Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
224 MÉfiEI GYULA pont feladását,12 2 a mi szavainkkal: a nemzetiségek lemondását önrendelkezési, önálló államalkotási jogukról. Mai ismereteink birtokában nem szorul bizonyításra, hogy a magyarságot nem különleges képességei, erkölcsi erői predesztinálták az államalapításra, hanem saját belső társadalmi fejlődése szorította rá lassú alkalmazkodásra a feudális viszonyokhoz, beilleszkedésre az európai társadalmi rendbe. Az egész érvelés nem egyéb a magyar uralkodó osztályok soviniszta elnyomó politikájának gyengén sikerült hamis indokolásánál. Szekfü ugyanis egyenesen szemére vetette a magyar kormányoknak—tegyük hozzá: igazságtalanul—, hogy féktelen liberalizmusukban nem gördítettek akadályt a nemzetiségek fejlődésének útjába. Vádolta a kormányokat, mert nem erősítették meg határozott birtok- és telepítési politikával a magyarságot, vagyis a mi nyelvünkre fordítva: a magyar uralkodó osztályok uralmát, és nem gátolták meg teljesen a nemzetiségek földszerzését stb. Ez a soviniszta elképzelés volt 1918 előtt a fő forrása ama gondolatoknak, amelyeket Szekfü ,,A magyar állam életrajzá"-nak első kiadásában a parasztkérdésről kifejtett. A ,,Három Nemzedék"-ben és ,,A magyar állam életrajza" második kiadásában a földreform és a telepítés eszméjét — láttuk — már nem kizárólag, sőt nem is elsősorban a nemzetiségi elnyomás biztosítása céljából vetette fel. Mégis: a forradalmak megelőzésén kívül azért is tartotta volna szükségesnek már 1918 előtt a földreform valamiféle enyhe változatát, mert akkor — szerinte — a kielégített parasztságban olyan erővel rendelkezhetett volna a nemzet (értsd: a magyar uralkodó osztályok), amelynek tősgyökeres magyarsága folytán „az örök magyar probléma", a „magyar érdek szolgálatában" megvalósíthatta volna az európai fejlődés követelményeit12 3 . Ezen pedig Szekfü mindig a területi sértetlenséget és a nemzetiségek fölötti uralom megóvását értette. A nemzetiségi, elnyomás fenntartásának szándéka érteti meg az osztrák és a német szövetséghez való ragaszkodását is. Szekfü úgy látta, hogy kis népek csak valamely nagyhatalom árnyékában, azzal szövetségben, lényegében attól függő helyzetben maradhatnak fenn. Ennek az elképzelésnek eszmei forrásairól már szó esett. Itt csupán annyit, hogy ennek a nézetnek egészen 1945-ig imperialista tartalma is volt. Az egész gondolat eredetileg az osztrák—magyar és német szövetségnek és a központi hatalmak külpolitikájának valóságában gyökerezett . A kiegyezéskori Magyarország lakosságának jelentős hányada szláv nemzetiségű volt. A Monarchia nyugati felében hasonló a helyzet. Szekfü látta e népek nemzeti függetlenségi törekvéseit, melyet a fennálló politikai határok széttörésével és a Monarchián kívül élő testvéreikkel közös államban óhajtottak megvalósítani. Szekfü e törekvések sikerét — azonosítva magát, az elnyomó osztályok érdekeivel — a közelgő nemzethalálnak, nemzeti létünket fenyegető veszélynek tekintette. Egyetlen oltalmunkat a Habsburg-birodalom fennmaradásában és a német szövetségben vélte fölfedezni. Hiszen az osztrák-német uralkodó osztályoknak éppúgy szükségük volt magyar osztályostársaik segítségére nemzetiségeik elnyomásához, mint fordítva: a magyaroknak. Ez a nacionalista gondolatmenet szintén nem új keletű. Károlyi Mihályt és híveit kivéve megtalálható a kiegyezés korának valamennyi politikusánál és történetírójánál. Legföljebb az érvelés, a hangszerelés volt újszerű. Szekfü 122 Uo. 123 A magyar állam életrajza. 2. kiad. Bp. é. n. (1924) 20. 1.
