Századok – 1960

Történeti irodalom - Fitz Jenő: Székesfehérvár (Ism. Fügedi Erik) 430 - Gerő László: Eger (Ism. Fügedi Erik) 430

TÖRTÉNETI IRODALOM 431' lenni, s meg kellett alkotni az eddigi adatok és az új megfigyelések összekapcsolásával a város kialakulásának, fejlődésének bizonyos szintézisét is. A munkát régészek, művészettörténészek és gyakorlati építészek végezték el. Deresényi Dezső és Gerő László érdeme volt a munka irányítása és az időnként felmerülő nehézségek leküzdése. A szervezés külön sikere, hogy a munka elvégzésére a legjobb szakembereket sikerült megnyerni, s ez nemcsak e kötetek szerzőire, hanem a télképkészítés nagymesterének, id. Gerő Lászlónak a kötetekben megjelent térképeire és vázlataira épp úgy vonatkozik, mint a fényképészek közreműködő csoportjára. Működésük nyomán nagy tudományos anyag gyűlt össze, ezt mind a nagyközönség, mind a tudományos kutatás számára hozzáférhetővé kellett tenni, legalábbis főbb vonásaiban. A kutató történész számára természetesen a végső, megnyugtató megoldást majd csak a részletes topográfia kiadása jelenti, olyan topográfiáé, mint amilyen Sopronról és a budai várról már megjelent. De addig, amíg a topográfia hosszú időt igénybevevő feldolgozása elkészül, a kutatónak is ezekhez a kötetekhez kell fordulnia. Belőlük fogja megismerni a várostörténeti kérdések mai állását úgy, ahogyan azt a régészek és művészettörténészek látják. Ez a sorozat első érdeme. Az itt ismertetendő négy kötet szerkezete nagy vonásaiban azonos. Valamennyi kötet a város történetének áttekintését tartalmazza és ismerteti a városban levő műemlékeket. Az irodalom felsorolása és a jegyzetek után minden kötetet bőséges képanyag zár le. Míg a feldolgozás így nagyjából egységes, tartalmilag természetesen igen nagy különbségek vannak az egyes kötetek közt. Ez részben már a város múltjának következménye. Aligha tárgyalható egy és ugyanazon módszer szerint a királykoronázó középkori Fehérvár és a megerősítetlen, mezővárosi jellegű Debrecen, vagy a XVIII. századi ellenreformáció egri püspöki székhelye és a kálvinista Róma. Ugyanilyen eltérések tapasztalhatók a város történetének feltárása terén. Míg Debrecen esetében Szűcs régi monográfiáján kívül Zoltai L., Szabó I. és a kötet szerzőjének, Balogh Istvánnak dolgozatai világítják meg legfontosabb alföldi városunk múltját, addig Esztergomnak koraközépkori történetétől eltekintve alig van irodalma. A négy város más és más korban játszott nagy szerepet a magyar történetben, így a feldolgozások súlypontját is más és más korra kellett helyezni. A Deresényi Dezső és Zolnay László tollából származó esztergomi kötet szövegrésze hármas tagolású. Az első a város történetét tárgyaló rész ebben a kötetben a történeti fejlődés általános összefoglalása, amely az eddigi településtörténeti eredmények és az új régészeti megfigyelések felhasználásával igen jó képet rajzol Esztergom kialakulásáról és fejlődéséről. A második részben a szövegközti képek magyarázata talán túlságosan szűkszavú. Bőven kárpótolja ezért az olvasót a harmadik rész, mely a különálló képeket világítja meg, s pompás összefoglalással szolgál nemcsak a városképre, a vár és város topográfiájára, hanem a királyi palota feltárására és helyreállítására vonatkozólag ugyanúgy, mint a Bazilikára vagy a kincstár és múzeum műkincseire. Mind az első, mind a harmadik részben sok olyan kérdés mai állását ismerheti meg az olvasó, amely itt jelent meg először. Fitz Jenő munkája beosztásában a legjobban hasonlít az esztergomi kötethez. Történeti áttekintése ugyan — főképpen a középkori részében — valamivel szűkebb alapokra épül és nem a város múltjának általános ismertetését, hanem építéstörténete feldolgozását tűzte ki céljául. Fehérvár múltját a szerző a város sorsának megfelelően négy fejezetre tagolja (középkor, török hódoltság, XVIII—XIX. század, XIX—XX. század), s a harmadik fejezetben kitűnő rajzot nyújt a középkoritól teljesen elszakadó, a mai városképet kialakító újjáépítésről. A második rész itt is a műemlékek részletes leírását tartalmazza. Mindkét részhez jegyzetek csatlakoznak. Balogh István Debrecent tárgyalja ugyanezzel a módszerrel. Történeti bevezetése a középkori város kialakulását igen részletesen és meggyőzően tárja fel, s ebben inkább az esztergomi kötethez hasonlít, újkori részében Fitz módszerét átvéve a város építéstörténetét adja. A műemlékek tárgyalását itt még egy rövid harmadik rész, a műemlékjellegű és városképi jelentőségű épületek felsorolása és rövid leírása követi, ami a kevés műemlékkel rendelkező Debrecen esetében indokoltnak látszik. Gerő Lászlónak Egerről írott munkája eltér az eddig ismertetett kötetek beosztásától. A munka főcélja kifejezetten a városkép vizsgálata. Ennek megfelelően rövid településtörténeti bevezetés után a városkép legszembetűnőbb részét, az egri várat és annak megmaradt részeit, ezek történetét tárgyalja, majd külön ismerteti a középkori, a török hódoltság korából származó, a barokk, copf stílű és reformkori épületeket. Ezekhez a fejezetekhez még egy különleges fejezet csatlakozik, Egernek a magyar műemlékvédelem megszervezésében játszott döntő szerepéről, — ebben a sokszor meddőnek tűnő küzdelemben a szerző is oroszlánrészt vállalt. Gerő kötete időrendben megelőzi a másik hármat. A feldolgozás eltérő volta itt tehát nem önkényesség, hanem ellenkezőleg, a sorozat fejlődéséből ered. Az esztergomi,