyelv államnyelvvé tételére irányuló törekvéseket is egyoldalúan ítéli meg: elismeri ugyan annak szükségességét, hogy a holt latin nyelv helyett élő nyelvet alkalmazzanak, viszont — bár, lát­tuk, nagyon is tisztában van egyébként azzal, milyen fontos minden nép szá­mára a nemzeti nyelv megőrzése —, mivel Magyarországon a német kultúrát látja uralkodónak, a magyar nyelv uralkodóvá tételét padig a nagyszámú szláv és német lakosság miatt úgy is reménytelennek véli, helyesebbnek és ter­mészetesebbnek tartaná, ha a német nyelvet használnák az állami életben, már csak azért is, mert ez az itt élő idegenajkú lakosságot sem sértené.90 A magyarok azonban azt kívánják, hogy a szlávok legalább is nagy sze­rencsének tartsák, ha a nemes magyar népbe olvadhatnak. Állandóan nemzeti jogokról és nemzeti szabadságról harsognak, de ezt a szabadságot csak maguk­nak akarják s idegen nemzetiségeiket elnyomják — ítéli el Schuselka alapjában helyesen a magyarosítási törekvéseket, csak megfeledkezik arról, hogy nála is nem egyszer előfordul ilyen következetlenség. Erőszakos elnemzetietlenítés — folytatja — nagyobb tömegben önmagában is lehetetlen dolog. Ezt maguk a magyarok is bebizonyították, bár az osztrák kormány sokkal nagyobb anyagi és szellemi erőket tudott velük szemben alkalmazni, mint amilyenekkel ők a szlávok magyarosítását megkísérelhetik.91 „. . . Mindenki maradjon meg nem­zetiségénél, ha akar és szellemileg képes, de senki se merészeljen egy másikat erőszakkal megfosztani nemzetiségétől," •— írja. Igaz, „mindenütt, hol nem­zetiségek érintkeznek, vagy keverednek, minden bizonnyal harc fog támadni, de ez éppenséggel csak szellemi harc legyen".9 2 A beolvasztási kísérleteket még magasabb kultúrfokon álló népeknél is el kell ítélni, hacsak azok nem a termé­szetes szellemi áthatolás békés útján történnek.9 3 89 [Franz Schuselka:] Briefe einer polnischen Dame (1840—1846). Leipzig (Mayer). 1846. 77. 1. 90 Oesterreich und Ungarn 3., 23., 24. 1.; Ist Oesterreich 41—42. 1. — Vö. Oesterreich und Ungarn 7. 1.; Schuselka: Rückschritte 268—269. 1.; Schuselka: DPR 152. 1. jegyz. 91 Oesterreich und Ungarn 4., 3. 1.; Ist Oesterreich 39—40. 1.; Oesterreich und Ungarn 9—11. 1. 82 Ist Oesterreich 39. 1. Vö. Oesterreich und Ungarn 11. 1. 93 Oesterreich und Ungarn 11. 1. 4 Századok

Next

/
Thumbnails
Contents