Századok – 1960

Tanulmányok - Varga Endre: A magyar jogszolgáltatás átszervezése II. József korában 736

746 VARGA ENDRE ket a birtokosok — ugyanazon ingatlannak ismételt megterhelésével, elzálogosításával — a hitelezőknek ez időben gyakran okoztak. E célokat, melyek az államvezetés érdekeivel egyébként is találkoztak, különböző korábbi kísérletek után II. József egy, a magyar nemesi ingatlanok központi, közhitelű nyilvántartására rendelt új intézmény, a Tabula Provincialis felállításával kívánta elérni. Az erre irányuló tárgyalások a császár rendeletére, ki a nemesség és a klérus heves tiltakozását ezúttal sem vette figyelembe, az 1785. év végén indultak meg s (az első javaslatokban szereplő kerületi provinciális táblák elejtésével) végül is az említett, egy központi intézmény megvalósítására vezettek. Az alsó-ausztriai Landtafel mintájára Budán felállított, közvetlenül a hétszemélyes tábla alá rendelt provinciális tábla azonban nem tudott rendeltetésének megfelelni, mely egy, bár kezdetleges, de a birtokosok és birtokok s az utóbbiak megterhelésének nyilvántartására többé-kevésbé mégis alkalmas, országos telekkönyv kialakulása lett volna, amiből később, a földmérés eredményeinek felhasználásával, valóságos telekkönyv fejlődhetett volna ki. Az új intézmény felállításával kapcsolatos tárgyalások és egyéb előkészületek ugyanis annyira felhúzódtak, hogy a szervezés csak 1788-ban jutott abba a stádiumba, ami a provinciális tábla tényleges létrejöttének tekinthető, a tábla s egyben a mellette szervezendő országos hiteleshelyi levéltár igazgatói állását meg éppen csak 1789 októberében töltötte be II. József, amikor a Novus Ordo napjai már meg voltak számlálva. A közigazgatás ós jogszolgáltatás rendjét az 1780. évi állapotba visszahelyező királyi rendeletek azután a provinciális táblát is eltörölték. Mint láttuk, a Novus Ordo hanyatlása még a császár életében megindult, sőt összeomlása is létrehozójának halála előtt következett be. Az ismert okoktól kényszerítve, II. József 1790. január 28-án kiadta híressé vált rendelkezését, mellyel az országot 1780 évi állapotába helyezte vissza. A rendelkezés kifejezetten a magyar jogszolgáltatásra is vonatkozott, az tehát így visszakapta azt a formáját, melyben Mária Terézia halálakor, József trónralépése előtt volt. A régi állapotba való visszatérés időpontjául a császár 1790. május 1-ét tűzte ki. Eddig helyre kellett állania a vármegyéknek, a volt kiváltságos kerületeknek, a városi jogszolgáltatás régi állapotának stb. A rendszer gyors leiszámolása ezzel megkezdődött. A központi főhatóságok, a kancellária, a helytartótanács s a hétszemélyes tábla egymás után adták ki az utasításokat, melyek a régi állapotba való visszatérés menetét, ütemét megszabták. A régihez való.visszatérés, természetesen, magával hozta az új intézmények, József-féle rendelkezések eltűnését. A hétszemélyes tábla megszűnt a magyar jogszolgáltatás központi irányító szerve lenni, s csak legfőbb ítélőszék-jellegét tartotta meg. Megszűntek a judicium subalternumok, s helyreálltak a régi hatáskörök is (a büntetőkódexet a legelső intézkedések egyike még februárban hatályon kívül helyezte). Az éveken át annyi szívóssággal épített rendszer tehát néhány héten belül semmivé vált, Józsefnek a jogszolgáltatást érintő reformjai közül alig néhány élte túl a rendszer összeomlását. 1790. május 1-én a Novus Ordo letűnt, s a feudális magyar jogrendszer — minden anakronizmusával — egy időre még a régi állapotába tért vissza. S ha most — befejezésül — a császár jogszolgáltatási reformjainak mérlegét keressük, s a bukás okait vizsgáljuk, rá kell mutatnunk a rendszer, a jozefinus felvilágosult abszolutizmus súlyos belső ellentmondásaira. Elsősorban — általában a felvilágosult abszolutizmus — kettősségére: arra a jelenségre, hogy