Századok – 1960

Történeti irodalom - The New Cambridge Modern History. VII. The Old Regime 1713–1763 (Ism. Solt László) 699

702 TÖRTÉNETI IRODALOM Az egyes konkrét történelmi kérdéseket, a különböző országok történelmi helyzetének alakulását tárgyaló fejezetek hangja, a szerkesztés diktálta bizonyos keretek között, meglehetősen változatos. Részünkről különös figyelmet érdemel a „Habsburg birtokok" o. fejezet, mely jelentős teret szentel a szatmári békekötés utáni magyar helyzet tárgyalásának. Szerzője C. A. 'Macartney, az oxfordi egyetem professzora. Macartney sok tekintetben felveti, regisztrálja és elismeri Magyarország gyarmatosításának tényeit (az állandó hadsereg megteremtése és annak szerepe, magyar birtokok eladományozása idegeneknek, „repopulatio" etc.). Ez a „regisztrálás" azonban messze nem teljes, másrészt hangsúlya oly „higgadt" és „kiegyensúlyozott", hogy távolról sem érzékelteti a kor magyar problematikájának igazi színét, mélységeit, vagy ha úgy tetszik : túlságosan csak Bécs felől nézve érzékeltet i. Egyik-másik megjegyzése azonban igen találó. Világosan megmutatja, hogy a Habsburgoknak nem került túlságosan nagy fáradságukba magyarországi társadalmi támaszuk kialakítása. Az aulikus nemesség egyenesen őrködött azon, nehogy az udvar túlságosan jóindulatúan értelmezze az amnesztia kérdését, hiszen az veszélyeztette az ellenfeleiktől részükre konfiskált birtokok megtarthatását (392. 1.). Könnnyen beleegyezett a magyar nemesség az osztrák udvar céljait szolgáló állandó hadsereg megteremtésébe is, hiszen eltartására a pénzt a „jólbevált adófizető", a parasztság szolgáltatta. Az NCMH horizont ja, igenhelyesen, nem zárul le Európa határainál. Ha szerényebb keretek között is, külön fejezetek foglalkoznak az ázsiai, afrikai, dél- és észak-amerikai népek történelmi sorsának alakulásával, az általános történelmi fejlődésben játszott szerepükkel. Az egyik ilyen „perifériális" színtérnek, az afrikai kontinens népeinek az a különleges „történelmi szerep" jutott, hogy különösen a XVII. századtól kezdve egyre tömegesebb méretekben kielégítsék a nyugati félteke ültetvényes gazdálkodásának munkaerőigényeit és mind jelentősebb profithoz juttassák a rabszolgakereskedelmet lebonyolító nyugat-európai kereskedelmi társaságokat. Lényegében ez az évtizedről-évtizedre növekvő jelentőségű rabszolgakereskedelem a tárgya az Afrikával foglalkozó fejezetnek. Nem érdektelen a kötetnek ezt a részletét közelebbről is megvizsgálnunk, mert példát szolgáltat arra, hogy a polgári történetírás képviselői között ma is akadnak olyanok, akik a rabszolgakereskedelem szépítésére is tudnak szavakat találni. J. Gallachernek, a cambridgei egyetem tanárának írásából különböző részleteket tudunk meg a rabszolgakereskedelem „technikájáról", a kontinens belső területein a felvásárlást végző afrikai middleman-ek szerepéről (az európai kereskedők nem igen mertek a tengerparttól távolabb, mélyebben behatolni a szárazföldre), a nemzeti társaságok csökkenő és a mozgékonyabb magánkereskedők növekvő súlyáról, az 1750 utáni negyedszázadban az angolok vezet ő szerepéről, kik az amerikai függetlenségi háborút megelőző időszakban lib. 50 000 négert szállítottak évente Amerikába, a nagy nyereségekről és a még nagyobb kockázatokról . . . Ezek a részletek lényegében a téma gazdaságtörténeti vonatkozásai és az érem „európai" oldala. Legalább ennyire figyelmet érdemel és talán még izgalmasabb a kérdésnek az a vonatkozása, hogy milyen hatással volt a rabszolgakereskedelem az afrikai társadalomra. Egyesek, hangoztatja a szerző, igen kemény ítéletet mondanak, amikor azt állítják, hogy a rabszolgakereskedelem háborúkat robbantott ki a szomszédos afrikai népek között és ezáltal pusztító hatással volt az afrikai társadalomra. J. Gallacher elveti ezt a megállapítást, s még azzal egészíti ki, hogy a kereskedőknek eladott rabszolgákat nem feltétlenül háborúban szerezték, hiszen a rabszolgaság elterjedt intézmény volt Afrikában, melynek még az az előnye is megvolt, hogy „biztonságot nyújtott egy egyébként magárautalt embernek". A szerzőnek e tételeihez csupán saját korábbi megállapítását idézzük, mely szerint éppen a rabszolgakereskedelem eredményeként erős katonai királyságok alakultak Afrikában. „Minél erősebb volt valamely törzs, annál több rabszolgát tudott harcban szerezni, hogy azután elcserélje őket kereskedelmi cikkekért" (575. 1.). E rövid kis mondat, ugy gondoljuk, önmagában eléggé világosan szól a kérdés lényegéről. Egyébként J. Gallacher a fentieken túlmenően még azt is feladatának tekinti, hogy hosszasan érveket sorakoztasson fel azoknak a „humanitárius" szerzőknek megállapításával szemben, kik szerint a Tabszolgáltkal embertelenül rossz körülmények között embertelenül hosszú utakat tétettek meg, s a rabszolgakereskedelem érdekében az egész kontinenst feldúlták. J. Gallacher ilyen természetű fejtegetései — úgy véljük — nem emelik az NCMH értékét és színvonalát . Ezzel szemben, különösen mert angol szerzőről van szó, csak elismeréssel szólhatunk például az észak-amerikai gyarmatok történelmi fejlődésével foglalkozó fejezetről. Frank Thistlethwaite, a cambridgei egyetem tanára jó érzékkel rajzolja