Századok – 1960
Tanulmányok - Lackó Miklós: Gyári munkásságunk összetételéről az ipari forradalom időszakában 595
616 LACKÖ MIKLÖS iparosok, munkások együtt) körében a nők arányát 10%-ra teszi.8 5 Bár ekkor az önálló iparosokhoz soroltak sok háziiparral foglalkozó nőt is, nyilvánvaló, hogy a munkásságon belül a nők aránya jóval magasabb volt 10%-nál. 1885-ben, az iparstatisztika adatai szerint, az összmunkásság 15,5%-át tették ki a nők. 1900-ban arányuk a gyáriparban 19%-ot ért el,8 6 ami elég alacsonynak mondható. A századforduló idején, amikor már a textilipar sem hiányzott teljesen, a nők túlnyomó többsége négy gyáripari ágban dolgozott: az élelmezési iparban 21 000 (ebből 17 000 a dohánygyárakban), a textiliparban 12 000, az építőanyagiparban 6000, a faiparban 4300 volt a számuk. A textilipar fejletlensége következtében tehát a nőmunkásság száma és aránya viszonylag alacsony maradt, bár a hiányt a sok nőt foglalkoztató élelmezési ipar részben ellensúlyozta. A nőmunkásság azonban — hasonlóan általában a tanulatlan munkásokhoz — nálunk más jellegű is volt, mint azokban az országokban, ahol az ipari forradalom élén a textilipar haladt. A textilipar, mint láttuk, egyike azon gyáripari ágaknak, amelyek a legállandóbb munkás-gárdával dolgoznak. A munkásnők száma és aránya szempontjából kiemelkedő két magyarországi iparág, az élelmezési- és építőanyag-ipar ezzel szemben a leginkább idény jellegű ágak voltak. Vagyis: Magyarországon különösképpen az állandó gyári nőmunkásság száma és aránya maradt alacsony; a munkásnők fő típusát nem a géphez kötött betanított munkás, hanem a dohány-, cukor-, és téglagyári napszámos alkotta. Vessünk végül egy pillantást az alakuló gyári munkásság nemzetiségi összetételére. Ismeretes, hogy a magyarországi ipari proletariátus megszületésétől kezdve soknemzetiségű összetételű volt. Ez természetes folymánya volt az ország soknemzetiségű összetételének; a magyar nemzetiségű népesség az általunk tárgyalt korszakban az össz-lakosság 45%-át sem érte el. 1881-ben, a népszámlálási adatok szerint, az ország 13 700 000 lakosából 44,9% volt magyar, 16,9% román, 13,l%német, 13% szlovák és 12,1% egyéb anyanyelvű.87 De nemcsak erről volt szó: az egyes rész-adatok, iparkamarai jelentések stb. alapján az is megállapítható, hogy az ipari forradalom időszakában a gyári munkások között a magyar nemzetiségűek országos arányuknál kisebb mértékben, nem magyar nemzetiségűek — a román dolgozókat kivéve — viszont jóval nagyobb arányban szerepeltek. Ismeretes az is, hogy ebből a tényből a korabeli uralkodó csoportok számos — a feudális antikapitalizmus jegyeit viselő — demagóg nézetet és elméletet gyártottak, amelyek a munkásságnak és kapitalizmusnak a „magyarságtól idegen" jellegét, az üzemi fegyelmet és a városi szokásokat nem tűrő „magyar paraszt" sajátos „szabad" és „földszerető" lelkiségét voltak hivatva bizonyítani.8 8 A magyar nemzetiségűek aránya a gyári proletariátus körében valóban alacsonyabb volt országos arányszámuknál. A nemzetiségi vidékek bánya-85 Az 1880. évi népszámlálás. I. köt. 86 Az 1900. évi népszámlálás. III. köt. 87 Az 1881. évi népszámlálás. I. köt. — Fiume és Horvát-Szlavónia adatai nélkül. 88 Érdekes, hogy e nézet még Rézler Gyula „A magyar nagyipari munkásság kialakulása. 1867—1914" c. , 1945-ben újra kiadott munkájában is megtalálható. Rézler a magyar elem viszonylag kisebb arányát a gyári munkások között így magyarázza: „De rá kell mutatni arra is, hogy nagyobb számban voltak idegen nemzetiségű munkások, amint ezt az ország nemzetiségi aránya engedte volna. Ennek oka pedig az előbb felsorolt tényezőkön kívül (azon kívül ti., hogy a gyáripar egy része a nemzetiségi vidékeken volt található — szerz.) a magyarság bizonyos faji jellegzetességeiben rejlett." (46. 1.)
