Századok – 1960
Tanulmányok - Márkus László: A leninizmus hatása a szociáldemokrata történetfelfogásra a Tanácsköztársaság idején 626
A LENINIZMUS HATiSA A SZOCIÁLDEMOKRATA TÖRTÉNETFELFOGÁSRA 639 módon fűzi hozzá: ,,ezt az átmenetet a nyugati szocializmus inkább fokozatosan képzelte" — ez a megállapítás már Otto Bauer nézeteiből táplálkozik. Az 1917—19-es forradalmakkal kapcsolatban viszont leszögezi, hogy azt a „munkásság tömegei mozgatják ...se tömegek oly erősek és öntudatosak, hogy mellettük minden más osztály hatalma eltörpül". A forradalmi mozgalmak irányának pártos meghatározásában a cikkíró áttöri a szociáldemokrata történetfelfogás korlátait és megállapítja, hogy ,,a magyar forradalom ép úgy, mint a nagy francia és az orosz, szakadatlan balfeló mozdulást, azaz elvekben való tisztulást, s cselekvő hatalmának növekedését mutatja".44 Bár az egyetemes történelem marxista szellemű felvázolása is nagy feladatot rótt a leckék kidolgozóira, mégis a fővonalak tekintetében támaszkodhattak Marx és Engels általuk ismert irányelveire. A magyar történelem marxista értelmezése már összehasonlíthatatlanul nagyobb önállóságot igényelt. Ha jelentősebb irodalmi anyag állott is a szerző rendelkezésére, ugyanakkor hiányoztak az önálló kutatások és hiányzott az elméleti munka elmélyültsége. A fiatal Tanácsköztársaság még nem tudta pótolni ezeket a hiányokat, a magyar szociáldemokrácia pedig — kétségtelen erőfeszítései ellenére -— korlátokkal teli örökséget hagyott a marxista történeti gondolkodás továbbfejlesztőire. Utalni kell itt elsősorban a magyar szociáldemokrata ideológusoknak — a párt politikáját a történetfelfogással igazolandó — azokra a nézeteire, amelyek a társadalmi haladás és nemzeti függetlenség bonyolult és nem egyszer ellentmondásos összefüggéseinek mechanikus értelmezést adtak, és bár helyesen kihangsúlyozták a társadalmi haladás jelentőségét, de ugyanakkor elhanyagolták a nemzeti függetlenség helyes értékelését. A magyar történelemről szóló leckék szerzője tisztában volt a magyar történeti gondolkodás átalakítását igénylő feladat jelentőségével, kihangsúlyozza ezt a bevezető leckében mondván, hogy „amidőn tanítóink és iskoláink számára megkíséreljük országunk fejlődését a marxi történetlátás alapján megvilágítani, elvileg lei kell mondanunk és rá kell mutatnunk, hogy itt van egyike azoknak a kérdéseknek, amelyeket az értékek mai nagy átértékelésénél elsősorban kell átértékelnünk". Önálló kutatásokra a leckék szerzőjének nem volt lehetősége, ezt nyíltan meg is mondja, amikor közli azoknak a munkáknak jegyzékét, amelyekre a leckék kidolgozásánál támaszkodott. Figyelemreméltó, hogy első helyen Szabó Ervin történeti műveit említi, kiemelve a még nem publikált „az 1848-i forradalomról szóló posthumus munkáját".45 A szerző szemléletének —a leckékben is megmutatkozó — korlátaira már a Bevezetőben fényt vet a bibliográfiai utalásokhoz fűzött megjegyzése, amely szerint a „régi magyar társadalom legjobb kritikáját adják az 1830— 48 reformkor vezető alakjai: Deák, Eötvös, Kossuth, de legzseniálisabban Széchenyi, akinek forradalmi főmunkáit minden magyar történetírónak a legalaposabban kellene ismernie".4 6 Természetesen nem hiba, sőt helyeselhető a reformkori politikusok írásainak tanulmányozása, de ugyanakkor elengedhetetlen kritikai vizsgálatuk is. Világos, hogy Széchenyi ilyen módon való kiemelése a nem teljes értékű marxista kritikai átértékelést bizonyítja — még akkor is, ha Széchenyi nézeteinek előtérbehelyezése a gazdasági tényező hangsúlyozását jelenti a szociáldemokrata történetfelfogásban — és hibaforrásul 41 Sas Andor : A világháború: Az orosz- és magyar forradalom. N. L. 1919. 26. sz. 45 Kinczné Takács Mária : Leckék a magyar történelem tanításához, Bevezető. N. L. 1919. 17. sz. 46 Uo.
