Századok – 1960
Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45
54 MOLNÁR ERIK A polgári talajból kinőtt revizionizmus felszította a nacionalizmust. „Tudománypolitikája", történettudományunk hibáinak egyoldalú felhánytorgatásával, amelyek közt persze nem a túlsók, hanem a túlkevés nacionalizmus szerepelt, az addigi marxista történettudomány kompromittálására és lejáratására irányult. A revizionizmus arra törekedett, hogy a történész egységfront jelszavának leple alatt a marxizmust történettudományi vezetőszerepéből kiszorítsa. A szakmai igényességet hangoztatta, hogy a pártosságot, a történettudomány marxista politikai-ideológiai vonalát háttérbe szorítsa. Azt hirdette, hogy a történeti fejlődés fő hajtóereje az osztályokat átfogó nemzeti egység. Tudományos célkitűzésű munkákban a revizionizmus, a fejlődés gyorsasága miatt, nem jutott kifejezésre, csakkritikákban, recenziókban, vitákban kapott hangot. Maradandóbb hatása volt a revizionizmus egyes tényezőinek, amelyek a történetírói munkát még ma is befolyásolják. Idesorolható a történetírásunkban még le nem küzdött nacionalista maradványokon kívül különösen a polgári objektivizmus, amely az 1953 előtt helytelenül értelmezett pártosság reakciójaként tartja fent magát. Ez főleg a pártos álláspontot elhomályosító pozitivista tendenciáknak, a szakszerűség előtérbe helyezésének, a történettudomány öncélú felfogásának alakjában jut kifejezésre, amelyek történészeink egyrészét arra indítják, hogy tartózkodjanak összefoglaló munkák készítésétől, az elvi általánosításoktól s beérjék a felületi tények gyűjtögetésével. Orvosságát a marxista elméleti alap kiszélesítésében, a marxista politikai nézetek megszilárdításában kell keresni. Az ellenforradalom leverése után, a gazdasági-politikai konszolidációval, de ettől ütemben elmaradva, történettudományunk fejlődése részben az ellenforradalmat előkészítő revizionizmus elleni harc, részben — ettől elválaszthatatlanul — a régi hibák felszámolása jegyében indult meg újra. A párt vezető ideológusai feltárták az'ellenforradalom eszmei előkészítésének folyamatát s történetírásunk is hozzálátott az ellenforradalom történetének kutatásához, valamint a revizionizmus legnyíltabban jelentkező egyik összetevőjének, a nacionalizmusnak leküzdéséhez. Nagy segítséget nyújtottak ehhez a párt ismeretes állásfoglalásai, határozatai. A munka súlypontja eltolódott az újabb történelem felé, anélkül azonban, hogy a régebbi korszakok kutatása háttérbe szorult volna. A Mohács előtti feudális korszak történetírásában meg kell említeni azt a munkát, amely a teljes okleveles anyag feldolgozásával, a feudális földmonopólium kialakulását elemezte (X—XII. század). A későbbi évszázadokkal kapcsolatos kutatás főleg a hivatalnokréteg kialakulására és a városfejlődésre vonatkozó ismereteinket gyarapította, ezúttal már a sajátos magyar városfejlődés kérdéseinek is figyelmet szentelve. Az utóbbi évek kutatásai a figyelmet arra is felhívták, hogy a XV. századi centralizációs törekvéseket — Hunyadi Jánossal kapcsolatban — eddigi történetírásunk kissé túlozva értékelte. Itt, a középkor kutatásával kapcsolatban lehet megemlékezni régi polgári történészeinkről, kiknek nagyrésze a feudális korral foglalkozik. Kétségtelen, hogy egyrészük fejlődésére a marxizmus hatással volt, vannak közöttük olyanok is, akikre a marxizmus messzemenő hatást gyakorolt. De az ellenkezőre is lehet példát találni. Akadnak olyan régi történészek is, akiket a marxizmus meg sem érintett. Marxista történettudományunk gyarapításához, egy-egy gondolattal vagy egyes tények feltárásával ugyan ezek is hozzájárulhatnak. De kívánatos volna, ha végre felismernék, hogy képességeik kifejtésének egyetlen j árható útja a marxista módszerek elsajátításán át vezet.
