Századok – 1960

Krónika - Thim József (1864–1959) (Perényi József) 454

THIM JÓZSEF 1864—1959 Néhány hónappal ezelőtt, kilencvenöt éves korában eltávozott körünkből több történész generáció kedvelt orvosa, aki maga is kezébe vette a tollat, s időt, fáradságot és az anyagiakat nem kímélve, hatalmas anyaggyűjtő munka után több időtálló, ma is állandóan forgatott és jól használható munkát írt a magyarországi szerbek történetéről. Thim József személyesen ismerte Thaly Kálmánt és kortársait, együtt dolgozott Angyal Dáviddal és Szekfü Gyulával, s még néhány hónappal ezelőtt is szorgalmasan rendezte a magyarországi szerbekre vonatkozó, egész életén át gyűjtött bibliográfiai anyagát, hogy minden nap várt halála előtt rendben átadhassa az MTA Történettudományi Intézetének. < A zombori reáliskola igazgatójának fia volt, s e városban végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Az orvosi diplomát 1889-ben a gráci egyetemen szerezte meg. A történelem iránti érdeklődése azonban már orvosi tanulmányai idején megmutatkozott. 1884-től kezdve rendszeresen írt kisebb cikkeket a Bácska c. lapba helytörténeti kérdésekről. Nyelvtudását felhasználva, lefor­dított néhány szerb történeti munkát, s rendszeresen ismertette a szerb irodal­mat történeti folyóirataink hasábjain. 1892-ben publikálta első nagyobb művét (A szerbek története. I—III. Nagy Becskerek), amely máig is egyetlen magyar nyelvű szintézise a régebbi szerb történetnek. Ugyanebben az időben Bács megye tisztiorvosaként jelentős egészségügyi működést fejtett ki, s közben alapos tanulmányokat végzett a baktériumkutatás terén. Később új festési eljárásával nemzetközi elismerést szerzett, a nemzet­közi orvoskongresszuson tartott előadásai ós a külföldi lapokban közölt cikkei, elsősorban pedig a trachoma-kutatásban elért eredményei feltűnést keltettek. Összesen 88 orvostudományi cikket írt, amelyek közül az első 1886-ban, az utolsó 1932-ben jelent meg. Thim József 1921—1936 között a bécsi Collegium Hungaricum orvosa volt, s az itt működő magyar történészek hatása alatt egyre több időt szentelt a magyarországi szerb nemzetiségi kérdés, elsősorban pedig 1848—49 tanulmá­nyozásának. Hatalmas anyagot gyűjtött össze a bécsi, a budapesti és a jugoszlá­viai levéltárakból. Saját költségén, minden külső támogatás nélkül hosszú hónapokig dolgozott az egyes levéltárakban, s lemásolta vagy lemásoltatta mindazt, aminek forrásértéket tulajdonított. Ennek az anyagnak egy részét tette közzé „A magyarországi 1848—-49-i szerb fölkelés története" c. három kötetes művében (Bpest. 1930—1940). Ez a munka feldolgozó részében, szem­ben az akkoriban megjelent többi hasonló kiadványokkal, a polgári módszerek­kel elérhető legnagyobb tárgyilagosságra törekedett. Thim Józsefnek ezt a művét ma sem nélkülözheti az 1848—49 évi polgári forradalom és szabadság-

Next

/
Thumbnails
Contents