Századok – 1960

Történeti irodalom - Mosse; W. E.: The European Powers and the German Question 1848–71 (Ism. Gonda Imre) 418

418 TÖRTÉNETI IRODALOM anyagtól, olykor meglazítva a politika és ideológia összefüggéseit is. A kötet továbbá nem mentes némely ponton a különféle szerzők ismételgetéseitől. (Nen derül ki a szövegből, milyen módszerrel dolgozott a több ország történészeit felölelő munkaközösség. Annyi látszik, hogy az egyes fejezetek egymásrautalásában a szerkesztő tevékenykedett.) A nagy társadalmi folyamatok, a kor társadalmának képe — a polgári szemlélet mellett — ugyancsak részben a kötet erős tagolása következtében nem nyerhettek összefüggő, plasztikus ábrázolást. A fejlődés törvényszerűségeit a kötetből csak nehezen vonhatja le az olvasó, de az egyes országok konkrét fejlődését sem elemzik megfelelően a szerzők abból a szempontból, hogyan jelenik meg a sajátosban az általános, a véletlenben a törvényszerű. Gazdag anyagánál fogva — sa feldolgozás mögöt t álló, hozzánk nagyrészt el nem jutott irodalomra való tekintettel — azonban mégis hézagpótló ez a könyv. S mivel legalább célul tűzte a társadalom fejlődésének vizsgálatát, sok nyugati könyvtől ez is előnyösen különbözteti meg. Az angol történészek szerkesztésében megjelent kötet a polgári tudomány méltó reprezentatív alkotása. SZÉKELY GYÖÍIGY W. E. MOSSE: THE EUROPEAN POWERS AND THE GERMAN QUESTION 1848—71 With special reference to England and Russia (Cambridge: at the University Press. 1958) AZ EURÓPAI HATALMAK ES A NÉMET KÉRDÉS 1848—71 Különös tekintettel Angliára ós Oroszországra W. E. Mosse munkájának központi problémája a német egység kialakításának története. A téma a történetírás számára nem ismeretlen, s feltárt áz általa használt források nagy része is. A szempont azonban, amelyből a szerző vizsgálatait végzi, a német egység kérdését tárgyaló irodalomban új : a német egységnek nem-német, európai oldalról való szemlélete. Porosz vagy német szempontú munka számos van, írja a szerző előszavának első soraiban de olyan, amely a többi európai hatalmak szemszögéből vizsgálná a német birodalom létrejöttének feltételeit — nincs. Már pedig, hangsúlyozza Mosse, — s ez a gondolat uralkodik az egész művön — a német egység létrejöttének legfőbb előmozdító ereje az európai hatalmak ellentéte volt. Ezen belül az aktív tényező (ezt az elemet annak idején Marx és Engels is kiemelte) az oroszok támogatása volt, mint közömbös tényező pedig Anglia semlegessége szerepelt. Mindkét hatalom a napóleoni lidércnyomás ellensúlyát kívánta felidézni az egységes német állam létrejöttének előmozdításával — nem gondolva arra, hogy egy napon a „veszély éppen Németországban" fog napóleoni méretekben kibontakozni (359. 1.). Mosse nagy munkájának központjában tehát azok a nagyhatalmi ellentétek és diplomáciai mozdulatok állanak, amelyek a német egység kialakulását lehetővé tették. A munka érdekességét emeli, hogy a szerző a már nyilvánosságra hozott levéltári gyűjtemények anyagának értékesítése mellett a különböző angol, bécsi és német levéltárakban is kutatott, s a felszínre hozott anyag valóban bizonyítóerejű. A mű tartalmilag három részre tagolódik: az első az osztrák—orosz szövetséggel és e szövetség felbomlásával, az 1848—1866-os időszakkal foglalkozik. A második rész, a Mosse által „második forradalomnak" nevezett időszakot, 1857—1867 szakaszát tárgyalja. A harmadik pedig a „befejezett forradalmat", az 1867—71-es éveket elemzi. A beosztással kapcsolatosan kétségtelenül vitába lehet szállni azzal, hogy az 1857—67-cs szakasz valóban „forradalom" volt-e, vagy sem. Véleményünk az, hogy bármennyire is döntő fordulatot jelentett az európai nagyhatalmak viszonyában a német és az olasz egység kialakulása, „fórradalomnak" ezt a folyamatot legfeljebb publicisztikai szóhasználattal lehetne nevezni, e köznapi felületesség azonban szemben áll Mosse munkájának tudományos alaposságával. Bár kétségtelen, hogy az egységes német és olasz állam kialakulása a kapitalizmus által megteremtett új európai politikai rendszer megszilárdulásának megnyilvánulása és következménye volt, az 1867—67-es időszak már nem az 1848-as forradalmi hullám, hanem az 1849-ben kezdődő reakciónak a betetőzése. Bismarck nem a forradalmat, hanem az ellenforradalmat fejezte be. A német egység „felülről" való megváló-