Századok – 1960

Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59

HOZZÁSZÓLÁSOK MOLNÁR EltIK ELŐADÁSÁHOZ 63 a kormány által nemrég jóváhagyott százegynéhány témájú távlati tudomámányos kutatási tervben a történettudománynak milyen témái szerepelnek. Székely György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese: Molnár Erik beszámolója a magyar történetírás elmúlt évtizedben befutott fejlődéséről az ideológiai kérdéseket részletesen felvető és tudománypolitikai kérdéseket is érintő, nagyszabású szemle. Törekvése arra irányult, hogy a történetírás elágazó kérdéseiben feltárja a belső összefüggéseket, bizonyos értékrendszert állítson feles kimutassa a történetírás változásainak összefüggéseit a társadalom általános fejlődésével. Az a kiindulása, hogy történetírásunk fejlődése fő vonalaiban az ország politikai fejlődését tükrözte vissza, lényegében és általában helyes. Mindamellett a gondolat alkalmazása különösen a részletek tekintetében sok meggondolást kelthet és fenntartást vonhat maga után. Itt ugyanis figyelembe kell venni, hogy a tudat általában elmarad változásaiban a társadalom és a politika fejleményei mögött ós ezért — ha Molnár Erik szűkre szabott ideje megengedte volna — bizonyára gyümölcsöző lett volna ezt a kérdést tüzetesebben taglalni. Nem alárendelt kérdés itt a történettudósok egy-egy korszakra való specializáltsága, a munkahelyekből adódó nehézségeik és feladataik, nem utolsó sorban az általuk jól ismert tényanyag természete. A történettudomány irányítására törekvő minden tervszerűség ellenére ezek a tényezők mindeddig alaposan kihatottak és kihatnak a történetírás munkájára, menetére és bizonyos mértékig ezek is meggátolják az újabb problémák iránti fogékonyságot és az új kérdések feldolgozásába való bekapcsolódást. E mellett nem utolsó sorban a történészek meggyőződésének különböző szilárdságát is tekintetbe kell venni, ami mind erősen színezte azt a folyamatot, ahogyan a politikai változások a történetírásra kihatottak. Ennek a hatásnak tehát nem szabad automatikus jelleget kölcsönözni, a valóságban a viták megélénkülésén, az elvi kérdésekben a meggyőződések polarizációján keresztül érvényesült és érvényesül az életben felvetődő kérdések hatása a történetírás látszólag legelvontabb, legelrejtettebb problémáiban is. Ebből talán az is következik, hogy nem tarthat igényt teljes érvényre az előadásnak az a kísérlete, hogy a történetírás fejlődését három nagyobb periódusban, 1953-as és 1956/57-es fordulópontokkal tárgyalja. A beszámolónak különös nehézségekkel kellett megküzdenie annyiban is, hogy ezen a hármas tagoláson belül nemcsak újra kellett foglalkoznia az egyes kérdésekkel, banem egy sor olyan munkáról is említést kellett tennie, amelyek más periódusban jelentek meg, mint amikor készültek. Ezek közül a tankönyveket emelném ki, más munkák pedig félévtizedes vagy még hosszabb alkotómunkára néznek vissza. Mindebből az is következik, hogy minden részletében nem tudok egyetérteni az értékelésnek azzal a módjával, amely az egyes írásokat, történetírói törekvéseket, történettudományi lépéseket a dogmatizmus', revizionizmus, nacionalizmus kategóriájába próbálja besorolni. Mivel az alkotó, fejlődő, sokszor vívódó tudósok pályáját és a történészek kollektívájának sokszínű fejlődését kellett a beszámolónak áttekinteni, feladata igen bonyolult volt, és hogy az értékelésben nagyobb torzulások nem következtek be, azt annak köszönhetjük, hogy az áttekintés készítője nem passzív szemlélője a történetírásnak, hanem a problémák és eredmények alapos ismerője, a munka részese és a központi történész intézménynek az egész időszakon keresztül vezetője.