Századok – 1960
Közlemények - Zimányi Vera: Adatok a dunántúli hajdúk történetéhez 286
ADATOK A DUNÁNTÚLI HAJDÚK TÖRTÉNETÉHEZ 293 részesüljenek,1 9 de mint a fejlemények mutatják, sikertelenül. Az országgyűléseken pedig igyekeztek biztosítani maguknak a katonaállítás feletti ellenőrzést,2 0 az általam vizsgált területen minden eredmény nélkül. Egyáltalán, ha korszakunkban a megyei nemesség súlyának, befolyásának jelentős növekedéséről beszélünk, hozzá kell azt is fűznünk, hogy kivételt képeznek a hatalmas nagybirtokok árnyékában élő nemesek. A közelebbről vizsgált Vas megyében, különösen annak nyugati felén, a nagybirtok abszolút túlsúlyban volt. A megye mágnásai hatalmas területeken élet és halál urai voltak, országos méltóságokat töltöttek be, váraikban pompás udvartartást vezettek, kis- és középnemesekből verbuvált, nekik lekötelezett szervitoraik egész hálózatával irányították birtokaikat és magánhadseregüket. A vármegyék embereit sokszor be sem engedték birtokaikra. Ha e képet kiegészítjük a végvári kapitányok fegyveres erők fölött rendelkező nagy hatalmával, e területen a megyét és a megyei nemességet meglehetősen jelentéktelen erőnek érezzük. Emellett az ország egyik legfontosabb problémájával, a honvédelemmel kapcsolatos álláspontjuk is retrográd egyes haladó nagybirtokosokéhoz képest. A letelepítő pátensek szövegei mellett, hogy ti. aki fegyverrel szolgál, földjét, házát szabadon bírhatja és hagyományozhatja, szűklátókörűségében megdöbbentően hangzik az 1622: 27. t. c. 3. §-a: „A vóghelyeken katonai szolgálatot vállaló jobbágy örökségét veszítse." 4. §: „A ki pedig ilyen alattvalók közül, a katonai szolgálattal fölhagyna, az a korábbi földesúrhoz visszamenni tartozzék s az előírt módon őt ahhoz vissza is kell állítani." S ezeken kívül korábban és későbbi időpontokban is, törvények egész sora intézkedik a katonáskodni ment jobbágyok visszaszerzéséről — mint a sokszori ismétlés szükségességemutatja — nyilván eredménytelenül. A megyei nemesség jelentős részének még hosszú iskolát kellett kijárnia ahhoz, hogy a haladás útjára lépjen. * Nemrégen került közlésre „Bercsényi Miklós pátense a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 tavaszán".2 1 Várkonyi Ágnes a váratlanul előkerült és kétségkívül nagy jelentőségű dokumentum hitelességót külső és belső jegyeinek forráskritikai elemzésével bizonyítja. Feltételezi továbbá, hogy a pátensnek sok példánya foroghatott közkézen és feltételezi egy ezt megelőző, ős-pátens létezését. Felveti a problémát, hogy a sok jobbágykatona-kérvény, amelyben hajdúszabadság elnyerését kívánják, egybehangzóan Rákóczi ígéetére hivatkozik és vajon: „Elhangzott-e valóban Rákóczi ígérete — írja —, 19 Kolosváry—Ováry : A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye, V/l.köt. 45.1. Vas megyei statutum, 1595. „ . . . Dominique magnates teneantur ejusmodi Haydones, in ipsorum bonis degentes juxta praescriptas regni constitutiones punire . . Uo. 61. 1., Vas megyei statutum, 1597: „Primum, quoniam plurimae fiunt querelae de insolentiis liberorum Haydonum passim in hoc comitatu incertis sedibus er^antium et vagántium. Ideo statutum est: ne quis dominorum et nobilium tales tanquam publicos malefactores ... in bonis suis . . . detinere eosque fovere ausit . . ." Vagy királyi vagy végvárakba kell beállniok, vagy földesúrnál jobbágyi szolgálatot vállalniok. Továbbá uo. a 89. lapon egy 1607-es Vas megyei statutum is hajdúkról beszél, akik „ . . . sive illi stipendiai i confiniorum, sive aliquorum dominorum sint. . ." 20 1635 : 10. tc. „ 21 R. Várkonyi Ágnes : Bercsényi Miklós pátense a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704. tavaszán. Századok 1958. 1—4. szám. 222. kk. 1.
